Pesti Srácok

Hamis tanúzásért jogerősen két év börtönre ítélték a romagyilkosságok koronatanúját

null

Másodfokon két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte szerdán a romagyilkosságok koronatanúját a Fővárosi Törvényszék – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a bíróság sajtóosztálya. A bíróság jogerős ítélete szerint a nő hamis alibit igazolt a romagyilkosságok elsőrendű vádlottjának, Kiss Árpádnak, valamint több vallomásában is hazudott az eljárás során.

F.-né Ny. Éva a négy elítélt munkaadója volt a debreceni Perényi 1 nevű szórakozóhelyen. Az asszony, aki szerelmi viszonyban állt az elsőrendű vádlottal, Kiss Árpáddal, a hat halálos áldozatot követelt romák elleni támadássorozat elsőfokú büntetőperén többször is ellentmondásba keveredett tanúvallomásaiban és alibit igazolt a vádlottaknak a tiszalöki gyilkosság idejére. Kiss Árpád szeretője még az elsőfokú tárgyaláson azt állította, 2009. április 22-én, szerdán – amikor a vád és a későbbi ítélet szerint Kiss meggyilkolta az éjjeli műszakba induló Kóka Jenőt Tiszalökön – estig dolgoztak, ugyanis egy előre meghirdetett zenei programot akartak tartani, de az elmaradt, és másnap is munkába álltak. Viszont este nyolc órakor a Kiss testvérek Csontos Istvánnal együtt útban voltak Tiszalök felé, a halálos lövést este tíz előtt adták le, Csontost pedig este tizenegy óra után Polgáron igazoltatták. Az ügyészség álláspontját később a bíróság is bizonyítottnak találta, részben éppen a koronatanú nyomozati szakban tett elmondásai alapján, hiszen a nő akkor még részletesen beszélt a tiszalöki gyilkosság éjjelén történtekről: arról, hogyan nyújtott segítséget a romagyilkosoknak, amikor autójuk elakadt a sárban a menekülő útvonalon. A nő a saját autóján visszavitte a testvérpárt Debrecenbe, a Perényi 1-be, ott a vádlottak elrejtették a támadáskor használt fegyvereket, ezután visszatértek az elakadt autóhoz, majd egy traktorral kihúzták a járművet. A koronatanú csak a segítségnyújtást ismerte el, de állítása szerint fegyvereket nem látott, és nem volt azokról tudomása. Az ügyészség szerint azonban a hölgy ebben sem mondott igazat.

Két év letöltendő börtön

A Pesti Központi Kerületi Bíróság még 2018 áprilisában hamis tanúzás bűntettében bűnösnek találta, s ezért három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a nőt, mivel a bíróság igazoltnak látta, hogy F.-né Ny. Éva a Budapest Környéki Törvényszéken több alkalommal is valótlan állításokat tett a romagyilkosságok miatt indult büntetőeljárás során. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2018. november 28-án kihirdetett jogerős ítéletében azonban mellőzte a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó rendelkezést, így a terheltet két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte. A végrehajtandó szabadságvesztés mellett a másodfokú bíróság két év közügyektől eltiltással is sújtotta a vádlottat. A másodfokú bíróság felhívta a figyelmet arra, hogy az első fokon megállapított tényállást, valamint annak jogi minősítését egyik fél sem támadta meg, ezért a most eljáró tanácsnak azt kellett mérlegelnie, hogy az enyhítő és súlyosító körülményekkel arányban áll-e a korábban kiszabott büntetés. A Fővárosi Törvényszék bírói tanácsa szerint az alap-bűncselekmény kiemelt tárgyi súlya (előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben gyermekek ellen elkövetett emberölés bűntette stb.) olyan mértékű, hogy a felfüggesztett szabadságvesztés nem alkalmas a büntetési célok elérésére, azaz arra, hogy a jövőben akár a vádlottat, akár mást hasonló bűncselekmény elkövetésétől visszatartson, valamint az igazságszolgáltatásba vetett hit megőrzését elősegítse. Indokolásában a bíróság fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy a vádlott büntetlen előéletét, az időmúlást, s a ténybeli beismerő vallomását enyhítő körülményként figyelembe véve látott lehetőséget arra, hogy méltányosságból a terhelt – büntetése fele részének letöltése után – feltételes szabadságra bocsátható legyen.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.