Pesti Srácok

Egy "gigatüntetésen" zárnák Orbán Viktort börtönbe a sorosista Fiatalok a Demokráciáért tagjai

Egy "gigatüntetésen" zárnák Orbán Viktort börtönbe a sorosista Fiatalok a Demokráciáért tagjai

Szombaton börtönbe zárják Orbán Viktort a Fiatalok a demokráciáért nevű Facebook-oldal “gigatüntetésén”. Ezt ígérik legalábbis a szervezők, akik ezúttal azt találták ki, hogy a demonstráción nem lesznek beszédek, mert véleményük szerint nincs idő ezekre, hiszen a tettek mezejére kell lépni.

László Olivér, a Facebook-oldal alapítója szombatra szervezett tüntetést a Kossuth térre, ami állítólag nemcsak “gigantikus”, de rendhagyó is lesz. Az esemény oldala szerint “Nem lesz beszéd! Nem lesz vonulás, sétálgatás! Csak tüntetés Orbán Viktor korrupt rendszere ellen! Forr a Dalom!”. Ebből arra lehet következtetni, hogy szánalmas zenei performanszok valószínűleg várhatóak.

A szervezőknek többek között a következő dolgokból van nagyon elegük: Pócs Jánosból, a stadionokból, Bayer Zsoltból, a fideszes oligarchákból, az elüldözött egyetemekből, az oktatás kinyírásából, illetve a kilakoltatásokból. Az esemény legkomolyabb marketingfogása azonban az, hogy a szervezők azt ígérik: börtönbe fogják a hétvégén csukni Orbán Viktort.

PestiSracok facebook image

– írják. Azt persze nem árulták el, hogy hogyan, de az esemény szerint ezzel a szöveggel már 180 fix résztvevőt, illetve ezer érdeklődőt sikerült toborozniuk csütörtök reggelig, ami egy liberális álomvilágban többségnek számít és elég is lehet a rendszer megdöntéséhez, a valóságban azonban elég sovány.

Emlékezetes, hogy nemrég a Fiatalok a Demokráciáért tagjai voltak azok, akik 6 emberrel próbálták meg lezárni a Lánchidat Orbán Viktor évértékelő beszéde idején, az akció azonban csúfos kudarcot vallott érdeklődés hiányában. Előzőleg a rendőrség tiltó határozata ellenére a bíróság megengedte az ellenzéknek, hogy reggel nyolctól este tízig akár öt ember is lezárhassa a Lánchidat. A bíró szerint ez nem aránytalan forgalomkorlátozás. Indoklása szerint azért, mert van másik híd is." Így a Fiatalok a demokráciáért szervezésében megbéníthatta az ellenzék egy egész napra a belső kerületek közlekedését.

Említésre méltó, hogy a hídfoglalás ügyét a több szálon is Soros Györgyékhez köthető TASZ vitte bíróságra.

Az ellenzéki média a szokásokhoz hűen ismét forradalmat vizionál a pesti utcákra.

Vezető kép: Bruzák Noémi/MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.