Pesti Srácok

Zsarolás és kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat az MSZP óbudai képviselője ellen

Zsarolás és kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat az MSZP óbudai képviselője ellen

Zsarolás, ügyvédi visszaélés, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az MSZP óbudai önkormányzati képviselője, Simonka Csaba ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) – derült ki az ügyészség PestiSrácok.hu-nak megküldött közleményéből, amelyben nem nevezték néven az ügyvédként is dolgozó politikust.

A vádirat szerint Simonka 2017 nyarán egy öröklési szerződés ügyében járt el, amelynek tárgya egy budapesti ingatlan volt. Az örökhagyó rövid időn belül bekövetkezett halála után a vád szerint a képviselő a szerződés szerinti örököst fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy az általa örökölt ingatlan felét 6.000.000 forintért – a valós értéknél alacsonyabb árért – adásvételi szerződéssel ruházza át egy harmadik személyre. A sértett a fenyegetés hatására, valós szerződéskötési szándék nélkül az adásvételi szerződést aláírta, az ingatlan tulajdonjogának átruházásért pénzt nem kapott. A szerződés szerinti tulajdonos tulajdonjogának bejegyzésére – a sértett közbeavatkozása miatt – a Földhivatalnál végül nem került sor – áll a közleményben, amely arra is kitér, hogy a budapesti nyomozó ügyészek 2017. december 15-én házkutatással is egybekötött akciót hajtottak végre a politikus budapesti tartózkodási helyén, ahol ennek során kábítószert, valamint kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket is találtak.

Fotó: ügyészség

Kábítószert is terjesztett?

PestiSracok facebook image

Ráadásul Simonka a vád szerint 2017-ben ismerőseinek rendszeresen kínált és adott át különböző – elsősorban speed, illetve Gina elnevezésű – kábítószereket. A megnevezett cselekmények miatt az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyújtott be vádiratot a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságra. Információink szerint Simonka több hónapig volt előzetes letartóztatásban, de ma már szabadlábon védekezik. Úgy tudjuk, az MSZP-s politikus az ügyészségi kihallgatásán tagadta a terhére rótt bűncselekményeket, ám vallomást az eljárás lezárásáig nem tett. A nyomozás megindulására korábban az MSZP is reagált. A párt közleményében azt írta, hogy

Ha a képviselőt bűnösnek mondja ki a bíróság, akár hét és fél évet is kaphat.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.