Pesti Srácok

A Magyar Helsinki Bizottság elnöke bemutatta a mártírok szabadságharcát

A Magyar Helsinki Bizottság elnöke bemutatta a mártírok szabadságharcát

A bennfentes körüldíjazás és a saját politikai táborukra visszahivatkozás iskolapéldája, ahogy a Magyar Helsinki Bizottság Pro Asyl-díjat, azaz német migrációpárti díjat kapott, az MHB vezetője, Pardavi Márta pedig a Human Rights First amerikai jogvédő, demokráciáért rettegő szervezet díját kapta meg. Ezeket most a tevékenységük visszaigazolásaként éli meg Pardavi a HVG-ben megjelent interjú szerint, holott nagyjából akkora súlyuk van ezeknek a díjaknak, mintha a lengyel kormány kitüntetné Orbán Viktort az illegális migráció elleni kiállásáért. Az emberi jogok világszerte romló helyzetéről, a trendet állítólag diktáló Magyarországról is beszélt a társelnök, miközben a legaggasztóbb esetek nem nálunk történnek.

A barátaitól kapott díjakat ráadásul olyan összefüggésbe is helyezte a mártír és a szabadságharcos szerepe között egyensúlyozó Pardavi Márta, hogy ilyen „fontos díjakat” ritkán kapnak Európai uniós országban működő szervezetek. A díjeső másik kiváltó oka szerinte az, hogy „egy ilyen szűkülő, a sokszínűséget és a demokratikus pluralizmus eszméjét tagadó közegben nagyon fontos kiállni magunk és a társadalom miatt is”.

– adta elő a romantikus szabadsághőst Pardavi, aki eldicsekedett a Helsinki Bizottság megnyert sajtópereivel, valamint a már folyamatban lévőket is előre megnyertnek tekintette. A magyar bírói kar gyakorlatát elnézve, ez persze érthető. A Helsinki Bizottság társelnöke így indokolta, hogy miért nem indítanak sajtópereket, miközben mégis indítanak:

PestiSracok facebook image
Márta ezen a képen is díjat vesz át, itt éppen antirasszista elismerést, amelyet Hanti Vilmostól, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége elnökétől vett át idén márciusban. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ellentétes kutatási eredmények a népszerűségről

Pardavit frusztrálja a „folyamatosan erodálódó médiatér”, hiszen a 2010-es évek közepéig fennálló, szinte teljes balliberális médiatúlsúly nyilván sokkal szabadabb, demokratikusabb és emberijogibb lehetett a helsinkisek számára. Saját fontosságukat viszont szereti fölfelé túlbecsülni:

Ugyanakkor április 8-án volt egy másik érdekes kutatás is, amely a kormány álláspontjának túlnyomó népszerűségét mutatta ki annak ellenére, hogy a Magyar Helsinki Bizottság és a többi álcivil egyesület minden erejével igyekszik aláásni a kormány iránti bizalmat. Az különösen elszomorította, hogy a LIBE-bizottsági meghallgatáson elővezetett, Magyarország-ellenes produkciójuk alatt „nagyon sok csúnya üzenet” érkezett hozzájuk.

Máshol ölnek újságírókat, mégis mi diktáljuk a trendet

Pardavi Márta szerint Magyarország nemcsak egyszerűen illeszkedik emberi jogok terén a világ folyamatainak trendjébe, hanem egyenesen diktálja azt, és 2018-ban romlás figyelhető meg. Érdekes ellentmondás ugyanakkor, amit a romlás jeleként említett:

Még ő maga is elismeri, hogy ehhez képest a trendet diktáló Magyarországon azért nem ilyen rossz a helyzet. Ezek szerint a helyzet azokban az országokban rosszabb, ahol nem diktálják a trendet. Logikus. Ráadásul az az állítása sem igaz, hogy próbálnák elkenni ezeket a gyilkosságokat, hiszen az újságírógyilkosságok gyanúsítottjai mind őrizetben vannak, és a máltai Daphne Caruana Galizia ügyében előrehaladott állapotban van a nyomozás, míg a szlovák Ján Kuciakot feltehetően meggyilkoltató ’Ndrangheta maffiaszervezetre éppen egy hete csaptak le több országban a rendőrök.

– búsongott a Helsinki Bizottság társelnöke azon, hogy a külföldi ügynököket immár külföldi ügynököknek bélyegzik, és még a megbízójukat is nevesítik.

Tessék, itt egy másik kép, amin Márta éppen emberi jogi díjban részesül tavaly Lisszabonban. Fotó: MTI/EPA/Mario Cruz

Jöjjön már a külföldi intervenció, és regulázza meg a genetikusan alattvaló magyarokat!

A beszélgetés jelképes pillanata, amikor a HVG alákérdezője még Pardavi Mártát is túlrettegve, feltétel nélkül vetné magát a külföldi intervenció karjaiba:

Az interjúalany visszafogottabban válaszolt, és azt hangsúlyozta, hogy nekik kell rendesen kiállni valami mellett vagy ellen, és akkor önerőből is célt érhetnek, és nem kell máshonnan támogatást remélni. Persze azt azért nem szabad elfelejteni, hogy a szépen csengő szavak ellenére a Magyar Helsinki Bizottság mégiscsak tevékeny szerepet vállalt a LIBE-bizottság magyarországi helyzetért aggódó meghallgatásán. Legvégül Pardavinak sikerült megfogalmaznia a teljes magyar parlamenti és parlamenten kívüli, civilnek álcázott balliberális ellenzék ingatag jövőképét és félelmét:

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.