Már Budapestet ostromolja a homoszexuális lobbi – Esélyt se adnak, hogy kikerüld
Ezek a Coca-Cola hirdetések várják a közlekedőket a Széll Kálmán téren, a metrónál. Szűk két éve foglalkoztunk Svédországgal, ahol metrómegállókban hirdették a homoszexuális közösülés természetességét, és akkor sokan azt gondolhatták, hogy ez a megbolondult svédek baja, minket ez nem érint. Csalódniuk kell azonban azoknak, akik szerint fölösleges foglalkozni a jelenséggel, hiszen hozzánk úgysem jön be olyan mértékben, ahogy Nyugaton már elárasztotta a köztereket. Akik szerint a magyar országhatáron valami megmagyarázhatatlan okból majd megtorpan a homoszexuális lobbi, tévednek, hiszen idehaza is megvan az a jól kivehető, külföldről finanszírozott kör, amely szüntelenül ügyködik a társadalom nemi normáinak felforgatásán.
VÉSEY KOVÁCS LÁSZLÓ, AMBRÓZY ÁRON – PestiSrácok.hu
Dehogyis meggyőzéssel terjed! Csak nézzed az aluljáróban, az utcán, lehetőleg mindenhol, és szokjad a dolgot, hogy amikor a gyerekedet megrontja valami középkorú „cukrosbácsi”, akkor már ne akadj ki rajta.
Annyira természetes, mint a műanyag, ezért reklámozni kell
Itt érdemes felidézni Varnus Xavér felejthetetlen sorait, amelyek pontosan megvilágítják a dolog lényegét.
A kamaszfiúk és -lányok elcsábítása valójában nem is megrontás, hanem teljesen természetes dolog. <…> A régi görögök, a zsenik, a szabadabban gondolkodó nyugati társadalmak és a legújabb pszichológiai kutatások is igazolják, hogy természetes, ha egy felnőttben szexuális vágy gerjed egy kamaszfiú vagy egy tinilány iránt.
Ugyanő bölcsen kifejtette a véleményét arról is, hogy a nemzetközi haladás nevében ideje túllépnünk a megrontás fogalmán: előre a nemeken és korosztályokon átívelő szerelemért! A következő szint a családi kapcsolatokon átívelő szerelem lehet, illetve az egészen kicsi gyerekekkel folytatott nemi viszony, amelynek volt már úgyis egy legalizált virágkora a '70-es és '80-as években Skandináviában és Hollandiában. Persze sosem árt a közlő személyére fordítani azt a bizonyos lámpát a kihallgatószobában: aki szerint a kiskorúakkal folytatott szexuális viszonyt legalizálni kell a modernitás eszementsége nevében, az valószínűleg már elkövette mindezt, és nem a fejlődés jár a fejében, hanem a megúszás.
A »megrontás« nyakatekert és avas jogi kifejezés, és azokat, a prűdöket kifigurázó komédiákat dicsőíti, amelyek hatására a nyugati világ többségében 14 éves korra vitték le a nemi kapcsolat korhatárát.
Amellett, hogy a nyugati világ országainak többségében igazából 15-16 év a korhatár (Magyarországon valóban 14), egyértelmű állásfoglalás ez a kamaszok elcsábítása mellett; a tudományra hivatkozó bizonygatása annak, hogy ez teljesen helyénvaló.
Nem érzékenyítés, hanem a társadalom ráhangolása
Az ügyben a pszichológus szakmának kell elszámolnia önmagával, hogy 14 éves kamaszok felnőttek általi elcsábítását teljesen természetesnek veszi, miközben – szintén a pszichológusok szerint – a kamaszok testi és lelki érése 16-18 éves korig tart, a fokozódó hormonműködés pedig anélkül is lelki válságokat és ingatagságot okoz náluk, hogy kedvesen mosolygó, középkorú, híres zenészek csókolgatnák a nyakukat a művészöltözőben. Ráadásul ugyancsak a pszichológusok szerint kamaszkorban szilárdul meg a személyiség, beleértve a nemi identitást is, arról viszont nem beszélnek, hogy egy középkorú férfi szexuális közeledése miként hathat egy kamaszfiú éppen kialakulóban levő nemi identitására. Ezek a felnőtt férfiak pedig nem verik nagydobra, hogy így bővítik a homoszexuálisok alapból, meggyőzés nélkül meglehetősen gyér létszámú „húspiacát”.
Egy hölgyismerősöm évekig dolgozott Európa második számú melegfővárosában egy ilyesmi igényekre létrejött bárban, és nagyon szerette. Egyrészt sosem zaklatták a férfiak, másrészt állandó vendégköre volt. Mindig ugyanaz a másfél tucat negyvenes férfiember járt hozzá iszogatni, és mindig reménykedve figyeltek az ajtó neszezésére, hátha jön valaki, akit még nem láttak. Nem véletlenül kell agyonreklámozni a homoszexuális életmódot; még egy nagyvárosban is képesek végtelenül magányosak lenni. (AÁ)
Ezt szolgálja a folyamatos érzékenyítés, amely sokkal inkább a társadalom ráhangolásának nevezhető. Végtelenül visszataszító mind maga a jelenség, mind az, hogy egyesek immár névvel és arccal vállalva, nyilvánosan ki mernek állni a 14. életévüket betöltött, félig még éretlen kamaszfiúk felnőtt férfiak általi megrontása mellett, és sem jogi, sem társadalmi következményektől nem kell tartaniuk.
Az ilyesmire vetemedő homoszexuálisok motivációi ugyanakkor világosak, hiszen a köreikben jellemző, gyakori párcserék közepette hamar ráunhatnak a zárt kis világuk által kínált élményekre. Ami sokkal furcsább, az az elvileg profitorientált világcégek felsorakozása ezen célok mögött.
Furcsán mozog a láthatatlan kéz
Business of business is business, vagyis az üzlet az üzlettel törődik – tartja az üzleti mondás. Ezért szoktak sikeres sportolókkal és más, példaképként használható hírességekkel, továbbá a célcsoportjukat leginkább megérintő életérzéssel hirdetni a nagy cégek, hogy minél többet adhassanak el a termékeikből. Aztán a Nike mégis inkább egy közepesen sikertelen amerikaifocistával indít reklámkampányt, aki a sport helyett a részben néger származásából próbál megélni. A több, mint egy évszázada a borotválkozó férfiakból élő Gillette pedig egy férfiakat lealacsonyító reklámot készít, amelyről előre tudhatta, hogy fel fogja háborítani azokat, akiknek el akarja adni a termékeit.
Valamiért ilyenkor egészen furcsa módon nyúl bele a piacba a hírhedt „láthatatlan kéz”, és a cégeket hirtelen mégsem a minél nagyobb profit érdekli, hanem akár a megosztást és a piacvesztést is kockáztatva beleállnak a társadalom érzékenyítésébe, átformálásába. Ennek ékes példája az is, ahogy nagyvállalatok főnöki parancsszóval kivezényelt dolgozói menetelnek évről-évre, céges zászló alatt a Pride-on, és „önkéntesen” megsülnek a nyár közepén a belvárosi aszfalton ahelyett, hogy a családjukkal töltenék a szombat délutánt. Csak azért, hogy a cég elmondhassa magáról: ez egy nyitott, el- és befogadó, haladó, jó vállalat.
Colin Kaepernick, a Gillette és a „minőségi fogyasztó”
Innen nézve a Coca-Cola érzékenyítő plakátja nem más, mint a kórosan fantáziátlan marketinges cég határidős megúszása: ha nincs ötletünk, akkor provokáljunk! Vagyunk mi, a jó emberek, akik inkluzívak, csinosak, toleránsak, és vannak a rossz emberek, a homofóbok, gyűlölködők: azok igyanak csapvizet vagy bodzaszörpöt! Ha nem tetszik a plakátom, akkor ne vegyed a termékemet! – jelentik ki büszkén. Mi, a jó emberek, el se adunk egy bálnagyilkos palackba gyömöszölt cukorcsodát egy akkora homofób féregnek, mint te! – írják ki majdnem ugyanezekkel a szavakkal a választ a Twitterre. Így lesz a politikai identitásból fogyasztói csoport.
A haszonelvű cégek valahogy véletlenül mindig az utópista társadalommérnökök céljai mögé állnak be, akár a saját profitjuk rovására is, de még ebből is képesek profitot gyártani, immár az identitásában zsarolva a fogyasztót. Nem szereted a cukros szódát? Akkor homofób vagy, biztos a plakát miatt hazudsz ilyesmit! – üzeni az értünk dolgozó, emberközeli multi. A haladó média pedig ingyen, lelkesedésből viszi tovább a reklámkampány második, harmadik, sokadik körét, életben tartva a hamis elnyomó–elnyomott világképet. Pedig ha valaki itt áldozat, az a sima, magánéletét a magánélet keretei között tartó átlagfogyasztó, aki egy üveg cukros vizet politikai állásfoglalás nélkül szeretne elfogyasztani.
A Széll Kálmán téri metrómegállóban felbukkant hirdetésekkel kapcsolatban megkérdeztük a BKK-t is; tájékoztatásuk szerint a BKV illetékességébe tartozik az ügy. Amint válaszolt a cég, frissítjük a cikkünket.
