Budapest visszatért Demszky Gábor kebelére – és egyéb választási tanulságok
Nagyon megszoktuk, hogy nagyon nyerünk, pedig a Fidesz eddigi önkormányzati túlsúlyának mértéke nem volt természetes jelenség. 2010 után ez részben azért alakult így, mert az inkább balra szavazó települések nagy részén helyben is annyira lejáratta magát a baloldal – nem is beszélve az országos dúlásról 2002 és 2010 között –, hogy amíg nem felejtették el, inkább a Fideszre szavaztak. Különös és tanulságos, hogy a Fidesz 13 év után esik vissza egy választáson először, pont akkor, amikor a gazdaság már jó ideje szárnyal, nőnek a jövedelmek és megszűnt a munkanélküliség. Pedig ez is győzelem: a Fidesz ma is, ezekkel a szavazatszámokkal is bőséges abszolút többséget szerez, ha ez országgyűlési választás lett volna. Azokon a helyeken azonban, ahol nem volt elég jó a fideszes önkormányzat és a polgármester, a baloldal újra meg tudta szólítani az embereket.
Budapesten megismétlődött az, ami 2002-ben országosan már megtörtént velünk
Budapest elvesztése a legfájóbb és a leglátványosabb, de valójában sajnos olyan folyamatok következménye, amelynek Tarlós István és több más elbukó fideszes kerületi polgármester esetében is függetlenek a vezetői teljesítménytől és még az őket legyőzök képességeitől is. Tarlós István és sok fideszes is azt hitte, hogy a jó városvezetés, a működőképesség látványos javítása, a fejlesztések, az életminőség, az élhetőség jelentős javulása elég. Pedig 2002 óta pontosan tudhatjuk, hogy nem. Nemcsak jól kell kormányozni, a kampányt is meg kell nyerni, és utána a választást is. És ezt a kampányt elvesztettük. A nagyvárosi politikai kampányok a modern médiatechnológia totálissá válása óta átalakultak. Ebben a jobboldallal eleve ellenséges multinacionális techcégek által uralt világban folyamatosan változnak a kampánytechnikák, és a tavaszi EP-kampány eredményeiből már látható volt, hogy Budapesten és néhány nagyvárosban már nagyon eltaláltak valamit a momentumosok és Gyurcsányék. Nyilván nem fizettek azokért a technológiákért, amelyeket a Facebookon és más „közösségi oldalakon” használhattak, mert azokat csak a kiválasztottak kaphatják meg, ajándékba. Karácsony Gergely külföldi megtámogatása ténykérdés: az európai ultraliberálisok számára egy ilyesfajta „látvány-polgármester” a magyar főváros élén, az Orbán Viktor elleni harcuk vágyott eszköze volt.
Voltak-e botrányok, és kinek ártottak?
Talán elmondható, hogy a jobboldal túl sokat foglalkozott Karácsony Gergely ügyecskéivel, és nem eleget Tarlós István eredményeivel. Karácsony Gergely figyelemre méltóan botrányállónak találtatott, legfőképpen azért, mert érvényesült a Medgyessy-effektus: a kedves, csetlő-botló figura az alkalmas, eredményes, de szigorú és sikeres emberrel szemben. A budapestiek nem egy feddhetetlen, kemény, hatékony, koncepciózus főpolgármestert akartak, hanem valaki olyat, aki rendszeresen elmondja nekik, hogy mennyire szabadok és függetlenek és kreatívak ők. A budapestieknek nem eredményekre van szükségük, hanem hangulatjavításra. Rövid távon Karácsony Gergely győzelme sikerélmény számukra; az, hogy tudja-e vezetni a várost, nem lényeges. Karácsony hangfelvétele nem rombolta, hanem erősítette azt a képet, amit a kampányában mutatni akartak róla.
Azzal meg nincs mit kezdeni, hogy a budapesti baloldali szavazók akkor is balra szavaznak, ha az nyilvánvalóan lebukik. A lebukottakat segíteni kell, elvtársak, mint az közismert baloldali körökben. A Demszky-érában sem ütötte ki a biztosítékot a köztudomású korrupció; a jobboldalnak tudomásul kell vennie, hogy ez a baloldalnak nem árt jelenleg. Miután mindegyik, botrányba keveredett jelölt megnyerte a választást, nyugodtan kimondhatjuk: a botránykampány, amit a baloldal bedobott az utolsó hetekben, alapjában véve – a jobboldali reakciókkal együtt – általánosan a baloldalt segítette. A baloldali szavazók egyenesen felháborodtak azon, hogy buli közben felveszik a kedvenceiket.
Állandóság és néhány változás a választók területi megoszlásában
Az ellenzék most azt hiszi, hogy győzött. Pedig csak azokat a pozíciókat foglalta vissza – talán kicsit túl is nyerve magát –, amelyek mindig is baloldaliak voltak. Budapest volt baloldalibb is, a vidék pedig volt már kevésbé jobboldali. A megyei jogú városokban pedig az mutatkozott meg, hogy a választók alapvetően az addigi városvezetési gyakorlat minőségére reagálnak, akkor is, ha a pártpreferenciájuk esetleg mást diktálna. Igazán büszkék lehetünk rá, hogy 23 ilyen településből 13-at olyan jól vezetett a Fidesz, hogy a támogatottjai újra bizalmat kaptak. Pécs elvesztése nem meglepetés, mint ahogy az sem, hogy Szegedet nem tudtuk elhódítani; az ellenzéknek sem volt esélye Debrecenben. Ahogy az is magyarázó erejű, hogy Győrben a Fideszt országosan meggyengítő botránya ellenére Borkai Zsolt győzni tudott, a Fidesz pedig a 16 egyéni kerületből 15-öt megnyert. A Fidesz országos szinten ötven százalék felett áll valamivel, de támogatói nem egyenletesen oszlanak el a különböző településeken.
A Fidesz az egy egységként értelmezhető választókerületek közül nagyon megnyerte mind a 19 megyei választást, 13-t a 23 megyei jogú város közül is elvitt, és akkor még nem beszéltünk a többi településtípusban felmutatott dominanciájáról. Budapesten szenvedett egyedül vereséget a Fidesz, 14:9-re a kerületekben. Ezt a 41:24-es nyerő állást csak nem fordítja meg a főpolgármesteri poszt elvesztése.
A Budapest-probléma
Budapestnek 9 évig jobboldali többségű önkormányzata volt. A Fidesz az országot jól vezeti, a gazdaság pörög. Mégis, a budapestiek úgy gondolták, hogy egy politikailag teljesen értelmezhetetlen koalícióra bízzák a várost és a kerületek többségét is. Olyan ellenzéki jelöltek nyertek, akik sokkal nyilvánvalóbban nem alkalmasak polgármesternek, mint Karácsony Gergely. Egyrészt persze a választók elfelejtették a Demszky-korszakot, de az is bizonyos, hogy a jobboldal nem találta meg a hangot a budapestiek többségével. A budapestiek egy része és a vidéki nagyvárosi lakosság egyre nagyobb része a jobboldal számára még értelmezhetetlen keretek között képzeli el az életét. A fővárosban és például Pécsen is olyan választókerületek, területek vesztek el, amelyeket az elmúlt 30 évben biztosan a magáénak tudhatott a jobboldal. Ezekre a szociológiai, pszichológiai, politikapszichológiai változásokra még nem reagáltunk.
Országosan persze nyertünk, de sok helyen vesztettünk is. Van, ahol jól érthető és természetes okból, de sok olyan hely van, ahol ez nem volt magától értetődő.
