Pesti Srácok

A baloldal és a néppárt európai szövetsége olyan, mintha Orbán Viktor Gyurcsánnyal fogna össze - mondta Kovács Zoltán a Polbeatben (videó!)

Az Európai Néppárt döntött: a pártcsalád vezető politikusai a szociáldemokratáknak, liberálisoknak udvarolnak, velük fognak össze, ez az elvtelen alku pedig azt jelenti, hogy május 26-a után a Fidesz európai parlamenti politikusainak a DK és az MSZP brüsszeli képviselőivel kellene együtt szavazni, márpedig ettől égnek áll a hajam - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című élő adásában Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára, akivel Stefka István és Szarvas Szilveszter beszélgetett. A képlet abszurditását szemléltetve ez olyan, mintha Magyarországon Orbán Viktor Gyurcsány Ferenccel és Dobrev Klárával fogna össze.

"Elvált a mag az ocsútól. Jó, ha időnként az ember végre meg tudja különböztetni a barátot az ellenségtől. Az Európai Néppárt, mint ernyőszervezet, és a magyar kormánypárt között alapvető tartalmi, politikai és ideológiai különbségek vannak. Nem mi változtunk meg, hanem a néppárt, amely már most, a májusi EP-választások előtt kiegyezett a bevándorláspárti baloldallal. Így múlik el a világ dicsősége" - egyértelműsítette Kovács Zoltán. A politikus szerint elvtelenség összeállni azokkal, akik mindennek az ellenkezőjét képviselik. Kiemelte: az Európai Néppárt és a baloldal, valamint a liberálisok ebben az összefogásban a politikai kontrasztokat akarják eltüntetni, az emberek választási lehetőségeit akarják elvenni, márpedig így nem lehet politizálni.

- összegezte Kovács Zoltán.

PestiSracok facebook image

Véleménye szerint május 26-a fel fogja forgatni az erőviszonyokat Európában. Lehet, hogy nem pártstruktúra-alapon kell majd értelmezni a politikát, hanem például regionális alapon. Kovács Zoltán még annak a lehetőségét sem zárta ki, hogy az Európai Néppárt baloldala lép majd le Macronhoz, mint ahogy a spitzenkanditat-rendszer, a csúcsjelölti rendszer sincs kőbe vésve. "Lehet, hogy nem is lesz csúcsjelölti rendszer" - vélekedett Kovács Zoltán.

A hétfői Orbán-Trump találkozót kiemelt jelentőségűnek nevezte, és nyomatékosította: miközben a liberális sajtó és politika Orbán nemzetközi elszigeteltségétől hangos, aközben a magyar miniszterelnök két hét alatt a világ négy meghatározó politikusával találkozik. "Ennyire vagyunk elszigetelődve" - üzent a liberálisoknak Kovács Zoltán.

Nézze meg a teljes Polbeatet! PS-Polbeat minden kedden este élőben az R56 Sörözőből.

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.