Pesti Srácok

Belekapaszkodás a magyar kultúrába – Megnyílt az Igásló Központ Nagyvázsonyban

Belekapaszkodás a magyar kultúrába – Megnyílt az Igásló Központ Nagyvázsonyban

Mi a közös a római lovak fara és az amerikai űrrakéta között? Hogyan vonta be mindennapi munkáiba az ember a lovakat? Hogyan fest lovaskocsin utazva Nagyvázsony és a Balaton-felvidék? Minderre választ kaphat abban az Ökoturisztikai központban, amelyet május 2-án adtak át Nagyvázsonyban. Az Európában egyedülállónak mondható létesítmény az igáslovak kultúráját, a velük végzett tevékenységet mutatja be a látogatóknak, ezen kívül a kipróbálható fogatokon, ekéken, munkaeszközökön túl egy interaktív élménytér is segíti majd az ember hű, ősi segítőinek megismerését. Az épületet Csóka János, a pálos rend tartományfőnöke szentelte fel, aki beszédében elmondta: az ember nem arra kapott felhatalmazást a teremtőtől, hogy leuralja a földet, hanem hogy felelősséggel gazdálkodjon rajta; akik így tesznek, azok pedig belesimulnak a teremtett világba. Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere elmondta: ezt a tudást meg kell őrizni, hiszen ha elveszik, akkor évszázados tudás válik semmissé.

– mondta portálunknak korábban Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere. A Magyar Igásló Ökoturisztikai és Tájérték Központ csütörtökön végre ünnepélyes keretek között megnyílt. Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere, a központ ötletgazdája elmondta, hogy a 126 millió forintos uniós forrásból épült, 33 hektáron elterülő létesítményben az igásló-kultúra bemutatásán túl a központ a helyi termékek gyűjtőpontjaként szolgál és rendezvénytérként működik, a szomszédságában pedig egy 1200 méteres tanösvény kanyarog.

Fotó: Igásló Központ
PestiSracok facebook image

Az Igásló Központ ötletét Fábry Szabolcs akkor dolgozta ki, amikor nem volt polgármester, azzal a céllal, hogy játékokkal, filmekkel mutassa be a munkalovak világát, élőben is megmutathassa ezeket a csodálatos állatokat az érdeklődőknek, illetve hogy fogatos túrákat tudjanak szervezni egy páratlanul érdekes világba. A polgármester a megnyitón köszönetet mondott a lovas gazdáknak, akiktől a fiatal generáció tagjai rengeteget tanultak az elmúlt években. Fábry Szabolcs kiemelte Hock Ferencet, a lovas egyesület elnökét, akinek sokat köszönhet a település. A megnyitón jelen volt még Győrffy-Villám András agrármérnök, hagyományőrző huszár, aki arról beszélt, hogy az Igásló Központ megnyitásával a magyar kultúra egy fontos mozaikja került a helyére. A szakértő elmondta: nem a devianciákat kellene népszerűsíteni, hanem a magyar kultúrába kellene belekapaszkodni. Hozzátette: semmilyen civilizációt nem lehetett volna ezek nélkül az állatok nélkül felépíteni.

Fenyvesi Zoltán, a térség országgyűlési képviselője a megnyitón arról beszélt, hogy a központ létrejöttével, a nagyvázsonyi látnivalók – a vár és a postamúzeum – kiegészültek egy harmadik nevezetességgel, amelyek megtekintése már egy teljes napi programot adhat a turistáknak. A létesítményt Csóka János, a pálos rend tartományfőnöke szentelte fel, aki beszédében elmondta: az ember nem arra kapott felhatalmazást a teremtőtől, hogy leuralja a földet, hanem hogy felelősséggel gazdálkodjon rajta; akik így tesznek, azok pedig belesimulnak a teremtett világba. Az ünnepséget követően, még az éjszaka folyamán szembesültek vele Fábryék, hogy a 444.hu olvasótáborában gyalázkodó kommentek jelentek meg a Központ megnyitásával kapcsolatban. A polgármester elmondta: többen a kőkorszakba való visszatérés disztópiáját vizionálták az igásló-kultúra hallatán. Fábry Szabolcs portálunknak ezzel kapcsolatban kifejtette: ilyen alapon a most épülő, illetve újjáépülő múzeumokat is be lehetne zárni azzal a szöveggel, hogy ezek az intézmények a múlt részét képezik.

Fotó: Igásló Központ

– mondta. Hozzátette: az Igásló Központ köszöni szépen a reklámot. Az ünnepség másnapján érkezett is egy német diákokból álló csoport, akikkel reggeltől délutánig járták körbe a környék nevezetességeit.

A PestiSrácok.hu csapata is kivette egyébként a részét az Igásló Központ eddigi történetéből. Tavaly nyáron Dezse Balázs és Ambrus Petra ragadta meg szó szerint az eke szarvát egy fogatos túra alkalmával, amiről akkor film is készült. De a frissen elkészült épületben tartotta nemrég csapatépítő disznóölését is szerkesztőségünk Fábry Szabolcs polgármester meghívására. Az eseményen az illendő időpontig még forgott László Petra operatőr kamerája; az így készült felvételből és Horváth Péter Gyula kollégánk fotóiból készült is egy kis hangulatjelentés.

Vezető kép: Igásló Központ

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.