Pesti Srácok

Közös híradónézéssel fenyítette be Karácsony Gergely a médiát – László Imre menekülőre fogta (PS-videó + fotógaléria)

Újabb tétellel bővült az "értelmetlen kampányesemények" sorozatunk. Ma kora este Karácsony Gergely válogatott csapata élén újfent a TV2 székházához vonult, hogy az épület előtt mérges szavakat kiabáljon, majd közösen megtekintsék a csatorna híradóját. Gyurcsányosan mondva: nemcsak az erő, hanem az értelem is kiment mögüle. Mindeközben a város túlvégén, Albertfalván ellátogattunk László Imre fórumára, ahol szerettük volna kifaggatni a gyanúba került polgármester-jelöltet, de amint megpillantotta stábunkat, menekülőre fogta.

A közös híradónézés annyira szürreálisra sikeredett, hogy még az sem emelte az esemény fényét, hogy az ellenzék főpolgármester-jelöltje pár percnyi beszédet is intézett a mintegy kéttucatnyi hívéhez, akik az eső ellenére odasiettek megtámogatni őt és a kollégái zaklatásával hírbe hozott László Imrét. Karácsony azzal indított, hogy hiába vannak Zuglóban, mégsem mesélhet az itt elért elképesztően sikereiről, mivel a gaz lakájmédia arra kényszerítette, hogy László Imre becsületét védje, aki kapcsán az Origo és a TV2 tegnap megírta, hogy a DK politikusa nem igazán van meggyőződve arról, hogy a jó szexhez a partner véleményét is illik kikérni. A sérelmei felsorolása és az újbudai polgármester-jelölt melletti kiállás után a békéről és az erőszakmentességről tanított, amit a közönséget képző, pár tucat idős hölgy és úr – szokás szerint – teljesen félreértett: meg akarták lincselni a helyszínen lévő, kormánypártiként azonosított sajtómunkásokat. Ha a szónok (talán Niedermüller Péter, mert valamiért ő is odakeveredett) azt mondta, hogy nem kell félni a választástól a fideszeseknek, nem fogják bántani őket, akkor a közönség izgatottan megtárgyalta az esernyők alatt, hogy kit mennyi időre fognak börtönbe zárni, és kit fognak felakasztani. Ha a szónok a békéről papolt, akkor a dühöngő öregek rágcsálóztak, patkányoztak, keresztényeztek, és valamilyen fura megfontolásból Bayer Zsoltot akarták kihívni az épületből.

A rövidke beszédek után a székházzal szemben álló, ránézésre teljesen szabálytalanul parkoló kampánybusz oldalára bindzsizett ledfalon a tévécsatorna híradóját tekintette meg a közönség Karácsony Gergely értő iránymutatása mellett, és nem mulasztották el izgatottan kommentálni a műsort. Ha olyan jelent meg a tévében, akit nem szerettek, akkor heves pfujolást intéztek a kampányautó irányába. Ha valamelyik kedvencük tűnt fel, akkor látványosan elaléltak és érzelmeskedtek. Miután a Tényekben csak pillanatok erejéig tértek ki az épület előtti gerjedelemre, ezért pár perc erejéig még dühösködtek, skandáltak, aztán mindenki fogta az esernyőjét, és elindult a dolgára.

Mindezek előtt azonban ellátogattunk László Imre alberfalvai fórumára, ahol szerettünk volna kérdezni a gyanúba került képviselőtől, azonban stábunk láttán menekülőre fogta. Felszólalásában így sem kerülhette meg a tegnap napvilágra került történetet: közönségének azt mondta, hogy soha nem élt meg ekkora aljasságot; kérdés, ha igaz a TV2 és az Origo interjúalanyának története, vélhetően hasonlóan gondolkodik az áldozat is László Imre állítólagos ténykedéséről.

PestiSracok facebook image

A videót Vésey Kovács László és László Petra készítette.

tv2 tüntetés 1-HPGy
tv2 tüntetés 2-HPGy
tv2 tüntetés 3-HPGy
tv2 tüntetés 4-HPGy
tv2 tüntetés 5-HPGy
tv2 tüntetés 6-HPGy
tv2 tüntetés 7-HPGy
tv2 tüntetés 8-HPGy
tv2 tüntetés 9-HPGy
tv2 tüntetés 10-HPGy
tv2 tüntetés 11-HPGy
tv2 tüntetés 12-HPGy
tv2 tüntetés 13-HPGy
Horváth Csaba, Tóth Csaba, Karácsony Gergely
Horváth Csaba, Tóth Csaba, Karácsony Gergely és Niedermüller
Tóth Csaba - Zuglói MSZP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.