Pesti Srácok

Ha Európa ma rosszul dönt, nem lesz visszaút! - figyelmeztet Dömötör Csaba (PS-interjú)

Ha Európa ma rosszul dönt, nem lesz visszaút! - figyelmeztet Dömötör Csaba (PS-interjú)

Ma tartjuk az eddigi legfontosabb európai választást! Megvívtuk a vitáinkat, tudjuk, miért küzdünk, és azt is, hogy kik játszanák el Európa és Magyarország jövőjét. Tudjuk, mi a tét, ezért leszünk ott tömött sorokban a választáson. Most rajtunk a sor! - mondta a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, aki köszönetet mondott a sok ezer fideszes aktivistának, aki hozzá hasonlóan a telefon mögül buzdítja szavazásra az embereket. Kiemelte: akár egyetlen mandátumon is múlhat, hogy lesz-e fordulat Európában. Senkinek sincs előre kiosztva a nagy győzelem, az esélyeket csak ma lehet beváltani. Úgyhogy mindenki gondolja végig, hogy mit tehet még a győzelemért!

Orbán Viktor a német Bildben utalt rá, hogy ő az Európai Néppárt sikerében érdekelt, de a választás után nagy vita következik az irányvonalról. Ezek szerint még mindig bíznak a kereszténydemokrata úthoz való visszatérésben?

Most már érdemes megvárni a választás eredményét. Nem kérdés, hogy mi a jobboldali pártok együttműködésében hiszünk, és nem a langyos nagykoalícióban. Utóbbinak óriási a politikai rezsije. Az ilyen nagykoalíció, ahol kipróbálták, mindig a jobboldali pártok térvesztésével járt. Ez az önfeladás egyenlő a tömeges bevándorlás és egy olyan gazdaságpolitika támogatásával, aminek a brutális árát a munkából élők fizetnék meg.

Ha lehet hinni az exit polloknak, Manfred Weber és a szocialista Frans Timmermans választási násztáncából Hollandiában Timmermans profitált...

PestiSracok facebook image

A hollandiai exit pollból még semmilyen végkövetkeztetés nem vonható le. És egyébként is, ha Timermans pártja valóban 18 százalék körüli eredményre számíthat, az még azért messze van a vaskos társadalmi támogatottságtól. Mindenesetre kiélezett küzdelem zajlik a nemzeti erők és a nyílt társadalom hívei között, és ebben a küzdelemben Magyarország kiemelt csatatér. Nem azért, mert fej-fej mellett állnánk az MSZP-vel, hanem azért, mert minden fideszes mandátum számít majd. Akár egyetlen mandátumon is múlhat, hogy lesz-e fordulat Európában. Tudom, miről beszélek: öt éve pár száz szavazaton múlt a 13. mandátum. Én voltam azon a helyen, de nem én vagyok ebben az érdekes, hanem az, hogy most is előfordulhat ilyen. Több baloldali párt is kóvályog ugyanis a bejutási küszöb környékén.

Azért az a közvélemény-kutatásokból is látszik, hogy Weber jelentősen veszített a népszerűségéből, miután szembefordult Orbán Viktorral és nyíltan a nagykoalíció mellett kezdett el kampányolni. A Twitter-oldalának a "behalása" is jelzi: nem kíváncsiak rá a választók.

Ide vezet a megfelelési kényszerből levezetett politika. Őszintén, ki tud mondani olyan javaslatot Weber úrtól, ami akár csak kicsit is különbözne bármelyik random Timmermans-idézettől? Nem lehet úgy jobboldali politikát folytatni, hogy nem építünk a jobboldali alapokra. Mindig ezek tartották meg Európát. A nagykoalícióra pedig nem lehet tartósan számítani, hiszen a választók válságos időszakokban nem kérnek a generálszószból; hatékony és markáns cselekvést akarnak, és erőteljes vezetőket. Ha tovább tombolna a kényelmes nagykoalíciós megközelítés Európában, azzal csak a baloldal nyerne, a jobboldal pedig feloldódna. Mi ezt nem akarjuk.

Silvio Berlusconi a héten már ki is mondta: a jövő az Európai Néppárt és Matteo Salvini szövetségének az együttműködésében rejlik. Van esélye ennek?

Várjuk meg, hogy mit mondanak a választók! Érdekesek a pártcsaládokon belüli és közötti viták, de van ennél fontosabb kérdés is: az, hogy az egyes kormánypártokat a választók megerősítik, vagy sárga lapot mutatnak nekik? Ez azért is lényeges, mert az Európai Bizottság elnökének személyére a kormányfők tesznek javaslatot. Így, ha a Fidesz masszív győzelmet arat, akkor a magyar miniszterelnök szavának nagyobb lesz a súlya Brüsszelben. Ez a fő kérdés, meg az, hogy végre visszavonják-e a bevándorlást áramvonalasító terveket a migránsvízumtól a kötelező kvótáig. Nem utolsó sorban azért, mert nincs mögöttük társadalmi támogatottság.

Mi lehet az oka annak, hogy az ellenzéki média napok óta szalagcímekben közli, hogy eldőlt a választás, a Fidesz az előzőnél is nagyobb győzelmet arat majd?

Ez alighanem egy altatási kísérlet. Senkinek sincs előre kiosztva a nagy győzelem, az esélyeket csak ma lehet beváltani. Úgyhogy mindenki gondolja végig, hogy mit tehet még a győzelemért. Én például szombat délelőtt tartottam egy sajtótájékoztatót, és siettem utána telefonálni, sok ezer fideszes önkénteshez hasonlóan. Bármi is legyen az eredmény, nagy köszönet a munkájukért!

Mire alapozzák azt az állítást, hogy sorsfordító lesz ez a választás, amely évtizedekre meghatározhatja Európa jövőjét?

Arra, hogy most a biztonságunkról döntünk. Kereskedelmi és gazdasági kérdésekben egy idő múltán lehet korrigálni a rossz politika hibáit, de ha a migránsáradatot és Európa megvédését nézzük, csak egyszer lehet hibázni. Ha most rosszul dönt Európa, nem lesz visszaút, hiszen amit most látunk, az csak a kezdet. A migránsok nagy többségét kibocsátó régiókban ugyanis három évtizeden belül négyszázmillió fős népességrobbanás várható. Erre kell felkészülnünk.

Az Európai Egyesült Államok és a brüsszeli teljhatalom hívei azt állítják, ők ugyanúgy megvédenék az unió határait...

Ha ez valóban így volna, akkor az Európai Bizottságadott volna pénzt a határzárra. Ha így lenne, akkor Gyurcsány Ferencék nem tüntettek volna a kerítés ellen, és Karácsony Gergelyék sem adtak volna ki dörgedelmes közleményt ellene. Ami pedig az Európai Egyesült Államok vízióját illeti: ez egy filozófiai vita, és az önrendelkezésről szól. Az egész magyar történelmen végighúzódik egy kisebbségi gondolat, amely szerint máshol, mások jobb döntéseket tudnak hozni rólunk, mint mi magunk. Ennek sohasem volt támogatottsága a magyarok között. Egy sor terület van az energiaszabályozástól az adózáson át a migrációig, ahol ez valóban sorsdöntő kérdés. Mondok egy konkrét példát. Frans Timmermans úr, aki a baloldal csúcsjelöltje, egységes, 18 százalékos társasági adókulcsot szeretne egész Európában. Nem kapott itthon nagy nyilvánosságot, de ezt akarja. Ez azt jelenti, hogy megduplázná a mostani magyar társasági adót. Ha ebből lenne valami, drámai módon csökkenne a magyar versenyképesség, és a béremelési lehetőségek is beszűkülnének. Az ellenzék meg lelkesen tapsikol az ilyen javaslatoknak. Sok gratulációt és szavazatot ne reméljenek érte. Ma tartjuk az eddigi legfontosabb európai választást! Megvívtuk a vitáinkat, tudjuk, miért küzdünk, és azt is, hogy kik játszanák el Európa és Magyarország jövőjét. Tudjuk, mi a tét, ezért leszünk ott tömött sorokban a választáson. Most rajtunk a sor!

A vezető képen interjúalanyunk éppen részt vesz a telefonos mozgósításban; a fotó forrása Dömötör Csaba Facebook-oldala.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

László Petra: Ami velem történt, az a XXI. század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt – PS-interjú!

Magyar ugar 2018 november 5.
Nemcsak a korábbi munkáját, hanem kis híján az egzisztenciáját is elveszítette a PestiSrácok.hu operatőre, László Petra, akit a múlt héten jogerősen felmentett a Kúria, amely kimondta, hogy nem rugdosott migránsokat 2015 szeptemberében Röszkén. Kolléganőnk fejére dzsihadisták tűztek ki vérdíjat a nemzetközi szintre gründolt hisztéria legsötétebb időszakában, miközben a hangulatot keltők egy olyan embert – az állítólagos áldozatot – magasztaltak jóságos menekültként, aki a hírek szerint tevékenyen részt vett a kurdok elleni népirtásban Irakban. László Petra portálunknak beszélt arról is, hogy az N1TV vezetésének esze ágában sem volt meghallgatni az ő verzióját, amit ma már megért, hisz a néppártosodás szemfényvesztésével kampányoló, ám valójában balra tolódó Jobbiknak inkább az volt az érdeke, hogy az őrjöngők elé vessék koncnak. László Petra reménykedik, hogy a bűncselekmény hiányában történt felmentő ítéletnek lesz olyan következménye is, hogy az eddig csak hazugságokat terjesztők kénytelenek lesznek egyszer közölni a tényszerű valóságot is az ügyben.