Pesti Srácok

Kocsis Máté a PS-nek: Elvárható lett volna, hogy Demeter Márta bocsánatot kérjen, de ez nem történt meg

null

Közös sajtótájékoztatót tartott Varga Mihály pénzügyminiszter és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a 2020-as költségvetés zárószavazását követően. Mint ismert: Varga Mihály javaslata benyújtásakor a jövő évi büdzsé legfontosabb pilléreinek a családok támogatásának növelését, a gazdaságvédelmi akciótervet, a csökkenő adókat és a bővülő biztonsági kiadásokat nevezte. A képviselők 127 igen szavazattal, 58 nem ellenében hagyták jóvá az indítványt, amelyben a kormány 4 százalékos gazdasági növekedéssel, 1 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal, a GDP-arányos államadósság további, év végére 67 százalékra való mérséklődésével, valamint 2,8 százalékos inflációval tervez. Kocsis Máté emellett portálunknak beszélt arról is, hogy a hivatali visszaéléssel összefüggésbe hozott Demeter Mártának bocsánatot kellett volna kérnie azoktól, akikeket kellemetlen helyzetbe hozott, de ezt nem tette meg.

Varga Mihály üdvözölte, hogy az Országgyűlés pénteken 127 igen szavazattal, 68 százalékos arányban támogatta a költségvetés elfogadását. Véleménye szerint ez azt jelenti, hogy a parlament támogatja a családok védelmét, a bérek emelését, adók csökkentését. Úgy fogalmazott: ezek elfogadása nem veszélyezteti azt a célt, amely minden eddiginél alacsonyabb hiányt enged meg; továbbra is csökken az államadósság mértéke.

- mondta a pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy a családok támogatásának összege 2010-2020 között két és félszeresére emelkedett. Kiemelte: minden forrás rendelkezésre áll a családvédelmi akcióterv folytatására, mintegy 197 milliárddal több támogatást biztosítanak a magyar családoknak. Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy 2011 óta 2600 milliárd forint maradt a magyar családoknál, ez az összeg pedig 2020-ban növekedni fog: 82 milliárddal több forrást biztosítanak, a tankönyvellátás ingyenes marad. A kormány kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasokra: 136 milliárddal növekszik ez az összeg, a nyugdíjak megőrzik a vásárlóértéküket.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Varga Mihály. Hozzátette: 2020. január 1-től csökkentik a kisvállalkozói adó mértékét, és a szálláshelyek idegenforgalmi adóját is csökkentik. Folytatják a munkásszállók építését, a vállalkozások is kedvezőbb hitelhez juthatnak. A rendvédelem és honvédelem támogatása 2010-hez képest 78 százalékkal több, de a fizetések és bérek is növekedni fognak. A pénzügyminiszter kiemelte: fegyelmezett és kiegyensúlyozott marad a költségvetés.

A költségvetés ezúttal is három részből áll össze, amelyek együttes kiadásai 2020-ban 21 793 milliárd forintot, bevételei 21 426 milliárd forintot tesznek ki 367 milliárd forintos hiány mellett. A kabinet ismételten nullszaldós állami működéssel kalkulál a 18 000 milliárd forintra rúgó keretben. A belföldi felhalmozási költségvetés 2111 milliárd forintos kiadást tartalmaz 181 milliárd forintos hiány mellett, míg az európai uniós fejlesztési büdzsé 1682 milliárd forintos költéssel és 186 milliárd forintos deficittel számol.

A jövő évi költségvetés fókuszában a családvédelmi akcióterv végrehajtása áll; ennek jegyében jövőre 2228 milliárd forint áll majd rendelkezésre a családok támogatására, ami csaknem 224 milliárd forinttal több az ideinél. Varga Mihály erről azt mondta: annak ellenére is szükségesnek tartják az emelést, hogy Európában már most is Magyarországon a legmagasabb a családtámogatások aránya a bruttó nemzeti össztermékhez képest.

A költségvetés másik hangsúlyos eleme a gazdaságvédelmi akcióterv, amely mintegy 500 milliárd forintos segítséget jelent a gazdaság szereplőinek. A kabinet 13 plusz 1 pontból álló csomagja tartalmazza a szociális hozzájárulási adó (szocho) 2 százalékpontos csökkentését, a kisvállalati adó (kiva) 1 százalékpontos mérséklését, valamint további terhek egyszerűsítését, megszüntetését. A kormánynak ezekkel az intézkedésekkel az a célja, hogy megvédje a magyar gazdaság eddigi eredményeit, valamint a lassuló európai és világgazdasági környezetben is meg tudja tartani az uniós átlag fölötti növekedési ütemet.

A kormány oktatásra az ideinél 48 milliárddal forinttal, egészségügyre 184 milliárd forinttal, az államháztartásban dolgozóknak pedig 238 milliárd forinttal szán többet 2020-ban. A következő költségvetésben otthonteremtésre majdnem 300 milliárd forintot biztosítanak, a magyar vidék fejlesztését, életminőségének javítását célzó Magyar falu programra pedig 150 milliárd forintot különítettek el. A jövő évi büdzsé az inflációt követő, 2,8 százalékos nyugdíjemeléssel számol a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzése érdekében. A kormány emellett 2020-ban ismét tervezi nyugdíjprémium kifizetését. Nyugdíjakra összességében 136 milliárd forinttal jut több jövőre, mint idén. A kabinet tízéves összevetése alapján jövőre a családok támogatására 1261 milliárd forinttal, oktatásra több, mint 500 milliárd forinttal, egészségügyre 740 milliárd forinttal, a nyugdíjakra 840 milliárd forinttal, az államháztartásban dolgozók bérére 1455 milliárddal, a rendvédelemre pedig 723 milliárd forinttal több jut majd, mint 2010-ben.

Kocsis Máté: Demeter nem kért bocsánatot

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott: a kormánypártok azért támogatták a költségvetést, mert összhangban van azzal a politikai és nemzeti céllal, hogy Magyarország tovább erősödjön. Mint mondta: a Fidesz-KDNP szövetség célja az, hogy Magyarország családbarát legyen, és a lassuló gazdasági környezetben is meg tudja tartani a teljesítményét. Hangsúlyozta: fontos a biztonság fenntartása és kiemelt cél a teljes foglalkoztatás. Mint mondta: ma 4,5 millió ember dolgozik, a munkanélküliség tekintetében pedig Európa éllovasai közé tartozik Magyarország. Az ellenzéki képviselők által tett javaslatokkal kapcsolatban arról beszélt, hogy ha lett volna komolyan vehető indítvány, akkor azt megfontolták volna. "De ők ott folytatnák, ahol 2009-ben, a költségvetést az otthonteremtés szétverésében látják működőképesnek."

Portálunk arról kérdezte Kocsis Mátét, hogyan értékeli Demeter Márta mentelmi jogának felfüggesztését és mi a véleménye az ellenzéki képviselőnő felszólalásáról, melyben "felségsértést" emlegetett. Kocsis Máté elmondta:

Az RTL Klub kérdésre válaszolva kifejtette, hogy tegnapi levelében nem fenyegetett meg senkit. Azonban az, ahogyan az ellenzéki képviselők viselkedtek, felrúgták a parlamenti íratlan szabályokat, nem csoda, hogy a frakción belül is reakciót váltott ki.

A frakcióvezető hozzátette:

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.