Pesti Srácok

Orbán Viktor: Budapesten most van némi elbizonytalanodás, de folytatjuk az országépítést (PS-videó!)

A belföldi turizmus erősíti bennünk a hazaszeretetet, és ezért épül, szépül az ország. Erről beszélt Orbán Viktor Budapesten, a Várkert Bazárban, a Magyar Turisztikai Ügynökség rendezésében tartott Turizmus Summit 2019 konferencián. A miniszterelnök kifejtette: a kormány összesen eddig 800 milliárd forintot adott az ágazatnak, ami azért fontos, mert a hazaszeretet vendégéjszakákban és emelkedő üzleti haszonban is kifejeződik, és minél jobban szeretjük a hazánkat, a világ annál kíváncsibb lesz ránk. Orbán Viktor a rendezvényen elmondta: továbbra is cél, hogy hazánkat sport-, gasztro- és konferenciaközponttá tegyük, de mint humorosan megjegyezte: “Budapesten most lát némi elbizonytalanodást".

– mondta a miniszterelnök Budapesten, a Várkert Bazárban, a Magyar Turisztikai Ügynökség rendezésében tartott Turizmus Summit 2019 konferencián. Orbán Viktor elmondta: továbbra is képesek leszünk megtartani előkelő helyünket ár-érték arányban is, emellett pedig képesek leszünk folytatni a növekedést más téren is. Kifejtette: nem állnak le a gazdaságpolitikai újítások, továbbra is marad az arányos, egykulcsos adórendszer, a családi adókedvezmény – sőt, ezt fejleszteni szeretnék –, valamint a SZÉP-kártya is.

A miniszterelnök beszélt a nemzetközi turisztikai trendekről is. Elmondta: a turizmus globális fejlődésének az iránya nekünk kedvez, hiszen manapság már a rövid, de többszöri utazások a jellemzőek, ez pedig kedvez a városlátogató turizmusnak, amiben hazánk élen jár. Ezen kívül az is jó hír számunkra, hogy egyre nagyobb tömegek engedhetik meg maguknak a nemzetközi utazásokat.

PestiSracok facebook image
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Orbán Viktor beszédéből kiderült: a globális középosztály felemelkedése továbbra is növekedni fog, ezért Ázsiából is egyre nagyobb lesz a kereslet hazánk iránt, ebben a helyzetben pedig kiváló a pozíciónk a keleti nyitás miatt, ami elsősorban Szijjártó Péter és Matolcsy György érdeme.

– mondta. Végül arról beszélt a kormányfő, hogy "turisztikai teljesítményünkkel már ott lihegünk Prága és Csehország tarkójánál, őket hamarosan behozzuk".

– fogalmazott Orbán Viktor.

A videót készítette: Lászó Petra és Dezse Balázs. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.