Pesti Srácok

Schiffer András a Polbeatben: Nem értek egyet azzal, hogy Magyarországon diktatúra lenne (videó)

Schiffer András ügyvéd, az LMP egykori alapító-társelnöke és képviselője szerint sokan csalódtak a Fideszben, de nem ért egyet azokkal, akik szerint Magyarország diktatúra lenne. A legutóbbi Polbeatben Stefka István és Huth Gergely kérdéseire arról is beszélt, hogy összességében hasznos a magyar közélet szempontjából a Jobbik szakítása a rasszista múlttal, de egyelőre sem a Jobbikról, sem az LMP-ről nem látja világosan, hogy hova tart és mit gondol a világról.

Schiffer Andrástól megkérdeztük a Polbeatben: mi okozza benne és társaiban ezt a mérhetetlen csalódottságot és miért gondolják, hogy ebben az országban szinte minden rossz irányba megy. Azt felelte: ő a legkevésbé sem csalódott, hiszen mindig is pontosan tudta Orbán Viktorról, hogy egészen más demokráciafelfogást és társadalomképet képvisel, mint ő. De szerinte a Fidesznek el kellene gondolkodnia azon, hogy Mellár Tamástól Lányi Andráson vagy éppen Ángyán Józsefen át annyi ember csalódott benne, olyanok, akik előzőleg világnézetileg is szembenálltak Gyurcsány Ferenccel.

Felvetésünkre, hogy az örök ellenzéki Lányi Andráson kívül csupa egzisztenciális okból vagy pozícióharcokban megsérült, megsértődött embert sorol fel, azt állította: ez nem igaz, Ángyán például azért lázadt fel, mert Orbán új latifundium-birtokosokat jelölt ki, miközben a gazdák és a kisbirtokok támogatását ígérte. Visszakérdeztünk: András, ez nem egy belpesti marhaság? Mutass már egy kormányzati segítséggel létrejött óriásbirtokot! Válasz helyett Schiffer András azonban azt mondta: jó lenne egy picit visszavennünk (a vádaskodásból), mert a Földet a gazdáknak! program valójában Földet a gazdagoknak! program volt.

Az ügyvéd, volt politikus a bíróságok pártatlanságáról feltett kérdésünkre azt mondta: sokkal inkább az Állami Számvevőszék, a rendőrség és az ügyészség elfogultságáról kell beszélni, nem a bíróságokéról.

PestiSracok facebook image

Schiffer Andrást megkérdeztük arról is: vajon volt pártja, az LMP hallgat-e Philippe Lamberts, az Európai Zöld Párt társelnökének figyelmeztetésére, miszerint kizárják őket, ha összeállnak a Jobbikkal. Visszakérdezett: Lamberts miért nem inkább Jávor Benedeket frusztrálja ezzel a kérdéssel, hiszen a Párbeszéd képviselője, aki ugyancsak a zöldeknél politizál, nyíltan beszél a Jobbikkal való összefogásról. "Sokáig úgy gondolkodtam, hogy addig, amíg a Jobbik rasszista nézeteket vall és rasszista megnyilvánulásokat tesz, nincs vele miről tárgyalni. Ám az a tény, hogy ez a gyűlöletkeltésben élen járó párt (és most érdektelen, hogy őszintén vagy haszonlesésből) lenyesegette magáról a vadhajtásokat, az igenis egy hasznos folyamat. Ha a Jobbik véglegesen szakítani tud a rasszista múlttal és indítékokkal, akkor igenis lesznek velük közös érintkezési felületek az antiglobalista politikusok számára" - vélekedett.

Schiffer úgy látja, a Jobbik lejáratásából Orbán Viktor is kivette a részét, amikor szerinte zöld jelzést adott Vona Gábor "lebuzizásának", mégpedig azzal a parlamenti kijelentésével, hogy nem ő, hanem "Vona szokott mások szoknyája mögé bújni".

- fogalmazta meg Schiffer András.

Polbeat minden kedden este hét órakor élőben közvetítve a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből (II. kerület, Bem rakpart 53.).

Készítette: László Petra és Susánszky Mátyás Pál/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.