Pesti Srácok

A szivárványosok szerint a pedofília és gyerekmolesztálás egyszerűen csak szerelem

A szivárványosok szerint a pedofília és gyerekmolesztálás egyszerűen csak szerelem

Lassan itt a Pride, ezért a szimpatizánsok igyekeznek minden normális embert még jobban megbotránkoztatni, sőt, egy kis undorkeltéstől sem riadnak vissza. Olyan plakátokkal van tele ugyanis a város, mely a szokásos melegpropagandán túl már a pedofíliát is nyíltan reklámozza. Hiszen mi is lenne jobb és szebb és emberibb annál, mint amikor egy perverz hózentrógeres elmebeteg csillogó szemekkel és lógó nyelvvel ered egy kislány, vagy (ne legyünk kirekesztőek) egy kisfiú után, szerelmük pedig beteljesül. A prájdosok szerint úgy látszik, ez természetes, ezt pedig hol máshol hirdethetnék fennhangon, mint egy játszótéren, hiszen a gyerekeknek időben szükségük van "felvilágosításra". Pistikének ugyanis joga van Julcsikává változni, ha 3 évesen érett és felnőtt agytekervényei úgy döntenek. Gusztustalan módszerességgel kúszik be ez a betegség az életünkbe, a normális életet élő homoszexuálisok és a többségi társadalom egyre nagyobb és közös kárára.

Az initivm.net írta meg két napja, hogy a városban járva a Villányi út teljes hosszán, valamint a Nyugati és a Kálvin tér környékén találkozhatunk a sokszínűség bajnokainak munkáival, akik többek között képesek voltak egy játszótérre is kiragasztani beteg propagandaplakátjaikat. Azt már eddig is tudtuk, hogy a szivárvány ereje nem tűr meg faji és nemi megkülönböztetést, azonban az eddig még büntetőjogi kategóriát jelentő korfüggetlenség is megjelent a perverz jogkövetelések közt. Fontos jelzés ez, hiszen ha egy 50 éves szakállas bácsinak megtetszik egy 5 éves fiú és persze fordítva is – mert az is teljesen természetes –, akkor a szülők az igazi elnyomó trógerek, ha az igaz szerelem útjába merészelnek állni.

A korfüggetlen szerelem szépsége. Fotó: initivm.net

Kínjában ironizálna az ember, de sajnos már annyira komoly ez a probléma, hogy az öklendező ingeren kívül a düh is megmozgatja azokat, akik nem degenerált lélekkel járkálnak embertársaik között. A Pride-nak nevezett önmutogatás minden évben egy picivel, sőt egyre többel többet enged meg magának. És bár eddig is kilógott az a bizonyos lóláb, most néhányan úgy érezték, hogy ideje szintet váltani: jobb, ha tudja mindenki, hogy a boldog egyenlőséghez, önmegvalósításhoz és szabadsághoz hozzátartozik a gyerekmolesztálás is. Hiszen a pedofilok is emberek, így születtek; aki nem fogadja el őket, az egy szennyes náci - hirdetik a szivárványosok. Már az is embertelenül nagy probléma, hogy erről egyáltalán cikket kell írni, hiszen a rendőrség dolga lenne az, hogy ilyesmiktől megvédje a gyerekeket és a társadalmat. Ez a rendkívül agresszív törpe kisebbség úgy érzi, hogy degeneráltsága miatt a többségi társadalmon kell bosszút állnia, és megpróbál minél több gyenge, konform, a brutális propagandától megrettenő embert megfertőzni, és a nyomásnak sajnos egyre többen engednek. Az pedig, hogy kivetették a hálójukat a gyermekekre is, már minden határon túlmegy. Hiszen egy óvodást általában a lehető legegyszerűbb befolyásolni, és ők egyre több szerencsétlen, beteg, boldogtalan, család nélküli embert szeretnének látni a világon, akikre szabadon vadászhatnak.

PestiSracok facebook image

Manapság már rég nem az ő elnyomásukról van szó, hanem megfordult a trend: az inga kilengett abba az irányba, hogy a heteroszexuálisoknak kell figyelni minden lépésükre, mert egy rossz szemmozdulattal is inzultálhatják az "értékes" deviáns polgártársukat. Ebbe a körbe érkeztek meg a pedofilok is, akiket most már nyíltan vett szárnyai alá a szivárványos propaganda. Fontos megjegyezni, hogy ez az agresszív szekta pont azoknak a homoszexuálisok és egyéb nehezen megélhető szexuális szokással rendelkező embernek okozza a legnagyobb kárt, akik úgy akarnak élni, hogy nem ártanak embertársaiknak, és maguk is tisztában vannak a normalitás fogalmával. Ezek az emberek is szörnyülködnek azon, hogy egyes magamutogató őrültek olyan képet alakítanak ki a melegekről, amely cseppet sem valóságos. Azok a homoszexuálisok, akik élik életüket és nem fegyverként használják másságukat, borzasztó károsnak találják a "meleglobbi" tevékenységét.

A Pride viszont közeleg, a gyermekekre pedig nem árt még jobban figyelni, hiszen - kockáztatva a homofób és náci jelzőket - a szülők döntő többsége nem ért egyet az óvodások és a felnőttek kiteljesedő szerelmével.

Forrás: intivm.net; Fotók: initivm.net

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.