Pesti Srácok

Dopeman a Polbeatben: Nem lettem fideszes, de el kell ismerni Orbán Viktor kvalitásait (videó)

Pityinger László (Dopeman) és Jeszenszky Zsolt volt Ambrózy Áron és Dezse Balázs vendége a szokásos keddi Polbeatben. A két vendégben az a közös, hogy mindketten szeretik feszegetni a határokat, miközben néha saját táborukon belül is feszültséget generálnak ezzel. Dopeman legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy élő videóban méltatta Orbán Viktort, akinek hosszasan dicsérte vezetői kvalitásait, korábban azonban nagyon nem ez volt a véleménye a miniszterelnökről. Jeszenszky Zsolt az adásban kifejtette, furcsa érzelmek fűzik Dopemanhez, akit néha nagyon kedvel, néha viszont egy-egy húzása miatt azonnal képes megutálni. Dopeman az R56 Sörözőben arról is beszélt, hogy miért lépett vissza a politikától, és hogyan látja korábbi Orbán-ellenes akcióit.

Dopeman az Orbán Viktor szobrával történt sajnálatos incidenssel kapcsolatban kifejtette, szerinte a szobor fejébe bármelyik fiúgyerek belerúgott volna, aki valaha focizott, hiszen az éppen felé gurult. Ennek ellenére elismeri, aki rajong Orbán Viktorért, annak jogosan esett rosszul, ami történt. A rapper elmondta, a tettéért vállalta a felelősséget és becsülettel végigcsinálta az ezután következő procedúrát.

– magyarázta. Hozzátette: akkor részéről egy jelzés volt egy számára nem szimpatikus hatalomgyakorlás felé, de megérti, hogy miért nem esett ez jól sokaknak.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki.

Dopeman legutóbbi videójával kapcsolatban elmondta, az, hogy méltatta Orbán Viktort, nem jelenti azt, hogy fideszes lett, de úgy érzi, el kell ismerni a miniszterelnök bizonyos kvalitásait.

Dopeman bevallása szerint "soha nem volt benne semmiben", a baloldalinak nevezett közeg annak idején úgy érezte, hogy bizonyos szempontok miatt használható a számukra, ennek ellenére mindig tartottak attól, hogy őt nem lehet kontrollálni, a végén pedig úgyis azt mondja, amit ő akar.

A zenével kapcsolatban elmondta, a zenének mindig forradalminak és rendszerkritikusnak kell lennie.

Jeszenszky Zsolt kifejtette: Orbán Viktor nemcsak a politikai, a szellemei munkát is elvégezte, ennek bizonyítéka pedig a három darab kétharmad. A zenével kapcsolatban egyetértett ugyan Dopemannel, de szerinte nem szabad elfelejteni, hogy a hatalomnak több formája van, nemcsak a politikai végrehajtó hatalom, vagyis a hatalommal szembeni kiállás nem feltétlenül a hatalmon lévő kormánnyal szembeni kiállást jelent.

Jeszenszky Zsolt Dopeman politikai tevékenységéről elmondta, a rapper néha tesz olyan dolgokat, amikor nagyon elkezdi szeretni, majd tesz valamit, ami miatt meg nagyon megutálja, és ez a minta ismétlődik újra és újra.

Polbeat minden kedden élőben közvetítve a budai Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőből (II. kerület, Bem rakpart 53.)

Készítette: László Petra és Susánszky Mátyás Pál/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.