Pesti Srácok

Hol húzódnak a „szó-kín-mondás” határai, avagy érdemes-e lepatkányozni pár millió választót? – Apáti, Ambrózy és Vésey a Polbeatben (ÉLŐ fél nyolctól!)

Bangóné Borbély Ildikónak, az MSZP elnökségi tagjának és országgyűlési képviselőjének nemcsak a „fojékony” helyesírás, hanem a „szó-kín-mondás” is problémákat okoz. A D-kategóriás, egy ideális világban maximum egy szülői munkaközösség helyettes osztálypénz-számoló bizottsági tagságára alkalmas politikus asszony egy ideje a baloldal egyik fő arcának szegődött, és nem először hozza kínos helyzetbe a teljes ellenzéket. A kurva erős képtől a patkányozásig terjedő életmű nem előzmény nélküli: Bangóné 2004-ben a határon túli magyarok elleni uszító plakátkampány főszereplője volt, és onnan ülepítette le magát odáig a Magyar Szocialista Párt, hogy Bangóné helyzetbe kerüljön.

Apáti Bencével, Vésey Kovács Lászlóval és Ambrózy Áronnal (tehát a feladatra legalkalmasabb kollégákkal) Szabó Gergő műsorvezető arra keresi a választ, hogy hol húzódik az a határ, amit már nem léphet át egy közszereplő, illetve hogy mi a különbség egy politikus és egy publicista felelőssége között. A beszélgetés kivételesen fél nyolckor kezdődik az R56 Sörözőben, várjuk olvasóinkat a helyszínre és a monitor elé!

Polbeat minden kedden este 19 órakor élőben közvetítve a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből (Budapest, II. kerület, Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél).

A közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető!

PestiSracok facebook image

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak!

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.