Pesti Srácok

Sargentini Facebook-oldalán üzent a magyaroknak - Vannak, akiknek ez nem tetszik

Sargentini Facebook-oldalán üzent a magyaroknak - Vannak, akiknek ez nem tetszik

A Magyarországot elítélő jelentést készítő zöldpárti európai parlamenti képviselő hivatalos Facebook-oldalán mondott köszönetet azoknak, akik szavazatukkal támogatták a jelentését, és közölte, bízik abban, hogy ezután új lendületet kapnak a magyar állampolgárok, hogy kiálljanak egy olyan országért, amelyben félelem nélkül lehet élni.

- írta a közösségi portálon Judith Sargentini.

A politikus bejegyzése hatalmas felháborodást váltott ki. Két óra alatt több, mint 170-en kommentelték a posztját. Többségében magyarok üzentek Judith Sargentininek, akik kikérték maguknak, hogy kérés nélkül kelt a magyarok "védelmére", és avatkozik bele egy ország belügyeibe.

PestiSracok facebook image

- írta az egyik hozzászóló.

- így egy másik.

Persze az ellenoldal is megtalálta a Sargentini-bejegyzést, így vannak, akik hálát rebegnek a képviselőnőnek azért, amiért most Magyarország ellen eljárás indult. Akad, aki egyenesen Superwoman-nek, azaz "Supergentininek" titulálja Sargentinit.

Szeptember 12-én 448 igen, 197 nem szavazat és 48 tartózkodás mellett fogadták el a magyar jogállamiságot bíráló Sargentini-jelentést, amely a hetes cikkely szerinti eljárás elindítását kezdeményezi Magyarországgal szemben. Az eljárás következményeként hazánk uniós szavazati jogát és a Magyarországnak járó uniós forrásokat is megvonhatják.

Az ügyrendben előírt kétharmados többséget csak úgy tudták biztosítani, hogy a tartózkodó szavazatokat az összeszámításkor nem vették figyelembe. A magyar kormány álláspontja szerint ez jogszerűtlen.

A Sargentini-jelentés elleni határozati javaslatot terjesztett a Ház elé Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely. A dokumentum elfogadásával az Országgyűlés arra szólítaná fel a kormányt: ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarországot elleni valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott, Magyarországot rágalmazó jelentéssel szemben.

Vezető kép: MTI/EP/Fred Marvaux

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.