Pesti Srácok

Hagyományőrző lovasfarsang, pálinka és a PS szerkesztősége – Télűző mulatságra készül Nagyvázsony

null

Nagyvázsonyban minden nap a hagyományőrzés jegyében telik, ez alól pedig nem lehet kivétel idén március 2-án a farsangi mulatság sem, melynek során nemcsak az emberek, de a lovak is jelmezbe öltöznek, hogy elűzzék végre a telet. Ebben természetesen a pálinka is nagy segítségére lesz a mulatság résztvevőinek, ugyanis lesz pálinkamustra, illetve az ezzel szoros összefüggésben levő “hangos télűzés” is fontos része lesz a napnak. A nagyvázsonyi lovasfarsangot 4-5 éve kezdték el kísérleti jelleggel, hiszen a környéken nagy hagyománya van mind a télűzésnek, mind pedig a lovaknak. Idén a PestiSrácok.hu szerkesztősége is részese lesz az eseményeknek egy disznóvágással egybekötött csapatépítés keretein belül, sőt, egy lovasfogatot is feldíszítünk majd.

Jelmezbe öltöztetett lovasfogatok vonulnak be március 2-án Nagyvázsonyra, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező télűzés idén se maradjon el. A lovasfarsangot 4-5 évvel ezelőtt kezdték el a helyi lovas egyesület ötlete alapján, amely azóta elengedhetetlen programjává vált a tél végi mulatozásnak. Ez főként annak köszönhető, hogy ezen a vidéken a farsangi szokások mellett a lovak és a lovas hagyományok is nagy múltra tekintenek vissza.

– nyilatkozta portálunknak Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere.

PestiSracok facebook image
Fotó: Igásló Központ

A környéken fontos szokásnak számít többek között a “kiszebáb-égetés” is, melynek során egy gyermekek által készített szalmabábut (amely általában egy leányt ábrázol) zajkeltő eszközök zörgetése, illetve télűző rigmusok kiabálása közepette elégetnek. Mivel a tél elűzésének fontos eszköze a hangoskodás, ezért az erre okot adó pálinkamustra sem marad el, amikor is a nagyvázsonyi gazdák szakértők előtt versenyeztetik majd meg az italaikat.

A farsangi mulatság fontos részét képezi majd a lovasfarsang, ennek részeként pedig nemcsak az emberek, de a lovak is jelmezbe bújnak. A PestiSrácok.hu szerkesztőségét az a megtiszteltetés érte, hogy kollégáink is feldíszíthetnek majd egy fogatot. Az eseménynek természetesen fontos része lesz az esti buli is.

Hamarosan elkészül A Magyar Igásló Ökoturisztikai és Tájérték Központ

Ahogy azt korábban megírtuk, Nagyvázsonyban hamarosan megnyitja kapuit A Magyar Igásló Ökoturisztikai és Tájérték Központ, ahol kisfilmeken, felnőtt- és gyermekjátékokon, bel- és kültéri kiállítóterekben, illetve lovasfogatos, igáslovakra épülő lovaskocsis programokon keresztül ismerhető meg a magyar munkalovak világa.

Fotó: Igásló Központ

– mondta portálunknak Fábry Szabolcs.

A polgármester kifejtette: az Igásló Központ Európában egyedülálló kezdeményezés, hiszen 4 nyelven sem talált az interneten hasonló szolgáltatást - leszámítva egy holland lovas halászatot bemutató központot -, de a méreteket tekintve a nagyvázsonyi projekt emellett is egyedülálló.

Portálunk információi szerint március 14-én elkészül minden, és akkor lehet már egy próbaüzemet tartani. A végleges átadásra meghívták Nagy István agrárminisztert, illetve valószínűleg jelen lesz Kiss Miklós államtitkár is, aki megígérte, hogy segít a miniszter úr meghívásában. A PestiSrácok.hu egyébként korábban kipróbált néhányat az Igásló Központ szolgáltatásai közül, miközben megcsodálta Nagyvázsony és a Balaton-felvidék szépségeit. Az erről készült imázsfilm egy rövid részlete az alábbi videóban látható.

A központ iránt már most nagy az érdeklődés. Az Utazás kiállításon az Igásló Központ az Aktív Magyarországért (AM) Kormánybiztosság, illetve Révész Máriusz kormánybiztos jóvoltából kapott meghívást a nagyvázsonyi ökoturisztikai standdal, ahol a falu, a vár, a múzeumok, illetve a szálláshelyek népszerűsítése mellett a látogatók kipróbálhatták a lovasfogatozást virtuálisan, 3D-szemüveggel.

Fábry Szabolcs, az ötletgazda korábban portálunknak elmondta: az Igásló Központ lesz a falu lelke, ahol a közönségnek interaktív játékokkal, kisfilmekkel és élménytúrák szervezésével igyekeznek majd minél inkább életre szóló élményt nyújtani. Itt fény derül majd arra, hogy mi a közös a római lovak fara és az amerikai űrrakéta között, de tanulhatunk arról is, hogyan vonta be mindennapi munkáiba az ember a lovakat. Ami a vizuális élményeket illeti, azt is megnézhetjük, hogyan fest lovaskocsin utazva Nagyvázsony és a Balaton-felvidék.

Íme, a lovasfarsang részletes programja:

Vezető kép: Igásló Központ

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.