bod péter Ákos
A senkiföldjén kóborló pancser konzervatívok felé tart a Jobbik
Vajon ki mondta a következőket? „Orbán azért szurkol az oroszoknak, hogy az ő segítségükkel élete végéig uralkodhasson Magyarországon. Ezt mi nem fogjuk hagyni! Mi Európát, a szabadságot és a békét választjuk, mert Európa a biztonságunk!” Segítek: nem Gyurcsány Ferenc... habár ő is mondhatta volna. Valójában Gyöngyösi Márton volt a tettes, aki állítólag konzervatív fordulatban forgolódik, és aki szerint a Jobbik jobboldali párt, a Fidesz pedig nem. De hogy is lehetne az, ha ugyanazt mondják, mint Gyurcsány Ferenc? Ismét segítek, mert akad rá példa idehaza. Ha a Jobbik „jól” csinálja, akkor elképzelhető, hogy nem csupán megérkezik, hanem egy akolba tereli a sértett jobboldaliakat, a Fidesz-árvákat, illetve azokat a pancser konzervatívokat, akiknek sosem volt súlyosabb megfelelési kényszerük, mint a múlt esztendőben. Csak szólok: ez régóta a politikai senkiföldje.Boros Imre a PS-nek: Vannak ballibsik, meg jobblibsik, ez utóbbiak nagyon kártékonyak – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Nem igaz az, hogy csak a háború és a szankciók miatt gyenge a forint, a globalista tőke ugyanis támadás alatt tartja a magyar fizetőeszközt. Ennek a globalista befektetői rétegnek vannak magyarországi kiszolgálói, köztük olyanok is, akik magukat nemzeti érzelműnek próbálják beállítani, azonban ez hazugság. Az én meglátásom szerint vannak ballibsik, meg jobblibsik, akik kiszolgálják a globalista tőkét – nyilatkozta a PS TV-nek Boros Imre. A közgazdász szerint az utóbbi kategóriába tartozik például Bod Péter Ákos vagy Mellár Tamás. Boros Imre a videóban azt is kifejti, hogy miért teljesít a forint az euróhoz képest rosszabbul, mint a cseh korona vagy a román lej. A beszélgetésből az is kiderül, hogy van-e okunk pánikolni amiatt, hogy a megszokotthoz képest most jóval kevesebbet ér a magyar ember pénztárcájában lapuló forint.Államcsőd – Gyurcsány még Bod Péter Ákos szerint is sületlenségeket beszél
Nem tudja értelmezni Bod Péter Ákos Gyurcsány Ferenc szavait, miszerint Magyarország közelít a technikai államcsődhöz. A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke szerint a magyar devizatartalék kifejezetten nagy. Normál viszonyok között elégséges a tartalék, és egy esetleges változás esetére is vannak megoldások – erről a gazdasági szakértő az ATV híradójának beszélt.Váratlan fordulat: Bod Péter Ákos szerint nem fenntartható a gazdasági növekedés
Érdekes – elemezte a negyedéves növekedést Bod Péter Ákos. Különös – válaszolná Stirlitz, de őt senki nem kérdezte. Az ellenzék körében sztárnak és augurnak számító közgazdász arra jutott, hogy noha a számok szépek, de nem lesz fenntartható, mert jön a kormány, aki mindenféle galádságot fog elkövetni a társadalom ellen, hogy a jó dolgokból rossz dolgok legyenek.A miniszterelnök-jelölti előválasztási cirkusz semmit nem befolyásol
Magyarországon a hatályos alaptörvény, illetve a jogszabályi környezet miatt az úgynevezett előválasztás eredménye gyakorlatilag semmit nem számít. Egy esetleges baloldali győzelem esetén ugyanis nyilvánvalóan a legerősebb nyertes párt frakciója döntené el, hogy ki legyen a miniszterelnök – olvasható a Mediaworks Hírcentrum oldalán. Ergo az előválasztás eredményeinek és a 2022-es választásoknak nincs köze egymáshoz.Ellenzéki végtelen történet, avagy Márki-Zay és Hadházy ismét szenesre sütögeti a közös pecsenyét
A sors tréfájából, vagyis inkább a kormányzattal szembeni lázadás tüzében égő ellenzéki sajtó jóvoltából a haladó véleménybuborékban viszonylagos ismertségre és népszerűségre szert tett aktivisták és altruista politikusok két sikertelen választás közben se pihennek: ilyenkor mozgalmat alapítanak, és e váratlan húzástól pont ugyanazt remélik, mint amit a korábbi, végül sikertelennek bizonyult mozgalmaiktól: a teljes és totális összefogást."Demszky alatt csak az időjárás formálta Budapestet" - Puzsér Róbert elárulta, kiknek a javára lépne vissza (Videóval!)
Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszter vagy Bod Péter Ákos közgazdász javára lépne vissza a főpolgármester-jelöltségtől Puzsér Róbert, de mindenképpen centrista jelölt javára fújna csak visszavonulót - jelentette be elsőként az Echo TV Informátorának Puzsér Róbert médiaceleb, főpolgármester-jelölt. Szarvas Szilveszter kérdésére elárulta, Karácsony Gergely az MSZP lélegeztetőgépe, aki kétszer fogott össze Gyurcsánnyal, így alkalmatlan arra, hogy centrista jelölt legyen, és szerinte az MSZP-s Horváth Csaba sem különb, sőt. Puzsér nyomatékosította, ő nem fog választani Orbán vagy Gyurcsány között, mert az rossz dilemma, de ha Tarlós vagy Demszky között kell döntenie, akkor egyértelműen Tarlós. "Demszky Gábor alatt csak a négy évszak, az időjárás, meg a természeti viszonyok formálták Budapestet" - szúrt oda a korábbi SZDSZ-es főpolgármesternek Puzsér. A megmondóember az Informátorban Szarvas Szilveszternek, portálunk főszerkesztő-helyettesének adott interjút.Egy ágyban az ellenséggel: A baloldal és a Jobbik frigyre lépését egyengetik Balázs Péterék
Szaloncukorpapírba csomagolt Jobbik-bonbont akar lenyomni a Vona Gábortól még ódzkodó baloldali, ellenzéki pártok torkán a Balázs Péter vezette, tizenegy jobb- és baloldali egykori kormánytagból, miniszterből, államtitkárból álló „Válasszunk! 2018” (V18) nevű csoport. Miközben még baloldali, liberális véleményformálók sem értik a V18 újévi zászlóbontásának valódi okát, a PestiSrácok.hu összerakta a kirakóst és kiderült, a korábban odakozmált politikusok a Jobbik és a baloldali, liberális ellenzék Fidesz elleni olajfa-koalíciója előtt tárták szélesre az ajtót az ellenzéki oldalon. Eddig elhallgatott V18-tervről ráadásul az áprilisi futamon jobbikos lóra tett Simicska Lajos televíziójában, a Hír TV-ben szólta el magát a Momentum finanszírozójaként is ismert Raskó György. Portálunk megtudta, a Jobbik és a baloldal összeboronálásáról már egy decemberi háttérbeszélgetésen éles vita bontakozott ki a V18 több tagjai és más, kormányváltást akaró értelmiségi között, de a mostani zászlóbontással végül mégis Vonáék előtt egyengetik az utat.Bod Péter Ákos szerint ha Orbán síugró lenne, minden faluban építhetne sáncot
Politikai értelemben a labdarúgás a sport, nagyon sok pénz megy bele, ezekre az összegekre máshol is szükség lenne – nyilatkozta Bod Péter Ákos az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A közgazdász úgy látja, sajnálatos módon a magyar gazdaság ki van téve az uniós pénzeknek, de jelenleg növekszik a fogyasztás.Ajánljuk még