Ön dönt: modoroskodik vagy vezet! – Szubjektív főpolgármesterjelölt-értékelés

AMBRÓZY ÁRON – VÉSEY KOVÁCS LÁSZLÓ

Kedves olvasóinknak, amennyiben nem mulasztottak el regisztrálni az ellenzéki elő-előválasztásra, alig több, mint 24 órájuk van eldönteni, hogy a három fárosz közül kit támogatnak. Kálmán Olga, Kerpel-Fronius Gábor és Karácsony Gergely egyformán alkalmatlannak tűnik a főpolgármesterségre, sőt, egyáltalán bármilyen, választói felhatalmazásból eredő tevékenységre, de ez legyen az őket jelölő szervezetek és állami csecsekre tapadó kamupártjaik problémája. A mi dolgunk végignézni rajtuk, nevetni és pusztán sportszakmai szempontok alapján, kedélyesen értékelni őket.

Kálmán Olga

Kálmán szegről-végről kollégánk, bár mi sosem voltunk annyira függetlenek és objektívek, amennyire ő a mai napig az. Olgát senki és semmi nem befolyásolhatja, csak a vakszerencsének és a véletlenek különös összjátékának köszönhető, hogy mindig pont abból a kottából dolgozik, amit aktuális gazdája ír elő neki, legyen az egy neoprotestáns gyülekezet, Simicska Lajos, vagy maga a Pojáca, azaz Dobrevné Gyurcsány Ferenc. Kálmán Olga főpolgármester-jelöltként is tökéletesen hozza azt a tévébemondó típust, aki az évek alatt teljesen önmaga hatása alá kerülve már magának sem ismeri el, hogy a politikusoknak kellemetlen perceket okozó, tűpontos (direkt modoroskodunk – a szerk.) kérdéseit nem ő kotlotta ki, hanem a háttérben dolgozó stáb állította össze neki és súgta a fülére. Kálmán Olga tulajdonképpen a konzervatív oldal inverze, hitvallása, hogy a mögötte álló politikai közösség sosem lehet több és fontosabb, mint az ő brandje, ami az „egyenes” szó különböző alakjaiból áll. Kálmán Olgának viszont van egy nem lebecsülendő szuperképessége: rendkívül sikeresen szólítja meg a városi proletariátus legkínosabb rétegét, a párducmintás szettben komfortosan tipegő ötvenes pumákat, akik simán elhiszik, hogy Kálmán csak unózni és pasziánszozni utazik Ibizára, és hó végén ő is azt számolgatja, hogy körmöshöz vagy fodrászhoz vigye az utolsó forintocskáit.

Kerpel-Fronius Gábor

Kerpel-Fronius az a kommunista, aki liberálisnak, konzervatívnak, kereszténynek meg bárminek is mondja magát, ami vonagábori, egész életen át tartó szellemi-lelki útkeresést, esetleg súlyos személyiségzavart sejtet – talán színes nadrágocskáival is ez utóbbit akarja kifejezni, mintegy kétségbeesett segélykiáltásként. Rosszabb esetben akár korszerűsített, 32 név helyett 32 világnézetet váltakoztató Ságvári Endre-módszernek is tűnhet ez a sokszínűség, amely mégiscsak igazi komcsiságot takar. Az előjelölti versengésben a háttérben kavaró szalontulajdonosok Kerpel-Froniusra osztották a rossz zsaru szerepét, aki egyesével fogja felpofozni a fideszeseket, miután elkobozta tőlük összes tulajdonukat. Valamiért ezt a vonalat adja elő leghitelesebben ez az állítólag gyakorló hívő, aki a katolikus miséket hindu táncokkal ötvöző jezsuitáknál talált vissza a vallásához. Óriási hiány lehet az ifjúkommunista táborban a konzervatív-kereszténynek álcázható figurákból, ha nem találtak különbet egy 52 éves, elvált komcsinál, aki egyházi szempontból immár a második vadházasságában él, és még büszkélkedik is vele, hogy mégis rendszeresen áldoz a miséken.

Karácsony Gergely

Arra gondoltunk, hogy Karácsony Gergelyről nem írunk semmit, hiszen ha bármilyen svindli történt, vagy az erélytelensége, nemtörődömsége, lustasága miatt valakik jó sok közpénzt talicskázhattak ki a kerületéből, akkor ő ott sem volt. Legfeljebb addig, amíg aláírta. Aztán rájöttünk, hogy az ő esetében a semmi a valami. Miazhogy, nagyonis! A Csubakka-védelem után ugyanis megszületett a Karácsony-védelem; jogi karokon egész évfolyamok fogják elemezni azt a rendkívüli leleményességet, ahogy Zugló polgármestereként és a fővárosi közgyűlés tagjaként szappanozza magát angolnává, mindig minden felelősség alól kibújva. Mindezt körülbelül olyan hitelesen teszi, mint mikor az ipari kamerával felvett besurranó tolvaj a rosszéletű, gonosz ikertestvérét bizonygatja az ügyében eljáró bírói tanácsnak. Az aláírását és a jegyzőkönyvben szereplő mondatait olyan simán képes letagadni, mint amikor anyukájának csokis szájjal, becsszóra esküdözik, hogy dehogy ő ette ki a kistestvér tortáját a hűtőszekrényből.

Puzsér Róbert

Puzsér Róbert olyan egyedi jelenség, hogy kihozta belőlünk a nyelvújítót, és megalkottuk a fércműveltség kifejezést. Létező szavakkal ugyanis nem lehet leírni azt a rendkívül magabiztos üvöltözést, amelyben tökéletes elegyet alkot a felületes és odabent nem megfésült olvasottság, a napilapos tájékozottság, az ideológiai tévedhetetlenség és a kültelki kocsmákból ismert mindentudó vagány karakterének tudálékossága, aki, miután mindenkit csendre int, unalmas közhelyekre felfűzött marhaságkat óbégat az úri közönségnek, lehetőleg lámpaoltásig fárasztva őket. Kedvenc műsorvezető-ideológus-politikus-centrumteremtőnk mindig hibátlanul képes oksági összefüggésbe hozni Orbánt és a „klímakatasztrófát”, ami kapcsán – a nem létező orvosdoktori és tábori felcser képzettségünkkel – agyszifiliszre gyanakszunk. Hosszabb interjúi antológiaként vagy novellafüzérként is működnek, egymást kizáró gondolatmenetei simán megférnek egy cikkben, egymástól egy-két bekezdésnyi távolságban, és sosem lehet tudni, hogy amit mond, az vajon a saját gondolata, vagy esetleg a klasszikus bölcsész műveltségű buddhista haverjától hallotta előző este. Nála simán megfér az, amikor egyik bekezdésben arról értekezik, hogy ő ráér polgármesternek lenni, ha majd egyszer ráébrednek az emberek, hogy jobb dolog sétálni Budapesten, mint autózni, akkor azonnali hatállyal és közfelkiálltással Budapest pontifex maximus-ává választják, míg a másikban arról panaszkodik, hogy 10 év múlva vége lesz a világnak, már felmosni sincs értelme az előszobát, nemhogy kiteregetni az erkélyen.