Ellenzéki végtelen történet, avagy Márki-Zay és Hadházy ismét szenesre sütögeti a közös pecsenyét
A sors tréfájából, vagyis inkább a kormányzattal szembeni lázadás tüzében égő ellenzéki sajtó jóvoltából a haladó véleménybuborékban viszonylagos ismertségre és népszerűségre szert tett aktivisták és altruista politikusok két sikertelen választás közben se pihennek: ilyenkor mozgalmat alapítanak, és e váratlan húzástól pont ugyanazt remélik, mint amit a korábbi, végül sikertelennek bizonyult mozgalmaiktól: a teljes és totális összefogást.
A Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos fémjelezte Mindenki Magyarországa Mozgalom esetében tényleg érdemes a zsurnalizmus kezdő és bájosan együgyű gyakorlatával indítani, és felidézni azt az Einsteinnek tulajdonított bonmot-t, miszerint aki újra meg újra ugyanazt csinálja, de más végeredményre számít, az valószínűleg hülye – főszereplőinkről többé-kevésbé mindenki így vélekedik. Nem, nem a jobboldali vagy kormányközeli sajtóban, hanem a közélettel foglalkozók teljes spektrumában. Ami nyilvánosan udvarias hallgatás, vagy egy foghegyről odavetett „majd meglátjuk, mi drukkolunk”, az az off record őszinteségében „ne, már megint?!!”-é válik. De ez nem tántoríthatja el a magyar politika diktafonokkal és a fontosság érzésével leggazdagabban felszerelkezett kis csapatát attól, hogy újra megalapítsanak egy mozgalmat, ami a legesélyesebb jelölt kiválasztását és a jelölt mögötti totális ellenzéki összefogás megteremtését tűzi zászlajára.
A legújabb kísérlet
A legújabb avantgárd kísérlet élcsapatát, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségét olyan kipróbált fontoskodók, politikailag sokszorosan terhelt személyek és altruista, tehát egyetlen tettként valakinek a javára a semmiért cserébe visszalépett politikusok alkotják, mint Márki-Zay Péter, Hadházy Ákos, Ábrahám Júlia, Bod Péter Ákos, Elek István, Kaltenbach Jenő, Kész Zoltán, Lengyel Róbert, Lukácsi Katalin, Magyar György, Mellár Tamás, Üveges Gábor. A Mozgalom alapító atyái az alapító (vagy első) ülésen a következő két nemes célt fogalmazták meg önmaguk és a leendő csatlakozók számára:
A mozgalom tagjai hisznek abban, hogy egy új politikai kultúrára van szükség, amelyhez minden tisztességes és változást akaró magyar ember csatlakozására számítanak.A mozgalom fő célja, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon minden településen egy hiteles polgármester-jelölt és őt támogató képviselőjelöltek nyerjék el a helyi közösségek bizalmát.
Láthatóan sem személyekben, sem a célokban nem különböznek semmiben a 2017-ben és az azóta alapított számtalan hasonló formális és informális szerveződéstől. A Gulyás Márton nevével fémjelzett Közös Ország Mozgalom volt az első fecske, amelyik közös fészket akart rakni az ellenzéki oldalon, de szinte az összes ellenzéki párt fizetett aktivistákat és kutatóintézeteket, akiknek szintén az ideális képviselőjelölt kiválasztása volt a céljuk, többnyire saját pártjuk jelöltjeit nevezve meg. Említésre méltó még a nevében szerényebb, de ugyanezzel az agendával született Viszlát, Kétharmad! mozgalom, amelyik az öntudatos állampolgári cselekvés nevében próbált koordinálni az ellenzéki jelöltek között.
Az élcsapat
Az alapító atya, Márki-Zay Péter üstökösszerű politikai karrierje Hódmezővásárhelyen indult az időközi polgármesteri választás független aspiránsaként, és a megnyerése óta megváltóként tekintenek rá az ellenzéki oldalon, hiszen a Fidesz egyik fellegvárában győzte le a Fidesz egyik erős emberének kiválasztottját. A kampány alatt még sokan meglepődtek rajta, hogy elfogadta a baloldal és a Jobbik támogatását annak ellenére, hogy a HVG-nek adott interjújában a keresztény értékek híveként elutasította mind a két blokkot. Később már senkit nem lepett meg, hogy a támogatásért cserébe az önkormányzatot a pártok embereivel töltötte fel, és egyetlen politikai programjának a Fidesz leváltását nevezte meg. Hadházy Ákos szintén régi szereplője a magyar közéletnek, a Fidesz önkormányzati képviselőségét először az LMP társelnökségére cserélte némi független, civil korrupcióellenes aktivizmus után, hogy aztán az őt felemelő pártot szétverve hirdesse Márki-Zay mozgalmában az ellenzéki egységet. Ábrahám Júlia, a politikai kultúrát megújítani kívánó társaság egyetlen nőtagjának politikai pályafutása eddig kimerült abban, hogy a mindenkitől egyenlő távolságot tartó LMP tagjaként hősiesen visszalépett az MSZP-P jelöltje érdekében a Budapesti 10. sz. országgyűlési egyéni választókerületben. Ezek után nemsokára a pártból is távozott, hogy most a feltétel nélküli egyetértést hirdethesse a Mozgalomban. Bod Péter Ákos, Elek István, Mellár Tamás, Kaltenbach Jenő az örök „konzervatív” és „mértékadó” arcai a soros ellenzéki összefogásnak, akik Lukácsi Katalinnal együtt jelenítik meg a csalódott fideszes karakterét is. Ők azok, akik már nem pozíciót és karriert akarnak, hanem csak azt, hogy tisztes értelmiségiként odahívják őket néha az asztalhoz, ahogy például Gyurcsány Ferenc tette azt miniszterelnöksége alatt az SZDSZ-es közgazdászokkal. Az alapító atyák még kiegészülnek azzal a Kész Zoltán, Üveges Gábor és Lengyel Róbert triumvirátussal, akik a szerencsés széljárás vagy egy rendkívüli, megismételhetetlen politikai felállás következtében egyszer választást tudtak nyerni, és azóta ebből élnek.
Azok a bizonyos hatalmas sikerek
Az ellenzéki koordinációt, a taktikai szavazást és a politikát kizárólag Orbán - nem Orbán dichotómiára lebutított elképzeléseket néhány siker legitimálta az elmúlt években. A visszalépések, de inkább a szerencsétlenül kiválasztott jelölt miatt Kész Zoltán nyert a Navracsics Tibor távozása miatt megüresedett Veszprém megyei 1. sz. országgyűlési egyéni választókerületének parlamenti képviselői mandátumára kiírt időközi választáson (még a Jobbik segítsége nélkül), és azóta az ő sikerét próbálják mindenhol másolni.
2015-ben Veszprém, 2018-ban Hódmezővásárhely, Balmazújváros és Rákospalota is megtanított bennünket arra, hogy az állampárt csak összefogással győzhető le
– így merengett Márki-Zay Péter az alapítás kapcsán a Facebookon.
Azóta hiszik azt, hogy a megnyert időközik üvöltő előszelei a Fidesz bukásának, míg a nullára bukottak semmit nem jelentenek.Hisznek benne a mai napig, mint Krausz Tamás a Lenin-összesben.
Ellenzékváltás
Az összefogás-diskurzus mellett az elmúlt évek másik nagy slágertémája a miniszterelnök által bedobott, először kinevetett, majd egyre inkább láthatóvá váló ellenzékváltó hangulat volt. Mára a legvérmesebb, párton kívüli ellenzékiek is rendre úgy nyilatkoznak, hogy a kormányváltáshoz vezető út első lépése a hagyományos ellenzéki pártok lecserélése és az új, lehetőleg „civil” jelöltek toborzása, felépítése és versenyeztetése. Ennek az ötletnek egyik permutációja a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom, aminek bevallott célja egy úgynevezett ernyőszervezeti státusz elérése, amiben a 2018-ban alulmaradt ellenzéki pártok feladata a szavazók becsatornázása maradna a Mozgalom elnöksége által kiválasztott jelöltek mögé.
Persze érdekes ötlet egy nagy esernyővel kiállni a narancssárga viharba és arra kérni mindenkit, hogy csatlakozzon, miközben mindenki a saját kis esernyőjét szorongatja, próbálja megőrizni.
A gyengeségek
Mint láthatjuk, egyetlen új elemként a pártok teljes háttérbe szorítása és teljes kannibalizálása jelent meg a Mozgalom elképzeléseiben. Márki-Zayék szerint a végső cél, tehát az Orbán-kormány leváltása annyira sürgető, hogy rajtuk kívül mindenki legyen szíves feláldozni magát a győzelem oltárán. Az ellenzéki pártok adják csak fel identitásukat, ambícióikat, programjukat, és erősítsék őket. De kiket is? Az ernyőszervezet elnöksége jórészt olyan karakterekből áll, akik a saját pártjukat se voltak képesek egyben tartani. Politikai árvák és pártágyrajárók, címeres árulók, önérzetükben megsértett harmadrangú politikusok alkotják azt az élcsapatot, amelyik csúcsdíszként szeretne ráülni az oppozíció alépítményére. És az álmodozás közben ráadásul elfeledkeznek arról, hogy a kutatások és a 2018-as országgyűlési választások eredménye alapján a kormányellenes érzelmű szavazóknak csak mintegy a fele hajlandó a pártszimpátia és ideológiai kérdések elé helyezni a taktikát, és átszavazni más pártok jelöltjére.
Az ellenzéki politika egy ideje, konkrétan 2014 óta az egókról szól. Arról, hogy mindegyik párt arra kéri a másikat, hogy lépjen vissza az ő érdekében, de erre még a támogatottság minimumát is nélkülöző mikropártok se voltak hajlandóak sokáig. Amikor meg végre hajlandóak voltak, akkor a szavazók nem értették, miért kell nekik arra a jelöltre szavazniuk, akiket saját pártjuk hosszú hónapokon át válogatott szidalmakkal illetett.
Talán ezek miatt van az, hogy az egész Mindenki Magyarországa Mozgalom nem szól másról, mint Márki-Zay és Hadházy politikai túléléséről és néhány önmaga hatása alá került közéleti megmondóember szereplési kényszeréről.
