Pesti Srácok

Negyed évszázad után sem engedné szabadon az ügyészség a Teréz körúti robbantót

Negyed évszázad után sem engedné szabadon az ügyészség a Teréz körúti robbantót

Még 25 év után se engedjék szabadon a Teréz körúti robbantás miatt első fokon már hosszú börtönévekre elítélt P. Lászlót – többek között ezt indítványozta a Fővárosi Ítélőtáblának a két évvel ezelőtti merénylet ügyében benyújtott fellebbezésében a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu.

P. Lászlót még szeptemberben sújtotta életfogytig tartó szabadságvesztéssel a Fővárosi Törvényszék azzal a kikötéssel, hogy legkorábban 25 év múlva szabadulhat. A fiatalember két éve két rendőrt robbantott fel az általa készített pokolgéppel a budapesti Teréz körúton a járőrök életveszélyes, illetve súlyos sérülését okozva. A törvényszék elsőfokon minősített emberölés kísérletében, robbanóanyaggal, robbanószerrel visszaélésben és terrorcselekmény kísérletében találta bűnösnek a vádlottat.

Az ügyészség 25 év után sem engedné ki a vádlottat

Csiha Gábor, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője portálunknak elmondta, indítványukban azt kérték a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblától, hogy a terrorcselekmény befejezett alakzatát állapítsa meg, mivel az ügyészség álláspontja szerint az a magatartás, amit P. László tanúsított, nem kísérlet volt, hanem már befejezett alakzata a cselekménynek. Ismert, a vád szerint P. László nem sokkal a robbantás után e-mailt küldött a Belügyminisztériumnak, amelyben leírta, hogyan készítette a bombát. Egy másik, el nem küldött, de a számítógépén megtalált e-mailben pedig – újabb halálos kimenetelű robbantásokkal fenyegetve – egymillió eurót követelt Pintéréktől. Csiha Gábor megemlítette továbbá, hogy a táblabíróságtól kérték azt is, hogy a vádlott feltételes szabadságra bocsátását ne 25 év után, hanem annál későbbi időpontban vizsgálják. Az ügyészség álláspontja szerint ugyanis a 25 év egy ilyen súlyú bűncselekmény vonatkozásában önmagában kevés.

PestiSracok facebook image
P. László az egyik megsérült rendőr tanúvallomását hallgatja. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

A rendőrök fegyverét akarta megszerezni

Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, a két évvel ezelőtti támadás után egy hónappal őrizetbe vett P. László Gergely elfogása után sokáig hallgatásba burkolózott, majd a tavalyi év elején részletes vallomásba kezdett, és elmondta, hogy a felrobbantott rendőrök fegyvereit akarta megszerezni, hogy azokkal védje meg magát üldözőitől, akik állítása szerint gyermekkora óta megkeserítették életét. A fegyvereket végül nem vette el a támadáskor, de perében néhányszor még hivatkozott üldöztetéseire, részletekbe azonban nem bocsátkozott. Erről a mániákus viselkedésről az őt vizsgáló elmeorvosok is említést tettek, megállapításaik szerint az a vádlott hányatott fiatalkorából fakad. A beismerő vallomás után a fiatalember ismét a hallgatást választotta, és nem beszélt tettéről, majd fokozatosan leépítette kapcsolatait hozzátartozóival, és a perében őt képviselő, összesen négy védőjével is. P. László Gergelyt négy alkalommal vizsgálták meg az elmeorvosok, de a viselkedészavarain kívül nem találtak nála kóros elváltozásra utaló jeleket. A viselkedészavarok a tárgyalásokon is meglátszottak, számos alkalommal megzavarta a bíróság munkáját, botrányokat igyekezett kelteni, majd Kalina József a jogszabályok figyelembevételével engedélyezte neki, hogy távol maradjon a tárgyalásoktól. Amíg részt vett a bizonyításban, egy alkalommal mondta el, hogy senkit nem akart megölni, de megbánás jeleit nem mutatta, az általa felrobbantott, tanúként meghallgatott rendőrök vallomásait például látványosan végignevetgélte.

A Teréz körúti robbantással kapcsolatos további részletekről ebben a cikkünkben olvashatnak.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.