Pesti Srácok

Kétmilliárdos áfacsalás miatt emeltek vádat az MSZP feketekasszájáról beszélő vállalkozó ellen

Kétmilliárdos áfacsalás miatt emeltek vádat az MSZP feketekasszájáról beszélő vállalkozó ellen

Kétmilliárdos áfacsalás miatt emeltek vádat az ellen a sokáig Dominikán bujkáló vállalkozó ellen, aki korábban a hatóságoknak elmondta: egy 2010 előtti áfacsalás-sorozat sokáig a szocialisták politikai védelmét élvezte, és a feketepénzek egy része az MSZP pártkasszájába került.

Az ügyészség a kétmilliárdos áfacsalás ügyében kiadott, név nélküli közleményében azt írta: a több, mint fél évtizeddel ezelőtti cselekményeket tartalmazó vádirat lényege, hogy egy cukor- és étolaj-kereskedelemmel foglalkozó cég irányítója annak érdekében, hogy versenyelőnyre tegyen szert és a belföldi termékértékesítése után keletkezett általános forgalmi adófizetési kötelezettségét csökkentse, valótlan tartalmú beszerzési számlákat fogadott be, amelyeket adóbevallásaiban szerepeltetett. A vádlott egy társával kizárólag az általános forgalmi adó megfizetésének elkerülése érdekében hozott létre és működtetett fiktív cégláncolatot. A láncolat elején Szlovákiából nettó áron szereztek be cukrot, étolajat, rizst, sajtot, majd az általános forgalmi adó megfizetését elkerülve, több lépcsőben eladták hazai cégeknek. A magyarországi oldalon úgynevezett "eltűnő" - adót nem fizető - cégeket használtak, amelyek papíron továbbszámlázták az árut a láncban hátrébb álló cégeknek. A valódi kereskedő így versenytársainál jelentősen olcsóbban szerezte meg és hozta forgalomba az élelmiszeripari termékeket. Emellett a fiktív számlák alapján az adót is elcsalta, amivel 2011-2012-ben több, mint kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. A Fővárosi Főügyészség nyolc ember ellen nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt.

Részlet a vállalkozó vallomásából. Fotó: PS

A banda irányítóját, F. Attilát tavaly nyáron fogták el Dominikán. A férfit 2015-ben jogerősen emberölés előkészületéért két éves szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla, amely bizonyítottnak látta, hogy F. egy üzleti vita miatt meg akarta öletni volt üzlettársát. A táblabíróság már 2014 októberében döntést hozhatott volna a bűnügyben, ám a vállalkozó diplomáciai mentességre hivatkozott és kijelentette: ő bissau-guineai diplomata. Azóta kiderült: nem szerepel a diplomáciai nyilvántartásban, így semmilyen mentesség nem illeti meg az üzletembert, ezért a többi ügye mellett ez az eljárás is folytatódhatott F. ellen, aki később elfelejtett bevonulni a börtönbe, ezért a bíróság 2015 novemberében belföldi, fél évvel később pedig nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene. Portálunk már akkor megírta, hogy Dominikán bujkálhat, sőt, telefonon sikerült is elérnünk a férfit.

PestiSracok facebook image

Feketepénzeket fizettek az MSZP-nek?

A férfi neve egy félmilliárdos adócsalási ügyben is felbukkant. Ez az ügy azért is pikáns, mert F. Attila még a nyomozati szakban arról beszélt kihallgatóinak, hogy a több százmilliós áfacsalásra épülő biznisz a balliberális oldal politikai védelmét élvezte, és a haszon harminc százalékát az MSZP-nek kellett leadniuk. F. Attila a 2010 előtti politikai kapcsolatokat akkor is említette, amikor elárulta, hogy bizonyos üzletekből egyszer nagyobb részesedést szeretett volna kérni:

– áll F. Attila 2010-es vallomásában, amelyben az is szerepel, hogy a pénz hogyan jut el a párthoz:

Fotó: lokal.hu

Ajánljuk még