Pesti Srácok

Schwezoff Dávid a Polbeatben: Párizsban nem mernék kipában sétálni az utcán (Videó!)

"A zsidóságnak, a vészkorszak túlélőinek árt, aki Magyarországon antiszemitizmusról beszél annak ellenére is, hogy a jelenség nem látható. Bármit is írjanak, Magyarországon nincs antiszemitizmus" - egyértelműsítette a PestiSrácok.hu Polbeat című élő adásában Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatója. Szarvas Szilveszter és Stefka István kérdésére Schwezoff elárulta, amíg Budapesten az egész várost bejárja kipában a fején úgy, hogy közben nem éri atrocitás, Párizsban inkább baseballsapkát húzna. "A Párizshoz hasonló városokban nem lennék annyira bátor, mint Budapesten, pedig ezeket a fővárosokat a békés együttélés városának, a multikulti fellegvárainak tartják" - mondta.

A Polbeatben a beszélgetőpartnerek arra is választ kerestek, jelen helyzetben miért hallgat a Mazsihisz, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és annak vezetői. Schwezoff Dávid szerint történelmi, hogy ilyen jó együttműködés alakult ki Izrael és Magyarország között, a Mazsihisz pedig kerüli a politikai természetű témákat. "A jelenlegi Mazsihisz vezetőinek akadtak politikai kapcsolatai korábbról, egyikük esetében a pártállami korszakból is datálódik az együttműködés, míg másikuk a főváros előző vezetésével állt üzleti kapcsolatban" - fogalmazott.

Szarvas Szilveszter azt a kérdést is nekiszegezte Schwezoff Dávidnak, hogy Stockholm-szindrómás-e a Mazsihisz, és még annak ellenére is kínosan és görcsösen a balos, liberális politikai kapcsolatainak akar megfelelni, hogy utóbbiak társadalmi támogatottsága már alig mérhető. "Távolságtartó óvatosságot érzek a dologban. A Mazsihisz tartózkodik attól, hogy elismerje a kormányt, inkább csöndben maradnak, mint hogy dicsérniük kelljen. Szerintem egyik politikai oldal bajszát sem kívánják húzgálni, ez is benne lehet a dologban" - vélekedett Schwezoff.

A Polbeatben arról is szó volt, hogy a migrációval az unió importálja az antiszemitizmust, a téma kapcsán pedig Soros György szerepe, személye és az izraeli kormánnyal fennálló konfliktusa is szóba került.

PestiSracok facebook image

- mondta Schwezoff Dávid.

Nézze meg a teljes beszélgetést!

Polbeat minden kedden este 19 órakor élőben a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből (Budapest, II. kerület, Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél.)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.