A katolicizmus helyzete Magyarországon a független magyar bíróság ítéletének tükrében
Isten malmai és a magyar bíróságok is lassan őrölnek, ami azért jó, mert a cselekmény és a jogerős ítélet között eltelik annyi idő, hogy már mindenki elfelejti, mennyire dühös. Tulajdonképpen a magyar bíróságok feltaláltak egy új büntetésfajtát: nem szabadságvesztésre, hanem bírósági eljárásra ítélnek, hosszú években mérve, ami biztos nem lehet kellemes, még akkor sem, ha a drága és beágyazott ügyvédeid a végén szinte biztosan felmentetnek. Az eljárást persze az áldozatoknak is végig kell csinálniuk, de a liberális jogállamért semmi sem drága. Így történt ez ebben az ügyben is, amelyben katolikusok próbálták megvédeni vallásuk és hitük méltóságát a jog eszközeivel. Biztos nem lepődnek majd meg, hogy ez nem sikerült nekik.
Most egy rendkívül bonyolult 2016-os ügyben született jogerős ítélet, természetesen teljesen ellentétes, mint az előző fordulóban. Ez egy sajátos magyar jogszokás, gondolom, azért, hogy teszteljék a társadalom tűrőképességét és a jogásztársadalom szórakoztassa önmagát. A világ sok táján az a közvélekedés, hogy inkább utcai fegyveres rablás áldozatául essen az ember, mint jogi eszközökkel vegyék el tőle ugyanazt.
2016-ban Lengyelországban szigorították az abortusz szabályozását. Lényegtelen egyébként, hogy ott mit és miért változtattak, mert itt, a magyarországi nagykövetségük előtt tüntetett ellene néhány ember. A szokásosan megrázóan alacsony szellemi színvonalú tüntetés központi eleme volt egyes katolikus egyházi szertartások kigúnyolása. Más megfogalmazásban: más emberek vallási, ideológiai, politikai, etikai és erkölcsi meggyőződésének a kigúnyolása. Magánszemélyek indítottak személyiségi jogi pert kvázi „vallásgyalázás” miatt, mert katolikus közösség tagjaiként emberi méltóságukban sértették őket az eseményen bemutatott tevékenységek. A keresetet első fokon elutasították, viszont a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta az ítéletet, és 600 ezer forint megfizetésére kötelezte az aktivistákat, valamint bocsánatkérésre és a performanszról szóló videó törlésére is, mert azt egyértelműen vallást gyalázónak látta az Ítélőtábla. Ez volt az az ítélet, amit a Kúria most megváltoztatott, elutasítva a keresetet, mert szerinte ez még (ami a videón látható) a szabad véleménynyilvánítás kategóriájába esik.
Fontos megérteni, hogy a szólásszabadság ilyen értelmezése nem az ördögtől való, akkor, ha a lehetősége mindenki előtt, mindenki más nézeteinek vonatkozásában korlátozás nélkül nyitva áll.
De hát pontosan tudjuk, hogy ez nem így van, hiszen újonnan kitalált kisebbségi csoportok tömegei korlátozzák mások szólásszabadságát Magyarországon is, a saját érzékenységükre hivatkozva. Mindenféle más egyházak, szexuális identitáscsoportok és bármiféle identitáscsoportok folyamatosan korlátoztatják mások véleményszabadságát a saját érdekükben, a saját érzékenységükre hivatkozva.
Próbálná meg valaki hasonló stílusban, hasonló kontextusban mondjuk a homoszexuálisokat kigúnyolni a mai Magyarországon. Például tüntetni a Pride ellen, azokkal az eszközökkel, amelyekkel mondjuk az antiklerikálisok vagy a Pride szereplői élnek.
Jogi értelemben nyilván rendkívül összetett ez az ügy, a jogszabályok ugyanis a dolog jellegénél fogva nem írhatnak le, jelezhetnek előre minden emberi perverziót. Nyilván a szólásszabadság kitalálói is eredetileg azt gondolták, hogy a megszólalókat például általában korlátozzák még egyéb tényezők is, mint a törvény, a jó ízlés, a szemérem, a becsület például. Vagy legalábbis az emberek majd számonkérik rajtuk, és kiközösítik azokat, akik túlzásba esnek.
Mostanra azonban teljesen a törvényre maradt a szólásszabadság korlátozása: a társadalomnak már nincs joga, lehetősége, ereje, sőt, affinitása sem arra, hogy a szélsőségeseken valamit is számonkérjen.
Alapesetben a vallásgyalázókat a jó ízlésnek és a társadalmi retorziónak kellene visszatartania a gyalázkodástól. Ezek egyike sem létezik már, sőt, a törvény és annak éber őrei szinte mindig igyekeznek megfelelni az ultraliberális, harcosan ateista, abortuszpárti, muszlimbarát liberális demokrácia és jogállam követelményeinek.
Ugyanis nyilvánvaló, hogy itt nem a szólásszabadság gyakorlása történik, hanem az egyik vallás képviselői gyalázzák a másikat. Az ateizmus, a liberalizmus, az univerzalista „emberijogizmus” ugyanis nem semleges álláspont, hanem ugyanolyan hitbéli kérdés, mint a katolikusság. Az sem lényeges, hogy itt konkrétan az abortuszról, egy elvileg mindenkit érintő közügyről van szó, mert egy vallás hitgyakorlási rituáléinak akcionista kigúnyolása nyilvánvalóan provokáció, és nem szükséges kellék ahhoz, hogy az adott egyház álláspontja hatékonyan és figyelemfelhívó módon kritizálható legyen.
A magyar jogásztársadalom egyre inkább abba a voluntarista csapdába keveredik bele, mint amibe a szocializmus idején. Akkor a tudományos szocializmus hittételei voltak az elvileg egyedül helyes, tehát kiinduló álláspontok, és azokat ugyanúgy semlegesnek is tekintették, mint ahogy most a tudományos liberalizmus hittételeit. A különbség az, hogy ez akkor gyakorlatilag fegyveres kényszerítés, majd egzisztenciális szükségszerűségek miatt következett be, míg most önként válnak egyre többen közülük a doktriner ultraliberális ideológia szolgálóivá.
Tehát ez az ítélet két különböző okból is sérti a köznapi igazság alapfogalmát. Egyrészt a katolikusoktól elvitatja az érzékenység azon jogát, amelyet számtalan teljesen képzetes társadalmi csoport képviselőinek megad. Másrészt az abortusz totális támogatását semleges álláspontnak tételezi fel, viszont a katolikusok álláspontját ideológiainak, értékterheltnek tekinti.
Mindebben kifejeződik a posztmodern utáni abszurd modern korszak végletes önellentmondása, miszerint erkölcstelen cselekedeteket azért teszünk semlegessé, hogy azok, akik elkövetik ezeket, ne érezzék magukat rosszul. Vagyis a bíróság végül is ebben az ügyben is úgy döntött, hogy az abortusz ellenzése erkölcsileg helytelen szerinte, az abortusz korlátlan jogának követelése pedig jogilag támogatásra méltó és etikus álláspont.
És még csak észre sem vette.
