Pesti Srácok

Soros által támogatott cég cenzúrázza a jobboldalt a Facebookon (PS-videó)

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Hollik István a 888.hu szerkesztőségében vasárnap annak apropóján, hogy a Facebook-cenzúra a napokban lesújtott egy, a lap által kitett mémre, amelynek egyik felében Emmanuel Macron, francia elnök pózol két félmeztelen bevándorlóval, a másik felén pedig Orbán Viktor látható unokájával a kezében. A Fidesz-KDNP szóvivője a PestiSrácok.hu-nak elmondta, úgy lehet felvenni a harcot a cenzor ellen, hogy erősítjük egymást, és megpróbálunk a nyilvánosság előtt minél többet beszélni erről, és felhívni a figyelmet a veszélyre. Hasonló véleményen van G. Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztője, aki szerint a jelenség félelmetes, kiábrándító és a jövőt illetően elgondolkoztató. Úgy véli, a jobboldali sajtónak össze kell fognia és hallatnia kell mindenkinek a hangját.

– hangsúlyozta Hollik István vasárnap egy rendkívüli sajtótájékoztatón, amelyet azért hívtak össze, mert ismét letiltott egy fotót a Facebook nevű közösségi cenzor. Ezúttal egy, a 888.hu által közzétett mém lett az áldozat, amelynek egyik felében Emmanuel Macron, francia elnök pózol két félmeztelen bevándorlóval, a másik felén pedig Orbán Viktor látható unokájával a kezében. Nagyon úgy néz ki, hogy ez volt az egyik utolsó csepp a pohárban, ami a kormányt és a jobboldali sajtót illeti, hiszen az EP-választások közeledtével a migrációpárti propaganda és a jobboldali vélemények háttérbe szorítása valószínűleg csak erősödni fog.

A politikus a PestiSrácok.hu-nak elmondta, ha egyre többen háborodnak fel, akkora Facebook is rá lesz kényszerítve, hogy korrektebbül járjon el. Hozzátette: a bevándorláspárti erők vannak egy oldalon, szemben a nemzeti kormányokkal.

PestiSracok facebook image

G. Fodor Gábor portálunknak kifejtette, a Facebook egy feljelentő-kultúrával kollaborál, a vesztes baloldali gondolkodású emberek pedig ilyen aljas eszközökhöz nyúlnak, hogy korlátozzák a vélemény- és gondolatszabadságot.

A videót készítette: Ragács András és Dezse Balázs

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.