Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Csalással tudták csak elfogadni a hazug Sargentini-jelentést (Frissítve!)

null

Csalással tudta csak elfogadni az Európai Parlament a Sargentini-jelentést, mert a tartózkodó szavazatokat szándékosan nem számolták bele a döntésbe, márpedig ha beleszámolták volna, akkor nem lenne meg a kétharmados többség - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mai sajtótájékoztatóján. "A Sargentini-jelentés 448 igen szavazatot, 197 nem szavazatot és 48 tartózkodást kapott. Ha a 197-et és a 48-at összeadjuk, az 245, a 448 pedig nem duplája a 245-nek. A jelentés tehát nem 66,6 százalékot, kétharmadot kapott, a kétharmadot csak csalással tudták biztosítani." Szijjártó Péter válaszlépést ígért Magyarország részéről.

– mondta Szijjártó.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a magyarok bebizonyították, hogy az illegális bevándorlás jelensége nem egy szükséges rossz, amelyet kényszerűen el kell viselni, hanem igenis lehet tenni ellene.A tárcavezető szerint az Európai Néppártban tapasztalható tanácstalanság, széthúzás is annak a jele, hogy az EP-ben már javában formálódik egy bevándorláspárti koalíció, amelyhez a néppárti szövetségből is sokan csatlakoztak, csatlakoznak. Ha a jövő évi választáson ezek az erők győznek, akkor migránsokkal árasztják el Európát. Magyarország azonban nem fog részt venni ebben, hazánk a jövőben is a magyaroké marad – emelte ki a politikus. Szijjártó Péter felhívta a figyelmet, hogy a Sargentini-jelentés hazug állításait egy száznyolc oldalas dokumentumban cáfolták a magyar illetékesek, amelyet mindegyik EP-képviselőhöz eljuttattak a szerdai szavazás előtt, de az eredményt látva a többség nem vette figyelembe, hogy mi az igazság az ügyben. A miniszter emlékeztetett, hogy Judith Sargentini jelentésében hatvankilenc olyan észrevétel szerepel, amelyekre a magyar döntéshozók már korábban érdemi válaszokat adtak, például törvénymódosítások formájában. Tizenkilenc olyan pont is van Sargentini vádiratában, amelyekről már folynak az egyeztetések az EP és Magyarország között. Szijjártó emlékeztetett, hogy a fentiek tükrében a hazánk elleni eljárás példátlan a közösség történetében, így nem is tekinthető egyébnek, mint színtiszta koncepciós eljárásnak. Ezt támasztja alá az is, hogy Judith Sargentini meg sem próbált hivatalos úton információkat beszerezni a magyarországi közállapotokról, magánúton járt hazánkban, jelentésében pedig kizárólag azokra a civileknek mondott egyesületekre, azok elmondásaira támaszkodott, amelyekről közismert, hogy a magyar kormány legfőbb kritikusai, és ennek rendszeresen, és tevőlegesen bizonyítékait is adják.

PestiSracok facebook image

A Fidesz nem kíván kilépni az Európai Néppártból, hanem azt szeretné, ha a szövetség visszatérne a régi értékeihez, ezért inkább szeretnék megreformálni a legnagyobb európai pártcsaládot.

– jelentette ki Szijjártó Péter. Erről a feladatról a tárcavezető a PestiSrácok.hu kérdésére elmondta: hamis látszatkeltés egyesek részéről, hogy az Európai Néppárt frakcióján belül a magyar kormány kizárólag kritikákat kapott volna. A miniszter emlékeztetett, hogy strasbourgi beszéde előtt és után Orbán Viktor miniszterelnököt nagyon sok politikus biztosította a támogatásáról. Szijjártó Péter szerint a közelgő néppárti kongresszus is remek alkalmat ad arra, hogy a magyar politikusok megismertessék és elfogadtassák álláspontjukat a pártcsaládon belül, ami komoly eredményeket hozhat a jövőben. A magyar kormány hasonlóan bizakodó abban, hogy a májusi EP-választáson azok a politikai erők kerekednek felül, amelyek nem a tömeges bevándorlás támogatásában látják Európa jövőjét. Szijjártó szerint a magyarok már többször is biztos állást foglaltak abban, hogy nem kérnek a migrációból, és ez a népakarat a kabinetet is kötelezi. A tárcavezető szerint az EP, akárcsak korábban Lengyelország esetében, hazánkkal szemben is kettős mércét alkalmaz. Szijjártó Péter kijelentette: a magyar kormány álláspontja töretlen abban, hogy a migráció megállításának elsődleges kulcsa a határvédelem, és szemfényvesztőknek nevezte azokat, akit ennek az ellenkezőjét állítják. A külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatóján jelezte, hogy az EP szerdai döntése ellen várhatóan jogorvoslati lehetőséget fog keresni a magyar kormány; ennek részleteit később ismertetik az illetékesek.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.