Pesti Srácok

M. Richárd a halálos baleset tárgyalásán: "Mindenki számára tragédia, sajnálom az elhunytakat"

M. Richárd a halálos baleset tárgyalásán: "Mindenki számára tragédia, sajnálom az elhunytakat"

M. Richárd részben beismerte bűnösségét a két halálos áldozatot követelő Dózsa György úti közlekedési baleset ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pénteken. A tárgyaláson azonban nemcsak ezt az ügyet, hanem M. Richárd testi sértéses ügyét is megtárgyalták, ezzel kapcsolatban a vádlott azt mondta: "Elismerem, butaságot követtem el".

Tavaly decemberben emeltek vádat a Dózsa György úti, két ember halálával végződő közlekedési baleset ügyében. A baleset mindkét sofőrje ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be az ügyészség, mint közvádló vádiratot a bíróságra. Most pénteken kezdődött meg a baleset előkészítő tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A tárgyaláson azonban nemcsak a balesetet, hanem M. Richárd egy korábbi, testi sértéses ügyével is összevonták.

Az előkészítő tárgyaláson az ügyész ismertette a vád lényegét, amely szerint 2017 májusában M. Richárd egy német rendszámú Mercedesszel 135-140 kilométer/órás sebességgel haladt Budapesten, a Dózsa György úton, amikor összeütközött egy szabálytalanul elé kanyarodó személyautóval. Ennek az autónak az egyik utasa a helyszínen, a másik áldozat pedig még aznap a kórházban meghalt, a kocsi vezetője - a per harmadrendű vádlottja - pedig életveszélyesen megsérült. Könnyebben megsérült több járókelő és M. Richárd is.

Az ügyészség szerint mindkét vezető közlekedési szabályokat szegett. M. Richárdnak elsősorban a megengedett sebesség jelentős túllépése róható fel, a másik sofőrnek pedig a szabálytalan kanyarodás és az, hogy a szembejövő forgalomnak nem adta meg az elsőbbséget. Emellett M. Richárdnak nem volt érvényes vezetői engedélye, a karambolt megelőző napokban kokaint fogyasztott, bár ez az ütközésnél nem játszott szerepet. Az ügyész kitért arra is, hogy ha a harmadrendű vádlott szabályosan kanyarodik, akkor a baleset elkerülhető lett volna. Az ügyészség e vádpont miatt halálos közúti baleset gondtalan okozásával vádolja M. Richárdot és harmadrendű vádlottként a másik autó vezetőjét.

PestiSracok facebook image
M. Richárd tárgyalása

Egy másik vádpont szerint 2015-ben M. Richárd a Károly körúton egy német rendszámú BMW-vel leszorította a felfestett bicikliúton haladó kerékpárost, és amikor a sértett ráütött a kocsijára, M. Richárd elévágott, fékezett, társával kiszállt a járművéből és azt ordította a kerékpárosnak:

Ezután az elsőrendű vádlott belerúgott a biciklisbe, társa - a per másodrendű vádlottja - pedig arcon ütötte. Az ügyész szerint ebben a vádpontban garázdaság és közúti veszélyeztetés állapítható meg. Az ügyész azt indítványozta, hogy ha M. Richárd elismeri bűnösségét, akkor kapjon 7 év 2 hónap szabadságvesztést és véglegesen tiltsák el a járművezetéstől, a harmadrendű vádlottat pedig beismerés esetén két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtsa a bíróság, továbbá tiltsa el egy évre a járművezetéstől.

M. Richárd a tárgyaláson részben elismerte bűnösségét

A 2015-ös esettel kapcsolatban elismerte a garázdaságot, ami - mint mondta - "butaság" volt, és elnézést kért miatta. A közúti veszélyeztetést azonban vitatta. A két halálos áldozatot követelő 2017-es balesetről szólva pedig azt mondta:

A vádirati tényállással kapcsolatban először közölte, hogy "mindennel egyetért", viszont vitatta a járműve haladásával, sebességével kapcsolatos megállapításokat.

A másik autó vezetője, a harmadrendű vádlott annyit mondott, hogy "nem érzi magát hibásnak", ügyvédje pedig felmentést kért. Mint mondta, a tényállást elfogadják, de jogilag az ügyészségtől eltérően értékelik a történteket, továbbá a hatóság birtokában lévő videofelvételek megvizsgálását indítványozták.

M. Richárd védője kérte ügyfele előzetes letartóztatásának megszüntetését. Elsősorban arra hivatkozott, hogy védencének súlyos betegsége van, szívműtét előtt áll. M. Richárd ezzel kapcsolatban azt hangoztatta:

A bíróság azonban elutasította az indítványt, miután az ügyészség rávilágított, hogy az előzetes letartóztatás elrendelése elleni fellebbezés elbírálása még folyamatban van a másodfokú bíróságon, így párhuzamosan ugyanabban a kérdésben nem lehet döntést hozni. A bíróság a másodrendű vádlott ügyében márciusban tart előkészítő ülést, az érdemi tárgyalás, a bizonyítás pedig áprilisban kezdődik a Dózsa György úti halálos baleset ügyében.

Forrás: PS, MTI; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.