Pesti Srácok

Czeglédy kiborult, amiért nem minden ellenzéki párt állt ki mellette

Czeglédy kiborult, amiért nem minden ellenzéki párt állt ki mellette

Áll a bál Czeglédy Csaba önkormányzati szerződései miatt, ami szíven ütötte a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt politikust. A PestiSrácok.hu írta meg, hogy több baloldali vezetésű önkormányzat frissen megválasztott polgármestere is leszerződött a Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodával átvilágításra, jogi képviseletre és sajtóperek generálására. Elsőként a Momentum akadt ki, majd az LMP és a Jobbik is bírálta a gazdasági bűncselekmények miatt korábban már elítélt, jelenleg büntetőeljárás alatt álló politikus, illetve irodája megbízását. László Imre büszke, Niedermüller magyarázkodik. Czeglédy pedig sértődöttet játszik. Facebook-oldalán pénteken délelőtt azt írta: "ügyvédet nem szokás a szaknévsorból választani", egyébként pedig őt a DK és az MSZP szavazói szeretik és bíznak benne. A többi ellenzéki pártnak, elsősorban a Momentumnak üzenget kioktatva, miszerint tudni kéne különbséget tenni a "kollaboráns, korrupt" fideszesek és a velük szembenállók között. "Az ellenzéki pártok közötti belső szolidaritást nem szabadna szétzúzni, az élen harcolókat nem kellene hátba lőni" – írta.

Ahogy arról beszámoltunk, több, nemrég megválasztott baloldali polgármester alapvetően DK-sok megbízási szerződést adtak, adhattak Czeglédy Csaba és társai ügyvédi irodájának. Erzsébetváros részéről Niedermüller Péter átvilágításra egy év végig szóló, havi 500 ezer forintos szerződést, és egy határozatlan időre szóló, jogi képviseletre vonatkozó szerződést írt alá Czeglédy feleségével, az ügyvédi iroda vezetőjével. Hasonló tartalmú megbízást kötött Czeglédyékkel László Imre is, a XI. kerület szintén DK-s polgármestere. A bűncselekményekért korábban már elítélt, jelenleg hatmilliárdos költségvetési csalással, illetve bűnszervezet vezetésével vádolt politikus és annak jogi vállalkozásának megbízása több ellenzéki pártnál is kiverte a biztosítékot, ami a jelek szerint az önkormányzati választáson bejött, ellenzéki érdek-összeborulásokat is veszélyeztetheti.

Czeglédy a Facebook-oldalán kioktató sorokat tett közzé. Azt írja, nagy felelőssége van a Momentumnak, hogyan beszél valakiről a támogatói előtt. Hozzáteszi, hogy a DK és az MSZP szavazóinak nem kell őt bemutatni, szeretik és bíznak benne; addig "a Momentumnak nem ártana különbséget tennie a múlt árnyai (a korruptak, kollaboránsok) és a Fidesszel szemben állók között". Majd arról panaszkodik: "félelem nélkül küzd a Fidesz önkényuralma ellen", pedig azok bosszúból mindent elvettek tőle. Szerinte "az ellenzéki pártok közötti belső szolidaritást nem szabadna szétzúzni, az élen harcolókat nem kellene hátba lőni". Éppen ezért, mint írja, "nem beskatulyázni kellene az ellenzéki oldal egyes szereplőit".

Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?