Pesti Srácok

"Ma is ölik az európaiakat, csak nem fegyverrel "- Morvai Krisztina a Polbeat ma esti vendége (ÉLŐ 19 órától)

Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő lesz Szarvas Szilveszter és Huth Gergely vendége a ma esti Polbeatben. A tíz éves brüsszeli és strasbourgi munkája során szerzett elképesztő tapasztalatait és küzdelmeit a volt jobbikos politikus a múlt héten könyvben publikálta, az erről készült interjúnk ITT olvasható. Az élő közvetítés szokás szerint kedden este hét órakor kezdődik a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből, várjuk Önöket a helyszínre, illetve a monitor elé!

Morvai Krisztina a "Tíz év az Európai Parlamentben" című könyvének bemutatóján arról, hogy felhagy politikai pályafutásával és a szakmájában, jogászként, jogvédőként dolgozik tovább, a PestiSrácok.hu-nak azt mondta:

A képviselő asszonyt erről is kérdezzük majd a Polbeatben, ahogyan arról a kijelentéséről is, hogy a Sargentini-jelentés megszavazásával

PestiSracok facebook image

Morvai Krisztina a PS-nek adott interjúban felháborodva vetette össze azt is, hogy míg a gyurcsányi rendőrterror és szemkilövetés nem érdekelte a nyugat-európai politikusokat, addig néhány civil szervezet beszámolási kötelezettsége vagy a Soros-egyetem nevetséges ügye hisztériát vált ki.

A politikust arról is megkérdezzük, hogy a drogos- és hajléktalanellátás körüli vitában az anarchia vagy a gondoskodó, következetes állam modellje szimpatikusabb-e számára, továbbá, hogy hogyan fertőzi meg Brüsszel az államról szóló közgondolkodást.

Természetesen szóba kerül majd a Volner János által megszellőztetett jobbikos "prosti-szerződések" ügye és az olvadozó, szétmálló egykori radikális párt egyre szánalmasabb útkeresése is. Talán ide kapcsolódik az a villámtémánk is, hogy ma lenne 30 éves az SZDSZ...

Polbeat minden kedden este 19 órakor élőben a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből (Budapest, II. kerület, Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél).

A közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető!

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak! Ha leállna a közvetítés, kérjük, frissítse az oldalt!

PESTISRÁCOK.HU produkció

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.