Pesti Srácok

Az ügyészség szerint fegyházban kell bűnhődnie a Mal Zrt. vezetőinek (PS-videó)

Az ügyészség álláspontja mindvégig az volt, hogy a vörösiszap-katasztrófának vannak felelősei, és ezek a felelősök ülnek most a vádlottak padján. Ebben meg is egyezik a vádhatóság és a bíróság álláspontja, hiszen a Győri Törvényszék a 15 vádlottból 10-et bűnösnek mondott ki. A minősítést és kiszabott büntetést azonban már nem tartja megfelelőnek az ügyészség. Szerintük ugyanis a Mal Zrt. vezetőinek tettei több esetben nem állnak meg a gondatlanság szintjén, ezért álláspontjuk szerint nem is fogházban, hanem fegyházban kell letölteniük büntetésüket a szabadságvesztésre ítélt vezetőknek - erről beszélt a vörösiszapper megismételt eljárásának elsőfokú ítélethirdetését követően a Győr-Moson Sopron Megyei Főügyészség szóvivője.

A Győri Törvényszék büntető kollégiumának vezetője a sajtó munkatársainak ugyanakkor úgy összegezte az első fokú, még nem jogerős ítélet indoklását, hogy a vádlottak, a Mal Zrt. különböző beosztásban dolgozó vezetői, alkalmazottai már 2009-től számos foglalkozási szabályt megszegtek. Eltértek a környezethasználati engedélyükben foglaltaktól, nem tartották be az üzemeltetési szabályokat, amelyek oda vezettek, hogy a katasztrófa idején az engedélyezett 400 ezer köbméter helyett több, mint 1 millió köbméter lúgos víz volt a kazettában, amelynek lúgossága is jelentősen meghaladta az engedélyben foglaltakat. A vádlottak ezen mulasztásai hozzájárultak a katasztrófához, amelynek egyébként több előjele is volt. A X-es számú kazetta északi fala már hosszú ideje rendeltetésellenesen, a tervezettnél nagyobb mértékben süllyedt, mégis tovább terhelték azt, sőt, megmagasították az északi falat, ami így 40 centiméterrel magasabb lett az engedélyezettnél. A Mal vezetői, illetve felelős beosztottai a gátszakadás lehetőségére figyelmeztető jelekkel nem foglalkoztak, a környék lakosságát és a hatóságokat tévesen tájékoztatták, a katasztrófa bekövetkezte után a hatóságokat nem, vagy késedelemmel értesítették; arról sem tájékoztatták őket, hogy valójában mi ömlött ki, és ezért speciális óvintézkedések szükségesek a védekező szakemberek részéről is.

A videót készítette: László Petra és Füssy Angéla/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.