Pesti Srácok

Kövér Lászlót fenyegeti a Népszava korábbi főszerkesztője

Kövér Lászlót fenyegeti a Népszava korábbi főszerkesztője

Uborkaszezon ide vagy oda, a balliberális megmondóemberek ilyenkor is kiöntik a demokráciáért önfeláldozóan dobogó szívüket. Hétvégén Csepeli György féltő és egyben a mostani fasiszta állapotokba ideiglenesen beletörődő szavait olvashattuk a Népszavában, ma pedig Németh Péter, a Népszava korábbi főszerkesztője osztott meg érdekes gondolatokat Kövér Lászlóról és Orbán Viktor elnyomó rendszeréről a sztarklikk.hu oldalon. Szerencse, hogy a cenzúra idején is minden napra jut egy-egy baloldali orgánum, ahol siránkozhatnak a diktatórikus mocsárba fulladó Magyarországon.

Németh Péter korábban sem volt a jobboldal nagy barátja, azonban a mostani sorai komoly fejtörést okoznak azoknak, akik még gondolkodásra használják az agyukat. Nem fér ugyanis az ember fejébe, hogy a Kövér Lászlót ekéző soroknak mi volt a kiváltó oka, milyen apokalipszistől félti újból a magyarokat a lánglelkű újságíró.

Németh megengedően megjegyzi, hogy ugyan Kövér László nem lop, mégis a gyűlölet vezérli:

Nagy megtiszteltetés a korrupt baloldali kormányok alatt csöndben asszisztáló Némethtől ez a kijelentés, még ha a végső üzenet nyilván dehonesztáló is Kövérre nézve. A cikket kiváltó gondolat, mely miatt Kövér László került a célkeresztbe, a következő:

PestiSracok facebook image

A kulturális önrendelkezés tehát Németh Péternél a baloldal szisztematikus elpusztítását jelenti, egyértelmű támadást, melyet a gonosz indít a defenzívába szorult demokratikus erőkkel és a szabad kultúrával szemben. Pár sorral később már könyvégetéseket vizionál. Megemlíti Csepeli György beletörődő szavait, azonban Némethbe szorul még baloldali kurázsi, ő nem adja fel. A szokásos forgatókönyvet hozza sorainak befejezése, a siránkozást a fenyegetés követi, mert ebben mindig élen jártak a szocializmus hívei és kiszolgálói:

Bármennyire szeretnénk, az összefüggést nem sikerül megértenünk, hiszen a kulturális önrendelkezés kijelentéséből érthetetlen vargabetűkkel jutottunk el oda, hogy mindez a magyar kultúra meglopását jelenti, amely büntetést von maga után. Sajnos Németh sorai jelentik a büntetést azoknak, akik elolvassák és ezzel értékes perceket vesznek el az életükből, mert a keserű vagdalkozáson, ellenségkeresésen és fenyegetésen kívül más nem derül ki az újságíró szavaiból.

Forrás: sztarklikk.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.