Pesti Srácok

Hat év Czeglédy makói strómanjainak

null

Ítéletet hirdetett a Szegedi Törvényszék a makói iskolaszövetkezet ügyében. Czeglédy két strómanja, akik az elsőként lebukott iskolaszövetkezetet vezették, összesen hat év letöltendő börtönbüntetést kaptak. A két férfit eredetileg 400 millió forintnyi adó elcsalásával vádolták, majd miután a vallomásokból kiderült, ők "csak" nevüket adták a Kopernikusz Iskolaszövetkezethez és az ügyvezetést, pénzügyeket a gyakorlatban nem ők intézték, fordult a kocka. Az egyik vádlott, aki korábban interjút is adott a PestiSrácok.hu-nak, néhány hónapja tett vallomást a törvényszék bírói tanácsa előtt és konkrétan megnevezte Czeglédy Csabát, aki a háttérből a szálakat mozgatta és akinek az utasításai szerint eljártak. Az ügyészség az ítélethirdetés előtt módosította a vádat, majd ítélet született: a két stróman bűnrészes különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásban.

A Csongrád megyei adónyomozók 2013 óta vizsgálódtak a makói, majd szegedi székhellyel működő Kopernikusz iskolaszövetkezet után, amely sorra kapta a dunántúli megbízásokat és jókora szeletet hasított ki magának a munkaerő-kölcsönző piacból. Annak ellenére, hogy több száz millió forintos forgalmat bonyolítottak, adóbevallást nem nyújtottak be a NAV-nak és persze nem is adóztak.

Két évig tartó nyomozás után a Csongrád Megyei Főügyészség a Kopernikusz Iskolaszövetkezet két vezetője ellen üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat. A vádirat szerint a vádlottak a 2012-13-as években egymást követően voltak elnökei egy makói székhelyű iskolaszövetkezetnek, amely fő profilját tekintve munkaerő-közvetítéssel foglakozott. Ennek keretében a szövetkezet egy dunántúli székhelyű cég megbízásából munkavállalókat toborzott jellemzően multinacionális cégek részére, az ezzel kapcsolatos szerződéseket a szövetkezet nevében vádlottak kötötték.

Ahogy a nyomozás során kiderült, a Kopernikusz ténylegesen semmilyen tevékenységet nem végzett, a diákokat is a Human Operator hajtotta fel és a munkakiosztást is ők koordinálták. A Kopernikusznak a számlát kifizették, az viszont már adóbevallást sem adott be, nemhogy megfizette volna a kötelező áfát.

PestiSracok facebook image

A Kopernikusz gyorsan lebukott. Gyakorlatilag ugyanazt a módszert, sőt, ugyanazokat az embereket vitték tovább és ugyanazokat a multikat szolgálták ki, mint évekkel korábban a Rébusz, Czeglédy iskolaszövetkezete. Innen ered a szocialisták ügyvédjének első ítélete költségvetési csalás miatt.

A nyomozás a NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatóságán tovább folytatódott, illetve kiterjesztették azt az országos hálózatra, de még előtte a makói ügyben megszületett a vádemelés a két szövetkezeti vezető ellen.

Ahogy egyikük korábban portálunknak mondta, túl későn eszmélt rá, mire használták, és hogy vele akarják elvitetni a balhét. Ők végig azt hitték, hogy Czeglédy cége intézi az adófizetési és egyéb kötelezettségeket, hiszen erről biztosították. Mire megnyílt, és vallomást tett, már a vádlottak padján találta magát. Igaz, a módosított vádirat alapján most már nem költségvetési csalásban, hanem abban való bűnrészességben mondták ki bűnösnek; mivel a másik nagy ügyben is gyanúsított, így még az is megeshet, hogy őt kétszer fogják elítélni ugyanazért - hogy a nevét adta Czeglédy ügyleteihez.

Az összes, az államnak okozott kár 6,3 milliárd forint. Ebből a Kopernikusz iskolaszövetkezet által be nem fizetett adó durván 440 millió. A Kopernikusz csak egy a tucatnyi iskolaszövetkezetből, amelyik ugyanígy járt el. Így az egész makói ügy csak egy szelete egy sokkal nagyobb, komolyabb bűnügynek.

A strómanok esetében módosították a vádat, bűnrészesség miatt ítélték el őket

Az ítéleti indoklás szerint a makói esetben a munkaerő-szervezést végző cégeket és az iskolaszövetkezeteket is ténylegesen a Human Operator központjából irányították, a vádlottak, azaz az iskolaszövetkezet-vezetők pedig strómanok voltak, tehát bűnsegédek a költségvetési csalásban.

A két iskolaszövetkezeti vezető közül a másodrendűt, aki a szövetkezet alapításában is részt vett, 3 és fél év, az elsőrendű vádlottat, akinek csak továbbadták az "ügyvezetést", 2 és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Tóth Tibor vezette bírói tanács. Az ítéletet a vádhatóság képviselője, Várnagy Roland elfogadta. Mindkét vádlott védője azonban fellebbezést jelentett be, az elsőrendű vádlott felmentésért, a másodrendű pedig enyhítésért.

"Részeredménynek tekintjük ezt az ítéletet"

Asztalos Péter, a másodrendű vádlott védője a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, a fő célt sikerült elérni, azaz védencét nem költségvetési csalásban, hanem bűnrészességben találták bűnösnek. A védő azért jelentett be fellebbezést, mivel ahhoz képest, hogy ügyfele beismerő vallomást tett és együttműködő volt a hatóságokkal, túlságosan súlyos büntetést kapott.

- fogalmazott Asztalos Péter.

Hozzátette, abszolút egy állásponton vannak a vádhatósággal és az ítéletet hozó bírói tanáccsal, hogy adócsalást nem az iskolaszövetkezet követte el, hanem az a cég, amelyik a számlákat befogadta. Ha a makói ügy vádlottai bűnsegédek, akkor tettes is van, vagyis lesz.

Czeglédy Csaba összes társával együtt jövő tavasszal állhat bíróság elé

Közben finisbe ért Czeglédy ügye is. Érdemi nyomozati munkát már nem folytatnak a hatóságok. A több tízezer oldalas nyomozati anyagot betekintésre átadták a gyanúsítottaknak, illetve védőiknek. Ők még tehetnek észrevételeket, indítványokat, de egy hónapon belül így is vádra kerülhet az ügy. Ez azt jelenti, hogy mivel a Csongrád Megyei Főügyészség végig szigorú felügyelete alatt tartotta a nyomozást, rövid időn belül megszülethet a vádirat, és Czeglédy Csaba, illetve 21 társa jövő tavasszal bíróság elé állhat.

Vezető kép: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.