Pesti Srácok

Ungár Péter szerint Orbán maga Európa, Bolgár György pedig szereti a határkerítést. Mi van???

null

Olyan magasztaló dicséreteket fogalmazott meg Orbán Viktor európai és uniós politikája kapcsán Ungár Péter Bolgár György klubrádiós műsorában, hogy elsőre visszatekertünk, mert nem akartunk hinni a fülünknek. Bolgár azt várta, hogy talán majd együtt szapulhatják az unióval szemben álló, azzal folyton háborúzó, Bolgár szerint lépten-nyomon csak konfliktust kereső magyar miniszterelnököt, de akkorát kapott, hogy a fal adta a másikat. Ungár éppen az ellenkezőjével állt elő, egyébként meglepő módon, hiszen pártja, az LMP is kifejezetten a bevándorláspárti politikai erők táborát erősítette, talán erősíti mindmáig. A vita odáig fajult, hogy maga Bolgár úr is elismerte, kell a határokon lévő kerítés. Bizony!

Bolgár György az ifjú médiatulajdonost az éppen a csillagos égig fejlesztett és bővített Azonnali.hu portálon megjelent írása kapcsán hívta fel egy asszóra. Ungár Péter értekezésében kijelentette, hogy "az ellenzéki politika megbukott", szerinte be kellene fejezni végre ennek a magyarázgatását, és inkább valami váratlant lépni... Aztán hosszasan fejtegeti, mi a baj az ellenzékkel, miért nem tudtak sikereket elérni az elmúlt nyolc évben. Ungár szerint alapvetően azért, mert nem találták meg a Fidesz ellenszerét. Mert az ellenszer semmiképp sem az, amit Gyurcsányék választottak, hogy szembeállították Orbánt Európával, mert ennek a kampányszlogennek a Fidesz aratta le a hasznát. Bolgár beszélgetős rádióműsorában az LMP képviselője egyedül az MSZP-t vette valamelyest védelmébe, mivel meglátása szerint a szocialisták között igenis vannak olyan politikusok, akik felismerték "azt a biztonsági igényt, ami az emberekben fölmerült a migrációs válság kapcsán", de álláspontjukat nem tudták érvényre juttatni a "balliberális értelmiség fogságában".

"Sajnos, Bolgár úr", Ön keveri a szezont a fazonnal...

Bolgár György egyszerűen nem értette, hogy miközben Orbán Viktor folyamatosan harcban, háborúban áll az Európai Unióval, Brüsszellel, az Európai Bizottsággal és meghatározó európai politikusokkal, akkor miért nem jó retorika az "Orbán vagy Európa".

PestiSracok facebook image

- vágta rá Ungár Péter.

Hozzátette, hogy a magyar miniszterelnök az Európai Unió fősodrává vált, és ma már gyakorlatilag, aki számít, mindenki egyetért vele migrációs kérdésben. "Már csak a kvóta a kérdés, és nem az, hogy meg kell védeni a határokat" - jelentette ki Ungár. Hiába várták azt sokan, hogy az Európai Unió majd felszabadít bennünket, amikor az Európai Unió, az európai nép többsége Orbán Viktorral egy állásponton van - vélekedett.

Bolgár aztán kínos magyarázkodásba kezdett arról, hogy de hát Juncker, Donald Tusk, Angela Merkel, Macron elnök, sőt, szerinte még az olasz kormány vezetői sem értenek egyet Orbánnal, mert lehet ugyan, hogy befogadni az olaszok például már nem akarnak senkit, de azt mondják, hogy aki már ott van náluk, azokat szét kell osztani a tagállamok között. Ezzel pedig hatalmasat égett, mikor riportalanya helyretetette:

- szólt a riposzt.

Bolgár szerint is jó dolog a kerítés

Ungár Péter bár sajnálkozott, de nem vitatta, hogy a bevándorlás-ellenesség nem antieurópai, a Fidesz ezért nem szembemegy az európai áramlattal, hanem ez lett az európai áram. Elismerte, hogy egyetért a Fidesz probléma-felismerésével és a déli határkerítéssel, bár ezer másik dologgal, például a gyűlöletkeltéssel vagy a tranzitzónában való éheztetéssel (amit mellesleg több ízben megcáfoltak már) nem.

Bolgár György akkor is köti az ebet a karóhoz, ha nincs is karó - Fotó: PS

Bolgár György szerint persze senki sem mondta, vagy akarta, hogy tömegesen engedjünk be bevándorlókat Magyarországra (...), "csak azt, hogy a menekültválság csúcspontján engedjük be ide őket, hogy aztán beadhassák Európában belül, vagy akár itt a menedékkérő kérelmüket". Most már Bolgár György is biztos benne, hogy kell a déli határvédő kerítés - ismerte el Ungár kérdésére.

- jegyezte meg a riportalany, újabb kínos helyzetbe hozva a kérdezőt.

Vezető kép: Facebook/888.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.