Pesti Srácok

Színt vallott az új SZDSZ, hivatalosan is a liberálisok közé tartozik a Momentum

null

Méretes mérföldkőhöz érkezett a hazai liberális politikai élet, hiszen a konzervatív, kiábrándult fideszesekből álló tömegpárt, milliók utolsó reménye, a Momentum felvételt nyert az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségébe (ALDE). Picit mi is összezavarodtunk, hiszen a Momentum az utolsó lehetőség volt a fasiszta éjszakában, egy markáns és egyenes gyűjtőpárt, mely a sötét diktatúrába belesántult rétegeket volt hivatott felszívni. Ez a párt pedig most a még nála is kevesebb szimpatizánssal rendelkező Magyar Liberális Párttal került egy platformra, aminek örömére Fodor Gábor írt meleg hangú közleményt. Fodorék majdnem egy egész százalékot tudhatnak magukénak a biztos választók köréből, a Momentum mögött pedig legalább kétszer ekkora irdatlan tömeg sorakozott fel. Érik a kormányváltás!

Fodor Gábor üdvözlete csak még világosabbá teszi, hogy a magát jobboldalinak mutató, konzervatív attitűdöket és mintákat hangoztató Momentum valójában egy újabb SZDSZ kísérlete volt. Az álcázás nagymesterei azonban nagyon korán lebuktak; kicsit olyan volt ez, mint amikor a 40 éves, ám magukat kortalannak gondoló fekete-afrikaiak megpróbálnak európai ificsapatokban focizni. Bár, ha belegondolunk, az nagyobb sikerrel járt, hiszen valaki egész sokáig megtévesztette a focivilágot.

Ez a Momentummal nem fordult elő, ugyanis a kezdeti hevületet és csillogó ifjú szemeket a kiábrándító igazság követte.

Se nem konzervatív, se nem jobbközép, cserében a vidékieket nyíltan lenéző igazi liberális banda gyűlt össze, akik totálisan hülyének nézték a magyar társadalmat.

PestiSracok facebook image

Tettek ők is egy próbát: ha az SZDSZ-nek majdnem húsz évig sikerült, talán nekik is osztanak lapot. Csakhogy itt nem voltak dörzsölt ávóscsemeték, csak tudatlan ifjak, akik annyira értették az átlagember életét, hogy azt sem tudták, mennyibe kerül egy liter tej a boltban.

Fekete-Győr azt sem tudta augusztusban, mi az ALDE

Idén augusztusban Fekete-Győr, a párt takaréklángelméje még azt sem tudta, hogy az ALDE az európai liberálisokat jelenti, most viszont már tagok is a csoportban. Az sem zavarta, hogy a nagy hírű és Magyarországot különösen gyűlölő Guy Verhofstadttal többször találkozott korábban, aki az ALDE elnöke. Fekete-Győr tehát vagy rendkívül kevés ismerettel bír, vagy nagyon feledékeny ember. Egyik sem jó előjel milliók reménységének.

Fekete-Győr András és tudatlansága tehát nem csak tejfronton derült ki, az olimpiaellenes párt folyamatosan szolgáltatta a magas labdákat, de a diktatúra árnyékában tényleg nehéz lehet érvényesülni.

Közben telt az idő, és valahogy nem sikerült megtalálni azt az űrt, melyet az elégedetlen és kiábrándult szavazók magukhoz csábításával szerettek volna betölteni. De ahogy mondani szokták, legalább összenőtt, ami összetartozik: az SZDSZ romjain vegetáló, szinte mérhetetlen népszerűségű Liberálisokkal kerültek egy platformra, és minél kevesebben vannak, annál nagyon meggyőződéssel gondolják, hogy nekik kéne irányítani az országot. Fekete-Győr András még 2017 májusában nyilatkozta ezt a Magyar Narancsnak a Fidesz körüli korrupciógyanús ügyekről:

Elsőpró választási eredmény: 3,08 százalék

Ő már a kormányra kerülést fontolgatta, aztán jött a kijózanodás - választási eredmény: 3,08 százalék -, és mivel minden kártyájukat kijátszották, most csupasz háttal várják az ostorcsapásokat, hiszen nincsen már szó kiábrándult fideszesekről, keresztény háttérről, konzervatív attitűdökről, csak a nagy liberális ölelésről, melyről Fodor Gábor biztos örömmel gondoskodik majd, ahogy közleményében írta:

Fekete-Győr régi-új elvbarátja, a magyargyűlölő Verhofstadt (fotó: hln.be)

A jelenleg 51 százalékon álló Fidesz most retteghet csak igazán, hiszen két ilyen komoly ellenfél összefogása csak a bukást hozhatja el számukra. Ilyen harapófogót nehéz, sőt, szinte lehetetlen túlélni, hiszen a két párt mögött álló legalább 3 százaléknyi veretes liberális csodákra lesz képes a kormány propagandáját emésztés nélkül lenyelő birkák ellen.

Ők ilyenkor vannak elemükben, amikor rákényszeríthetik a többségre a minimális kisebbség akaratát, ettől a lehetőségtől jönnek igazán lázba.

Fekete-Győr is kormányra kerülésről beszélt, Fodor és pártocskája vélhetően ugyanúgy tervezget, így nincs más hátra, mint a leendő bársonyszékek igazságos vagy liberális elosztása, árnyékkormány felállítása, majd az árnyékszékbe lógó kéz segítségével történő fájdalmas ébredés.

Fodorék segítenek majd a Momentumnak

Ebből az álliberális jövőből azonban a magyar társadalom nem kér - ez többször is bebizonyosodott -, de legalább most már tiszta vizet öntöttek a pohárba a Momentumnál is, úgyhogy a határ a csillagos ég:

Megvalósulhat a csoda, a gigaösszefogás, csak a neveket használják el folyamatosan: SZDSZ ugye már nem lehet, de biztosak vagyunk abban, hogy a friss és találékony liberális agytekervények újabb pártneveket és percembereket tudnak majd a palettára állítani, ha úgy hozza a szükség. Csak azt nem tudjuk még, hogy hol lesz a határ, hiszen a nulla alá nem lehet menni népszerűségben. Várjuk meg Fekete-Győr és Fodor brainstormingját, daliás idők előtt állhat a magyarság! Mi mással köszönhetnénk el, mint egy Fekete-Győr idézettel:

Forrás: Figyelő, mno.hu, PS; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.