Történész a szakrális lengyel-magyar kapcsolatról: Nem vagyunk egyedül, nem is voltunk

Molnár Imre elöljáróban arról beszélt: miközben beleégett a magyar köztudatba, hogy rokonok, természetes szövetségesek nélkül, egymagában áll a magyarság Európában, itt van társunkként egy nemzet, amellyel a kapcsolatunk történelmi fogalmakkal is nehezen írható le, és amely már ezer éves múltra tekinthet vissza.

Mint felidézte, az idős Szent István az ellene felkelő unokatestvére, Vazul gyermekeit nem az akkori szövetséges nagyhatalom Bizánc gondjaira bízta, hanem Lengyelországba menekítette. Innen tér vissza és tesz rendet négy év polgárháború után I. András, és menti meg Szent István keresztény országát. Szintén innen tér vissza, már lengyel feleséggel Vazul másik gyermeke, Béla, és hozza magával kisgyermekként azt a későbbi Szent Lászlót, aki még egy szót sem beszél magyarul. Mint a történész hozzátette: ez a szinte szakrálisnak tekinthető kapcsolat láthatatlanul folytatódik, és csúcsosodik ki például Kinga személyében, aki egy lengyel herceghez megy feleségül, és élete végén azt vésik sírkövére: "Lengyelország édesanyja".

Hasonlóképpen jelentős lengyel személyiségnek is tekinthető Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király - az ő sírján a "Lengyelország atyja" felirat szerepel - aki a lengyel-magyar perszonálunió megfogalmazásakor az európai nemzetek egyesülésének gondolatát vetíti előre. Báthory akkor a török veszéllyel szemben fogalmazza meg Európa lelki egységének gondolatát a kereszténységben, és ez határozta meg cselekedeteit is, midőn Lengyelország orosz iga alóli felszabadítását követően Magyarország felszabadítására indul.

A kereszténység nem hab volt a tortán

Molnár Imre úgy értékelte: két olyan országról beszélünk, amelynek lelkiségében a kezdetektől jelen van Európa keresztény védőbástyájának tudata, királyaik szakrális, uralkodói céljaiban egyaránt. Mint kifejtette, a nyugati országok a római birodalom szervezettségén, jogrendszerén épültek fel; a kereszténység számukra csak "hab volt a tortán". Ezzel szemben a lengyel, a magyar - és részben a cseh és a horvát - királyságokban a kereszténység és az állam együtt épül fel tégláról-téglára, a kereszténység malterként tartja össze az állam szerkezetét, működését, azaz kereszténység és királyság - vagy állam - egyet jelent, identitást jelent.

Szekfű Gyula gondolatait felidézve - hogyan tartóztathatott fel egy ilyen kis ország saját testével egy világbirodalmat - a történész úgy fogalmazott: a válasz a magyar nemzet keresztény identitásában rejlik, a kettő ugyanis egyet jelentett. Ezt a keresztény identitást igyekszik nagy buzgalommal levetkőzni magáról a Nyugat, holott ez volt Európa fennmaradásának fundamentuma.

Molnár Imre szerint Európa jelenleg identitásválsággal küzd; elfelejtette, mit jelent az európaiság, az európai öntudat, és nincs is megfogalmazva, mit is takar pontosan az európai identitás, európai küldetés. Úgy vélte, azok az értékek ugyanis, amelyeket a Nyugat rendszeresen számon kér az európaiság nevében például Magyarországon, mint a másság elfogadása, a tolerancia, a nyitottság, a keresztény értékekben gyökereznek. Véleménye szerint a közép-európai nemzetek ezer éven át formálódó kapcsolatát, együttélését, összetartását ugyan megmérgezték a XX. századi ideológiák és a nagyhatalmi versengés, az unió jövője érdekében ezt a kapcsolatrendszert fel kell támasztani, valódi közös értékeinket ismét fölfedezni.

Magyar nemzetpolitikát csak bölcs szomszédság-politikával lehet művelni

Szakterületére, a szlovák-magyar együttélés kérdésére térve Molnár Imre elmondta: azt is inkább jellemzi a békés, ezer éven át tartó együttélés. A nemzetek közötti viszony elmérgesedésének kezdetét Molnár Imre a kiegyezés utáni időszakra helyezte, amikor a magyarság csökkenése, számarányának stagnálása mellett a nemzetiségek összlétszáma kezdte meghaladni a magyarság lélekszámát.

Erre a jelenségre a magyar politika kapkodva és átgondolatlanul reagált, a szövetségek megerősítése helyett a kulturális felsőbbrendűség hangsúlyozását választotta: ennek volt köszönhető a nemzetiségek elleni fellépés, az iskolabezárások és azok az asszimilációs törekvések, amelyek végül nem is hoztak eredményt, de a nemzetiségi elitet sikeresen magunkra haragítottuk. Molnár Imre ugyanakkor hangsúlyozta: a XX. században a határon túlra szakadt magyarságot ért deportálások, kitelepítések, a vérengzés eszközeihez sosem nyúlt a magyar politika.

A történész hangsúlyozta: nehéz visszatérni a szerves együttélés gondolatához, amikor a XX. század előítéletei, az idegen hatalmak által gerjesztett mesterséges gyűlöletkeltés máig érezteti hatását. Ugyanakkor úgy vélte, magyar nemzetpolitikát Közép-Európában csak okos szomszédság-politikával lehet művelni. Elengedhetetlenül fontosnak nevezte, hogy a közép-európai nemzetek felismerjék: építkezni csak közösen képesek, érdekeiket Európában csak közös erővel tudják érvényesíteni.

Úgy vélte, lehetetlen visszatérni a történelmileg már túlhaladott állapotokhoz, viszont a történelmi kapcsolatokra építve meg lehet határozni egy XXI. századi új narratívát, amely szakít a nemzetiszocialista és kommunista ideológiák fogalmi rendszerével. Hangsúlyozta: össze kell kapcsolni az elszakadt szálakat, intézményesíteni kell az együttműködést, ugyanakkor a kapcsolatot véleménye szerint magyar részről nem lekezelően, de nem is megalázottan kell keresni, és akkor a párbeszédek során hamar kiderülhet, hogy a környező nemzetek ugyanúgy gondolkodnak, ahogy mi.

Forrás: PestiSrácok.hu; Vezetőkép: MTI