Pesti Srácok

Gyurcsány évet értékelt - Kiderült: ő az igazi hazafi (PS-mozi)

Zömében nyugdíjasokból álló közönség lelkes ünneplése közepette tartotta évértékelőjét Gyurcsány Ferenc, aki ismét bebizonyította, hogy nem akármilyen rétor. A volt miniszterelnök elcsukló hangon beszélt devizahiteles családokról és mozgáskorlátozott nénikről, majd lázadásra biztatta követőit, a hazafias demokratákat. Gyurcsány mindenkivel - értsd: a Jobbikkal is - hajlandó lenne összefogni, hogy legyőzze Orbán Viktort, aki szerinte egy politikai gazember, és a félelem legnagyobb mestere hazánkban. Azt is megtudtuk, hogy hazafinak lenni nem azt jelenti, hogy két kisfröccs után a székely himnuszt énekeljük, valamint, hogy anyanyelvünkről Amerikában azt mondják, hogy az nem is nyelv, hanem valami titkosírás. Egy szó, mint száz: a DK elnöke hozta a formáját, és a tőle már megszokott egyedi, lehengerlő stílusban szórakoztatta a nagyérdeműt.

Gyurcsány Ferenc évértékelőjében ismét bebizonyította, hogy érdekesen látja a világot. Szerinte Orbán Viktor a menekültek érkezéséért harcol, hogy az emberek féljenek, mert az tartja egyben a közösségét. A félelem legnagyobb mestere ma a magyar kormányfő. Gyurcsány állítja: ha valaki nem hajlandó aláírni az ENSZ migrációs megállapodását, az nem akarja megoldani a problémát, hanem azt szeretné, hogy az fönnmaradjon.

- mondta Gyurcsány a jelenlegi miniszterelnökről. A DK elnöke a hazaszeretet kérdését is érintette. Szerinte a hazafiság mégiscsak arról szól, hogy a gyerekeink, unokáink milyen sikeresek lesznek. A hazafiság nem dagadó kebel, büszkeség, a mellünk döngetése.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott.

- mondta a DK elnöke. Ezután Gyurcsány Ferenc lázadásra szólította követőit, mert, mint fogalmazott: aki nem küzd magáért, az a hazájáért sem tud küzdeni. Aki hagyja, hogy megcsonkítsák életét, az hogyan érné el, hogy ne sebezzék meg hazáját.

- fogalmazott pátoszosan.

- zárta évértékelőjét Magyarország minden bizonnyal legelutasítottabb politikusa.

Gyurcsány Ferenc egy címeres hazudozó - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője a DK elnökének évértékelő beszédére reagálva az MTI-nek. Gyurcsányék és a liberálisok egyszer már tönkretették és eladósították az országot, elvették az emberek pénzét - sorolta a kormánypárti politikus, hozzátéve: jól látható, hogy ma is Gyurcsány Ferenc az ellenzék vezére. Értékelése szerint a baloldali politikust most is csak a pénz és a hatalom érdekli, és ennek eléréséhez sem az erőszaktól, sem egy szélsőséges, antiszemita párttal való összefogástól nem riad vissza. Kocsis Máté a bevándorláspárti politika legnyíltabb hazai képviselőjeként jellemezte a Gyurcsány-pártot.

A videót készítette: Csekő Imre András és Ragács András

Vezető kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.