Pesti Srácok

Szégyen, ahogyan az ellenzék viselkedik a Parlamentben - mondta Szili Katalin a Polbeatben (videó)

Mi az igazi ősbűn: hogy a rendszerváltás után a szocik összeálltak az addig harcos antikommunista SZDSZ-szel, vagy hogy az SZDSZ összeállt a kompromittálódott, kollaboráns szocialistákkal? - kérdezte Szili Katalintól, az autonómiatörekvések támogatásáért felelős miniszterelnöki biztostól, az Országgyűlés egykori szocialista elnökétől Huth Gergely és Stefka István a legutóbbi Polbeatben. A gyurcsányi nemzetellenes lépések miatt a szocialistákkal szakító politikus azt mondta: az MSZP-ben voltak olyan politikusok, köztük Gazsó Ferenc, akik 1990-ben valódi szociáldemokrata politikát akartak, és még az 1994-es "nosztalgiaszavazáskor" is lett volna esély erre az útra, de a párt fokozatosan a neoliberális irányba tolódott el. Ezt foglalta össze Galló Béla a "Mindig a haza" című portrékötetében is, azaz, hogy az MSZP mélyrepülésének az az oka, hogy képtelen önazonos lenni a meghirdetett szociáldemokrata úttal.

Szili Katalin azt is elárulta a PestiSrácok.hu underground műsorában, hogy nem tartja a kapcsolatot a szocialistákkal, nem kíváncsi a zsákutcás politikájukra, kizárólag a miniszterelnöki megbízottként 2015-ben megkapott nemzetpolitikai feladatokkal foglalkozik.

- fűzte hozzá. Ezért is volt töréspont közte és a gyurcsányi útra lépő MSZP között a 2004. december 5-i magyarellenes népszavazás.

PestiSracok facebook image

Szili Katalinnal arról is beszélgettünk, hogy a világszerte veszélybe került a képviseleti demokrácia intézménye és mindenütt ugyanabból az okból: egyes körök, hálózatok egyszerűen pénzzel felül akarják írni a népakaratot.

- mondta az egykori házelnök. Feltette a kérdést: azért adjunk oda még többet a szuverenitásunkból, azért támogassuk az Európai Egyesült Államok híveit, hogy a "vak vezet világtalant" elit káoszba süllyessze a kontinenst?

- nyomatékosította Szili Katalin. Stefka István és Huth Gergely kérdésére azt is elárulta: nagyon elgondolkodott rajta, hogy házelnökként mit tett volna Kövér László helyében a december 12-i parlamenti obstrukció idején.

- tette hozzá.

Polbeat minden kedden hét órától élőben közvetítve a budai Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből (II. kerület, Bem rakpart 53.). Várjuk Tisztelt Olvasóinkat a helyszínen is!

Készítette: László Petra és Susánszky Mátyás Pál

PESTISRÁCOK.HU produkció

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.