Pesti Srácok

Nincs az a pénz, amit a szocialisták ne tudnának megígérni (PS-videó!)

Képtelen szabadulni a régi beidegződéseitől, és a választási kampányban ráfeszült az ígérgetésre az MSZP. Ezúttal nem olyan magvas bölcsességet hallunk tőlük, mint „több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak!”, de hasonló a színvonal. A Jobbik által megkezdett útra rálépve lehetetlen mértékű minimálbér-, nyugdíj- és egészségügyi béremelést követelnek – megmutatva az egykor jobboldali párt és a baloldal teljes összeegyeztethetőségét. Azt viszont nem sikerült megtudnunk, honnan szednének erre elegendő pénzt a szocialisták.

A követelés persze tét nélkül, ellenzékből történik, amikor ugyanis az MSZP volt kormányon nyolc éven át, akkor az ország súlyos eladósítása és csődbe vezetése mellett is kisebb mértékben emelték a minimálbért, mint a csődhelyzetet elhárító és a GDP-arányos adósságot csökkentő Fidesz-kormány ugyancsak nyolc év alatt.

Szívesen megtudtuk volna Bangóné Borbély Ildikótól, hogy a pártja mégis miből látja fedezhetőnek az általuk hirdetett minimálbér- és nyugdíjminimum-emelést, ami éves szinten több ezermilliárd forintos többletkiadást jelentene a munkaadóknak és az államnak. A legszebb szocialista hagyományokat idézi a felvetés, hiszen ezzel évente akár több százalékkal is nőhetne az államadósságunk. Válaszul csak egy apokaliptikus országképet, az ország szétlopásának baloldali mítoszát kaptuk, meg az állítólag már csak alig-alig létező ellenzéki sajtó által minden fejbe belevésett korrupciós vádaskodást. Az ellenzék által rendszeresen emlegetett „korrupciós ügyekről” egyrészt maguk is bevallották már, hogy csupán bizonyíték nélküli tippelgetések, másrészt ezek közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódnak, amelyeknél a pénz fejében munkavégzés történt, és országszerte láthatók azok az épületek, utak, hidak, műtárgyak, amelyek az ellenzéki kobakok szerint szőröstül-bőröstül ellopott pénzekből épültek.

A korrupciós vádakon túl nincs mondanivalójuk

PestiSracok facebook image

Ha már találkoztunk egy MSZP-s politikussal, azt is meg akartuk kérdezni, miként sikerült levonnia a pártnak azt a fényes következtetést, hogy Orbán Viktor Hitler nyomdokaiban jár. A posztkommunista párt arra alapozza ezt, hogy létrejött a magyar őstörténetet, középkori történelmet, néprajzot, népzenét, nyelvet és magyar azonosságtudatot tudományterületeken átívelően vizsgáló Magyarságkutató Intézet. További „bizonyíték”, hogy az Orbán Viktor vezette Magyarország teljesíti a NATO-kötelezettségvállalásait. Az ugyanezen kötelezettségvállalásokat kormánypártként nem teljesítő MSZP ezt most öncélú fegyverkezésnek minősítette. A kérdést azonban már feltenni sem volt esélyünk, mert Bangóné annyira megsértődött az ország szétlopásának sosem kibontott folyamatát feszegető kérdésünkön, hogy beszüntette a villáminterjút.

Felkínálkozott viszont a szintén jelenlévő Párbeszéd-szóvivő, Barabás Richárd, aki nem kőbe szeretne fektetni, hanem kiművelt emberfőkbe. Nem sok értelmét láttuk ugyanakkor az MSZP-nek szánt kérdéssel traktálni őt. Munkatársa, Tordai Bence ráadásul néhány hete közölte velünk, hogy a PestiSrácoknak nincs morális alapja őket kérdezgetni. Azóta lapunk is következetesebben alkalmazza a tömegtájékoztatás alapvető szakmai követelményeit, és politikai ügyekben csak létező pártokat igyekszik megszólítani.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.