A Magyar Helsinki Bizottság elnöke bemutatta a mártírok szabadságharcát
A bennfentes körüldíjazás és a saját politikai táborukra visszahivatkozás iskolapéldája, ahogy a Magyar Helsinki Bizottság Pro Asyl-díjat, azaz német migrációpárti díjat kapott, az MHB vezetője, Pardavi Márta pedig a Human Rights First amerikai jogvédő, demokráciáért rettegő szervezet díját kapta meg. Ezeket most a tevékenységük visszaigazolásaként éli meg Pardavi a HVG-ben megjelent interjú szerint, holott nagyjából akkora súlyuk van ezeknek a díjaknak, mintha a lengyel kormány kitüntetné Orbán Viktort az illegális migráció elleni kiállásáért. Az emberi jogok világszerte romló helyzetéről, a trendet állítólag diktáló Magyarországról is beszélt a társelnök, miközben a legaggasztóbb esetek nem nálunk történnek.
A barátaitól kapott díjakat ráadásul olyan összefüggésbe is helyezte a mártír és a szabadságharcos szerepe között egyensúlyozó Pardavi Márta, hogy ilyen „fontos díjakat” ritkán kapnak Európai uniós országban működő szervezetek. A díjeső másik kiváltó oka szerinte az, hogy „egy ilyen szűkülő, a sokszínűséget és a demokratikus pluralizmus eszméjét tagadó közegben nagyon fontos kiállni magunk és a társadalom miatt is”.
Azért kell ezt csinálni, hogy 20-30 év múlva, amikor a gyereked megkérdezi, hogy te akkor ott mit csináltál, hova álltál, mennyire álltál ki magadért vagy másokért, akkor megnyugtató választ tudjunk adni. Ezt a kérdést akár mindennap meg kell válaszolni ahhoz, hogy évtizedekkel később jó választ adhass a gyerekednek
– adta elő a romantikus szabadsághőst Pardavi, aki eldicsekedett a Helsinki Bizottság megnyert sajtópereivel, valamint a már folyamatban lévőket is előre megnyertnek tekintette. A magyar bírói kar gyakorlatát elnézve, ez persze érthető. A Helsinki Bizottság társelnöke így indokolta, hogy miért nem indítanak sajtópereket, miközben mégis indítanak:
<…> nekünk nem az az első számú missziónk, hogy saját jó hírnevünket védelmezzük a sajtóperekkel. Kevesebbet akarunk magunkkal foglalkozni, mint az ügyfeleink ügyeivel. 2018-ban jó sok, pár tucat sajtó-helyreigazítási eljárást indítottunk.
Ellentétes kutatási eredmények a népszerűségről
Pardavit frusztrálja a „folyamatosan erodálódó médiatér”, hiszen a 2010-es évek közepéig fennálló, szinte teljes balliberális médiatúlsúly nyilván sokkal szabadabb, demokratikusabb és emberijogibb lehetett a helsinkisek számára. Saját fontosságukat viszont szereti fölfelé túlbecsülni:
Az emberi jogi szervezetek munkáját a többség hasznosnak véli, ahogy a civilek hatalmat ellenőrző munkáját is a többség fontosnak tartja, ezt 2017-ben kutatások mutatták ki. A kormány ezt a bizalmat próbálja meg aláásni, ennek ellenére ez a bizalom megvan.
Ugyanakkor április 8-án volt egy másik érdekes kutatás is, amely a kormány álláspontjának túlnyomó népszerűségét mutatta ki annak ellenére, hogy a Magyar Helsinki Bizottság és a többi álcivil egyesület minden erejével igyekszik aláásni a kormány iránti bizalmat. Az különösen elszomorította, hogy a LIBE-bizottsági meghallgatáson elővezetett, Magyarország-ellenes produkciójuk alatt „nagyon sok csúnya üzenet” érkezett hozzájuk.
Máshol ölnek újságírókat, mégis mi diktáljuk a trendet
Pardavi Márta szerint Magyarország nemcsak egyszerűen illeszkedik emberi jogok terén a világ folyamatainak trendjébe, hanem egyenesen diktálja azt, és 2018-ban romlás figyelhető meg. Érdekes ellentmondás ugyanakkor, amit a romlás jeleként említett:
<…> újságírókat öltek meg Európában, és azt lehet látni, hogy az elvárható válaszok, hatékony vizsgálatok is elmaradnak az ügyükben.
Még ő maga is elismeri, hogy ehhez képest a trendet diktáló Magyarországon azért nem ilyen rossz a helyzet. Ezek szerint a helyzet azokban az országokban rosszabb, ahol nem diktálják a trendet. Logikus. Ráadásul az az állítása sem igaz, hogy próbálnák elkenni ezeket a gyilkosságokat, hiszen az újságírógyilkosságok gyanúsítottjai mind őrizetben vannak, és a máltai Daphne Caruana Galizia ügyében előrehaladott állapotban van a nyomozás, míg a szlovák Ján Kuciakot feltehetően meggyilkoltató ’Ndrangheta maffiaszervezetre éppen egy hete csaptak le több országban a rendőrök.
Született olyan törvény, amely kifejezetten egyénekre utazik: a Stop Soros, ennek felvezetéseként Orbán Viktor azt mondta a Kossuth rádióban március 30-án, hogy tudjuk, hogy 2000 zsoldos dolgozik Magyarországon, pontosan tudjuk, hogy hol vannak, mit csinálnak, és pár nappal később megjelentek a listák, hogy kikre is kell gondolni. Aztán jött a bevándorlást támogató szervezetek megregulázásának igénye, majd jöttek hozzánk, a Menedék Egyesülethez és az Amnestyhez is matricázással megbélyegezni. Ezekre a személyes támadásokra korábban nem volt példa
– búsongott a Helsinki Bizottság társelnöke azon, hogy a külföldi ügynököket immár külföldi ügynököknek bélyegzik, és még a megbízójukat is nevesítik.
Jöjjön már a külföldi intervenció, és regulázza meg a genetikusan alattvaló magyarokat!
A beszélgetés jelképes pillanata, amikor a HVG alákérdezője még Pardavi Mártát is túlrettegve, feltétel nélkül vetné magát a külföldi intervenció karjaiba:
Sokan bíznak a külföldi plénumokban, szövetségi rendszerekben, amelynek tagjai vagyunk, remélik, hogy ők majd megregulázzák Magyarországot. Ugyanakkor a CEU-ügyben az amerikai reakció inkább csalódást keltő volt, a 7-es cikkely szerinti lejárás sem tűnik markáns és gyors eszköznek.
Az interjúalany visszafogottabban válaszolt, és azt hangsúlyozta, hogy nekik kell rendesen kiállni valami mellett vagy ellen, és akkor önerőből is célt érhetnek, és nem kell máshonnan támogatást remélni. Persze azt azért nem szabad elfelejteni, hogy a szépen csengő szavak ellenére a Magyar Helsinki Bizottság mégiscsak tevékeny szerepet vállalt a LIBE-bizottság magyarországi helyzetért aggódó meghallgatásán. Legvégül Pardavinak sikerült megfogalmaznia a teljes magyar parlamenti és parlamenten kívüli, civilnek álcázott balliberális ellenzék ingatag jövőképét és félelmét:
Ez egy reális veszély, hiszen az unió jövőjéről van szó, és kiszorulhatunk a perifériára, amivel biztos nem járunk jól.