Pesti Srácok

"Magyarkodjatok csak, elbuktok!" – Gyurcsány már fenyegetőzik, és Orbán Viktort korcsozza

null

Orbán Viktor miniszterelnököt és a fideszeseket korcsozza Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc, aki azzal is elbüszkélkedett, hogy még véletlenül sem magyar, hanem "kevert": dél-lengyel származék, német-francia és némi görög, balkáni beütéssel. A DK-s szektapárt vezérének a magyarkodás is büdös: szerinte az ilyen eszmék tönkreteszik az országot, "a magyarkodás elbukik, ahogy Orbán is fog".

Szövegértésbe fogott Gyurcsány Ferenc, aki ma Facebook-oldalán próbálta értelmezni Orbán Viktor Fidesz-kongresszuson elmondott beszédét. Nem elég, hogy a DK pártelnöke ezen a vizsgán is elbukott, de jól bele is rúgott a magyarokba, a magyarkodókba. Gyurcsánynak öt rövid bekezdés alatt sikerült lekorcsozni a magyar miniszterelnököt, belerúgni a magyarságukra, hazájukra, nemzetükre büszke magyarokba, és bukással fenyegetni, miközben azt is megtudhattuk, hogy Gyurcsány nem magyar, hanem "dél-lengyel származék, német-francia és némi görög, balkáni beütéssel".

Mint ahogy azt tegnap megírtuk, Orbán Viktor tegnap egyebek mellett arról beszélt a Fidesz kongresszusán:

PestiSracok facebook image

Minderre Gyurcsány Ferencnek ezt sikerült felböfögnie magából:

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.