Pesti Srácok

Ernyőszervezetből ernyedt szervezet – Már időpont-egyeztetésről sem képes egyeztetni a szolnoki összefogás

Ernyőszervezetből ernyedt szervezet – Már időpont-egyeztetésről sem képes egyeztetni a szolnoki összefogás

Nem gondoltuk volna, hogy bárki képes felülmúlni Falus Ferenc jeges vizes produkcióját, vagy éppen Berki Krisztiánt, amint hablegényként előbukkan a medencéből, hogy vezesse az ő népét, de szerencsére az ellenzéki összefogás szívcsakrája, a Szolnoki Többség megint gondoskodott a minőségi szórakozásunkról. Lássuk, kik is tartják magukat méltónak az ország vezetésére!

Márki-Zay Péter, miután az Amerikai Külügyminisztérium frissen felmosott folyosóján Magyarország teljhatalmú helytartójává ütötte aranyozott diktafonnal pár, tréfás kedvében talált portás és ex-diplomata, újult erővel vetette bele magát a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak nevezett ernyőszervezet ernyőjének kinyitásába, hogy most éppen az önkormányzati választásokon söpörjék el az Orbán-rezsimet. Az ügymenet a szokásos: a lét és nemlét határmezsgyéjén küszködő ellenzéki pártok elismerik Márki-Zay különleges képességeit (talán a Hoova nevezetű bolygó kompjúterizált lakói választották őt ki erre a feladatra – a szerk.) a megfelelő jelöltek kiválasztása ügyében, ő cserébe rögzíti a hangot és a hívei közül megnevez valakit polgármester-jelöltnek. Egyedül arra nem számított, hogy nem jelöltből, hanem szavazóból nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiség. Jelen állás szerint hiába találták hosszas, önmagukkal folytatott egyeztetések után méltónak Szolnokot, hogy pozíciót, pénzt, mirhát és tömjént adjanak a mozgalom egyik főalakjának, a neofita buzgalomból kiváló eredményeket elért Lukácsi Katalinnak, a fizikailag még kitapintható szolnoki ellenzéknek más elképzelései vannak. Sőt, voltak annyira pimaszak, hogy tárgyalni hívták Lukácsit és kicsiny csapatát, akik azóta sem voltak képesek eljutni a városba.

A vonat nem jár, a délelőtt meg korán van

Eredetileg szerda este ültek volna tárgyalóasztalhoz a helyi Jobbikot és Momentumot magába fogadó ernyőszervezet és a Márki-Zayék áldása ellenére saját jelöltet állító helyi MSZP-DK-LMP-összeesküvés képviselői. A csúcstalálkozó nem jött létre, mert a vasútvonalon baleset történt, ami miatt az alapesetben egy órányi menetidő a duplájára nőtt, a Mindenki Magyarországa Mozgalom tagjai pedig Budapesten ragadtak. A felek ezután a legnemesebb ellenzéki hagyományoknak megfelelően, végtelen ciklusba kerülve egymást okolják az egyeztetések elmaradása miatt. A szolnoki lázadók mindenképpen délelőtt szeretnének asztalhoz ülni, Lukácsiék délután, és egyikük sem hajlandó engedni egy szemernyit sem. Hogy mi se maradjunk ki a gyermekded fontoskodásokból és babaházas karakterdrámából, a mozgalom üdvöskéje nyilvánosságra is hozta a szolnokiakkal folytatott levelezést.

PestiSracok facebook image
Késik a vonat? Akkor el sem indulnak az ország megváltói!
Este lenne jó? Akkor legyen délelőtt!
Rugalmasak vagyunk! Ha délelőtt nem volt jó, akkor legyen délelőtt!
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?