Pesti Srácok

Újabb román provokáció és megfélemlítés a magyarok ellen Erdélyben

Újabb román provokáció és megfélemlítés a magyarok ellen Erdélyben

Felelevenedni látszanak az évtizedekkel ezelőtti történések és hangulat, Ceaușescu magyargyűlölő utódai ismét nyeregben érzik magukat. Kicsinyes provokációk és valódi megfélemlítés zajlik az erdélyi magyarság ellen. Legutóbb két székely fiatalembert ítéltek el koholt vádak alapján, terrorizmus vádjával, most a körösfői Vasvári Pál Emléknapot zavarták meg román szélsőségesek a rendőrökkel karöltve. Az esetet az erdélyi Szabadság napilap írta meg.

Koszorúzással, biciklis teljesítménytúrával – és provokációval - egybekötött Vasvári Pál Emléknap zajlott hétvégén Körösfőn. Az 1848-as forradalom és szabadságharc hősének emlékére évek óta megrendezett ünnepség egyik felemelő pillanatának számít a koszorúzás a csatatér színhelyén, ami most már a bélesi vízerőmű gyűjtőtava. Az idén erre kínos körülmények között került sor. Azok, akik nem először vesznek részt az emlékünnepségen és az ekkor zajló Vasvári Pál biciklis teljesítmény- és emléktúrán, megszokhatták az eseményen felbukkanó és a koszorúzást videózó rendőrök látványát, az idén azonban többről volt szó.

Amint azt Péntek László, az egyik szervező, a körösfői Rákóczi Kultúregylet elnöke is elmondta a lapnak: a koszorúzás alkalmával arra lettek figyelmesek, hogy a tó túloldaláról vad ordítozás hallatszik, megzavarva a megemlékezést, egy csónakból pedig végig videóztak. A koszorúk vízbedobása után, a Himnusz éneklésekor a csónak teljes sebességgel a parton ünneplők felé tartott, majd egy éles kanyarral szétvágta a vízbe dobott koszorúkat, rémületet keltve az ünneplőkben.

Mint kiderült, a videofelvételt „hazafias lelkületű civilek” azon nyomban át is küldték a helyi rendőrségnek egy feljelentés társaságában, amely szerint a koszorúzással beszennyezik a tavat ökológiai kárt okozva, a biciklitúra pedig – állították - nincs megszervezve.

PestiSracok facebook image

A rendőrök már a videófelvétel birtokában vonultak a helyszínre, a biciklitúrán résztvevők közül többeket is igazoltattak, egyesek arról panaszkodnak, hogy durva hangnemben kérték tőlük számon, hogy kicsodák és mit keresnek ott. Folyamatosan azt hangoztatták, a rendezvényre nincs hatósági engedély.

A Szabadság című lapnak mind Péntek László, mind Branea Róbert, a biciklitúrát szervező kolozsvári E.K.E. titkára elmondta:

Egyrészt Péntek László személyesen egyeztetett erről a helyi rendőrséggel:

- méltatlankodott.

Ami pedig a biciklitúrát illeti, Branea Róbert hangsúlyozta:

A megemlékezésen részt vett idősebb Dr. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, valamint Csoma Botond megyei RMDSZ-elnök is, aki a provokáción felháborodva felhívta az illetékeseket. A Szabadságnak úgy nyilatkozott:

– tette hozzá.

Vasvári Pál 1826-ban született, a márciusi ifjak egyike volt. A páratlan küldetéstudattal rendelkező fiatalember a párizsi és bécsi események után kulcsszerepet játszott az Irinyi József-féle 12 pont véglegesítésében és a március 15-i pesti forradalom megszervezésében. Vasvári e neves napon több helyen – például az egyetemi ifjúság előtt és a Városházánál – is beszéddel lelkesítette a tömeget, helyet kapott a Helytartótanács elé járuló delegációban, majd a Közcsendi Bizottmány tagja lett. A fiatalembernek múlhatatlan érdemei voltak abban, hogy a polgárság a következő napokban megőrizte nyugalmát, és a forradalom vérontás nélkül zajlott le. Vasvári Pál ugyancsak sokat tett azért, hogy a Pestre áttelepülő felelős minisztérium helyzete megszilárduljon. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején rengeteg megbízatást teljesített, Kossuth Lajos pénzügyminiszteri tevékenysége alatt titkári állást töltött be a politikus mellett. Az 1849-es év elején szabadcsapatokat verbuvált Nagyszalonta és Nagyvárad közelében. 1849 júliusában történt, hogy Vasvári Pált és önkénteseit a Gyalui-havasokban táborozó, Avram Iancu vezette román felkelők ellen küldték, akik Havasnagyfalu – más néven Marisel – közelében, a Funtinel nevű fennsíkon kelepcét állítottak. A magyarok besétáltak a csapdába, és a július 13-án vívott ütközetben 400 honvéddal együtt a szabadcsapat vezére is életét vesztette. Vasvári holtteste – egy másik nagy „márciusi ifjú”, Petőfi Sándor földi maradványaihoz hasonlóan – utóbb soha nem került elő, hősi emléke azonban mindmáig fennmaradt.

Forrás: szabadsag.ro, rubicon.hu; Fotó: szabadsag.ro

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.