Pesti Srácok

Soros sötét alapítványán keresztül mozgosít a CEU a kormány ellen

Soros sötét alapítványán keresztül mozgosít a CEU a kormány ellen

Az Avaaz nevű, kétes hátterű alapítványon keresztül próbál támogatókat szerezni magának a CEU a magyar kormány ellen. A Soros-birodalom nemzetközi szervezete már Justin Trudeau megválasztásakor kihúzta a gyufát Kanadában, illetve az áprilisi magyarországi választásba is megpróbáltak belepiszkálni az alapítványon keresztül. A mostani akciójuk, mint mindig, ezúttal is egy ártatlan petíciónak tűnik.

A Soros György nevéhez köthető Avaaz nevű alapítvány honlapján keresztül toboroz a tőzsdespekuláns egyeteme. A CEU most a magyar kormány ellen uszít azzal a szöveggel, hogy az egyetemnek Budapesten kell maradnia. Ez már csak azért is érdekes, mert Ignatieff rektor úr korábban kifejtette, mindenképpen lesz bécsi kampusz, mindenképpen oda fognak költözni az egyetem bizonyos részei, ellenben akkor is megmarad a budapesti kampusz, ha nem tudnak megegyezni a magyar kormánnyal. Értik, ugye?

De visszatérve az Avaazhoz, emlékezetes, hogy az áprilisi választás előtt beadvány alapján vizsgálat is indult az alapítvány ügyében, mivel annak működése több adatvédelmi problémát is felvet. A Soros-birodalom nemzetközi szervezete emellett beszállt a magyar választási kampányba is áprilisban, és célzott, válogatott online üzenetekkel próbálta gyengíteni a magyar kormányt.

PestiSracok facebook image

Az Avaaz által alkalmazott technika egyébként hasonlatos ahhoz, mint amit a Soros Györgyhöz köthető alapítványok tettek annak idején Kanadában: a választási törvényt kikerülve úgynevezett harmadik személyek elképesztő pénzekkel tolták meg Justin Trudeau progresszív jelöltjeit a billegő körzetekben, a legtöbb esetben sikerrel. A kanadai konzervatív képviselők egyöntetű álláspontja szerint ez választási csalás, mert amíg ellenfeleik korlátlan pénzből kampányolhattak, ők csak a törvényi értelemben rendelkezésre álló forrásokat használhatták fel.

2008-ban John Baird konzervatív kanadai miniszter “sötét, idegen szervezetnek” titulálta az Avaazt. Az sem véletlen, hogy a Delaware államba bejegyzett szervezetnek az Egyesült Királyságban is van egy regisztrált ága, vagyis mindennek a tetejében még egy offshore alapítványról is beszélünk.

Az Avaaz hazai föltűnésének egyébként van előzménye: korábban arra kérték netes aktivistáikat, szavazzanak arról, mit tegyen az Avaaz Magyarországon.

Jelige: Csinálj egy offshore alapítványt és indíts kampányt a hülyék pénzéből magadnak.

Vezető kép: Avaaz

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.