Pesti Srácok

Magyar seregszemle – Százezer embert várnak a Magyarok Országos Gyűlésére Ópusztaszerre

Augusztus 17. és 19. között rendezik meg idén a Magyarok Országos Gyűlését (MOGY), ezúttal az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A grandiózus rendezvényre a három nap alatt 100-150 ezer látogatót várnak, ám a korábbi évek tapasztalatai alapján az sem lenne meglepő, ha kétszer ennyien érkeznének. Több száz hagyományőrzőt felvonultató történelmi élőképek, barantás bemutatók, előadások a magyarság történelméről, sorskérdéseiről, jövőjéről, valamint az ország legnagyobb kézművesvására és gyermekvára várja az érdeklődőket. A Miniszterelnökség által támogatott MOGY fő témái idén a nemzetgyarapodás, a magyar családok és a visegrádi négyek civil közösségeinek együttműködése lesznek.

Öt nappal azután, hogy Bugacon véget ér a Kurultaj, máris kezdődik a Magyarok Országos Gyűlése (MOGY) negyven kilométerrel arrébb, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Bár a két rendezvény egy-egy elemében talán hasonlít egymásra, valójában nagyon is különbözőek. Míg a Kurultaj a közép-ázsiai testvérnépekkel való rokonságra, a gyökerekre, a hagyományőrzésre összpontosít, a MOGY a múlt feldolgozása mellett a jelen és a jövő kihívásaival, a Kárpát-medencében és világszerte szórványban élő magyarság összekapcsolásával, a valódi civil közösségek megerősítésével, a Karácsony Sándor-féle népi-nemzeti gondolkodás továbbadásával, sőt most már a közép-európai országok közösségeinek összefogásával is foglalkozik – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Vukics Ferenc, a MOGY főszervezője, aki egyben az ősi magyar harcművészet, a baranta mozgalom „föltámasztója” és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hadtudományi karának oktatója is.

Vukics Ferenc; Fotó: bosztor.hu

Magyarország motorja

PestiSracok facebook image

Az emlékpark háromnapos jegybevétel-kiesését leszámítva (ezt a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága átvállalta) a MOGY saját forrásokból, önkéntes munkából, felajánlásokból valósul meg. Vukics Ferenc szerint ezzel is az a céljuk, hogy erősítsék a közösségeket, s újakat hozzanak létre. A három nap alatt 900-1000 civil közösség képviselteti magát Ópusztaszeren. A főszervező rámutatott: ma hazánkban elvileg 60 ezer civil szervezet van, de valójában 35 ezer nem működik, és a többi közül is csupán 4-6000 az, amely nagyobb létszámú és aktív.

– hangsúlyozta Vukics Ferenc, hozzátéve: természetesen itt a valódi, alulról építkező nemzeti közösségekre gondol, nem a külföldről pénzelt, külföldi érdekeket szolgáló, transznacionális „civilekre”. Arra is kitért: az országban nagyon kedvező folyamatok indultak el, a kormányzat megerősítette a gazdaságot, elkezdődött a bérek rendezése, és ez lehetőséget teremt a valódi civil közösségek megerősítésére is. Fölidézte: a kommunizmus negyven éve szétverte a történelmi közösségeket Magyarországon, ezeket újjá kell építeni. „Ne féljünk ilyen közösségekben dolgozni, hiszen – mint azt megboldogult Kopp Máriától tudjuk – ezektől teljesebbé válik az életünk” – fogalmazott.

Életkép a 2012-es MOGY-ról; Fotó: bosztor.hu

3 nap, 12 sátor, 280 előadás

Az idei MOGY négy témára összpontosít. Az első a nagycsaládok és a nemzet gyarapodása. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalommal egyetértve kulcsfontosságúnak tartják, hogy minden családban legalább három gyermek szülessen. A második a visegrádi országok (V4-ek) civil együttműködésének kialakítása. A rendezvényre Lengyelországból és Szlovákiából is érkeznek, de jönnek Ausztriából, Horvátországból, Olaszországból, továbbá lesznek japán, amerikai (a Yale egyetemről) és török előadók is. A harmadik fontos téma, hogy azoknak az álcivil szerveződéseknek, külföldről fizetett transznacionális alakulatoknak, magánkatonai csoportoknak a ténykedését bemutassák, leleplezzék, amelyeknek immár nemcsak az Európai Unió, hanem az ENSZ is egyre nagyobb hatalmat próbál a kezébe játszani.

– fogalmazott Vukics Ferenc, aki szerint az ezek elleni védekezést, az önvédelmet meg kell szervezni. A negyedik fontos küldetése a MOGY-nak, hogy a társadalom és a politikai vezetés közeledését segítse. A főszervező úgy látja, az elmúlt évtizedekben soha nem figyelt annyira az állam az emberek valós problémáira, mint manapság, és ezt a közeledést folytatni kell. Megemlítette: a rendezvény zárónapján, augusztus 19-én kiadnak majd egy zárónyilatkozatot, amelyben hangsúlyosan szerepel majd, hogy támogatják a kormány eddigi munkáját és célkitűzéseit. Példaként említette a családok bőkezű támogatását, a CSOK-ot, a bérek rendezését, a gazdaság megerősítését, vagy hogy a Magyarország történelmi alkotmányára való utalás belekerült az alaptörvénybe.

A korábbi években bemutatott, több száz fős történelmi élőképek, hagyományőrző bemutatók mellett az ország valószínűleg legnagyobb kézműves vására is Ópusztaszeren lesz, és most is fölállítanak egy hatalmas gyermekvárat a legkisebbeknek. A három nap alatt a 12 sátorban és a szabad ég alatt körülbelül 280 előadás és program várja az érdeklődőket – mondta Vukics Ferenc.

– mutatott rá Vukics. Hozzáfűzte: „Mi viszont büszkék vagyunk a független Magyarországra, a páratlan magyar műveltségre, kultúrára, aminek bemutatása a MOGY egyik legfontosabb célkitűzése”.

Wass Albert, Papp Lajos, Konrad Sutarski

Nem soroljuk most föl mind a 280 programot és előadást, ami az érdeklődőket várja Ópusztaszeren a három nap alatt, erről a rendezvény honlapján, a bosztor.hu-n amúgy is bárki tájékozódhat. Ám néhányat kedvcsinálóként azért megemlítenénk. A könyv- és sajtósátorban Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője a nemzeti újságírásról tart előadást, portálunk főszerkesztő-helyettese, Szarvas Szilveszter pedig bemutatja Udo Ulfkotte Határtalan bűnözés, illetve Andreas von Rétyi George Soros című könyvét.

A családsátorban előadást tart többek között Rónaszékiné Keresztes Mónika (Szívünkben a jövő!), Budaházy Edda (A gyermektelenek lázadása), illetve dr. Jancsó Gábor és dr. Sávay Sándor (Genderlobbi a család ellen – az orvos szemével). A fenntarthatóság sátorban Papp Lajos szívsebész professzor a magyarság Kárpát-medencei küldetéséről értekezik majd, Szőke András („Szőke kapitány”) rendező, taliándörögdi gyógynövényes pedig a természetgyógyászatról. A könyvsátorban több előadás szól majd Wass Albert munkásságáról az erdélyi írófejedelem születésének 110., halálának 20. évfordulója alkalmából. Az előadók között találjuk Raffay Ernő történészt, Wittner Mária ötvenhatos szabadságharcost, halálraítéltet. Számos foglalkozás, bemutató várja a tradicionális magyar harcművészet, a baranta iránt érdeklődőket. De lesz még testvérnépek, történelem és mesesátor is. A Visegrádi Négyek sátrában mások mellett Konrad Sutarski lengyel író, Kiszelly Zoltán politológus, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő és Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő tart majd előadást. A nagyszínpadon fellép a Szarka Tamás & Ghymes,FankaDeli és Török Tilla zenekara.

Ostorosok a 2012-es rendezvényen; Forrás: Baravidi Stúdió/Youtube

A rendezvény ideje alatt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba a belépés ingyenes lesz. Ráadásul ezen a három napon a Feszty-körkép és a Rotundában található összes kiállítás kedvezményes áron, 2000 forintért megtekinthető. Az első MOGY 2009-ben volt, és népszerűségét jól mutatja, hogy a rendezvényre a három nap alatt mintegy 300 ezren (!) látogattak el – pedig nem is voltak fizetett hirdetések, óriásplakátok.

Fotók: bosztor.hu. A videó a 2012-es MOGY-on készült.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.