Pesti Srácok

Ajjaj! – mondta Schiffer Fegyőr okoskodására, hogy rajtuk kívül csak a DK-nak van helye az ellenzékben (Polbeat-videó!)

Ajjaj! – ezt mondta Schiffer András ügyvéd, volt politikus Huth Gergely és Stefka István felvetésére a Polbeatben, miszerint Fekete-Győr András múlt heti nyilatkozata szerint a választók kiemelték a DK-t és a Momentumot, így a 2020-as választáson már ez a két párt fogja meghatározni az ellenzéket. Vendégünk szerint ugyanis borzasztóan rossz a történelmi áthallás, hiszen 1945 után a magyar kommunista párt is avval házalt, hogy "túl sok a párt". Schiffer András a Polbeatben is megismételte, amit az ATV-ben hétfőn elmondott, miszerint a rendszerváltás utáni legsúlyosabb bírósági botrány az, amit Füssy Angéla a PestiSrácok.hu-n föltárt. Az egyelőre nem létező "más" ellenzéki politika egykori meghirdetőjét Orbán Viktor múlt csütörtöki gondolatairól, az európai politika felosztásáról is kérdeztük.

Visszatérve Fegyőr szavaira: Schiffer András szerint végül is igazat mondott a Momentum elnöke, hiszen az ellenzéki térfélen ma már nem látni elveket.

– fejtette ki Schiffer András, akinek a kormánypártokról sincs sokkal jobb véleménye.

PestiSracok facebook image

– érvelt a neves ügyvéd, akit a műsorban (tiltakozása ellenére) Tamás Gáspár Miklós 2.0-nak is neveztünk, mire Stefka István közbevágta: a Fidesz-KDNP legfeljebb nemzeti alapon és érdekből globalista, miközben Sorosék marxista alapon azok. Ám ez Schiffert nem hatotta meg, mert szerinte a végeredmény ugyanaz: "Orbán és Soros is a globális szabadkereskedelem kiszélesítésén munkálkodik". Annyiban azonban megengedő volt, hogy miközben szerinte a Fidesz politikája a gazdaság terén globalista, a szuverenizmussal azért ő is egyet tud érteni.

– véli Schiffer András. Nézze meg a teljes vitát!

Polbeat minden kedden este 19 órakor élőben közvetítve a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből (Budapest, II. kerület, Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél.) Jöjjön el!

Készítette: László Petra és Susánszky Mátyás Pál/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.