Pesti Srácok

Deviáns tobzódást váltott ki a liberálisokból a Fidelitas Kölcsey-kampánya

Deviáns tobzódást váltott ki a liberálisokból a Fidelitas Kölcsey-kampánya

Gusztustalan ellenakcióba kezdett az ellenzék a Fidelitas Kölcsey-kampánya miatt. Nem kellett sok idő, és a haladók különleges alakulata, az LGBTQ-közösség is beszállt segíteni, és szivárványos Kölcsey-képet tettek ki, amelyen azt állítják: a Himnusz szerzője homoszexuális volt, amit egy idézettel próbáltak alátámasztani.

– olvasható a Fidelitas kampánya, ami mögött értelemszerűen van némi hazafias gondolkodásra történő buzdítás, így nem véletlen, hogy az ellenzéki haladók szemét eléggé szúrni kezdte a dolog, hiszen nehogy véletlenül a fiatalok telefonnyomkodás közben magukba szívjanak valamit a magyar kultúrából, ahelyett, hogy a Dunában őshonos fókák által felszívott műanyag szívószálakért aggódnának.

PestiSracok facebook image

A kampány kapcsán szinte minden ellenzéki portálon jelent meg cikk arról, hogy a kezdeményezés zátonyra futott, mert fideszesnek lenni már régen nem menő, és különben is, a fiatalokat egyáltalán nem érdekli a magyar kormány diktatúrája. Legutóbb a progresszívek speciális erői, az LGBTQ-közösség is csatlakozott, és egy szivárványos képpel „kölcseyzett” egy öblöset a Budapest Pride Facebook-oldalán, annyira gusztustalanul, amennyire csak lehet. A haza iránt totálisan érzéketlenek arra próbálnak éppen utalni, hogy a Himnusz szerzője meleg volt, amiit a következővel próbáltak igazolni:

A baloldali média egyébként szeret azzal foglalkozni, hogy Kölcsey meleg volt-e; a 24.hu-n például annak idején azzal próbálták erősíteni ezzel kapcsolatos reményeiket, hogy 1813 szeptemberében a 23 éves Kölcsey Ferenc szokatlan verset írt a jegyességéről: „Mért e reszkető könyű szememben? / Mért ez édes órán új remény? / Bájos arcod, százszor boldog álom, / A múltban s jövőben nem találom.” Szerintük furcsa, hogy e sorokat elküldte legjobb barátjának, akit a „világon a legjobban szeretett”.

Ezt a vitát nem szeretnénk sem eldönteni, sem folytatni, ha azonban egyszer csak kiderülne, hogy a szerző valóban meleg volt, az is csak azt bizonyítja, hogy a magyar az egyik legbefogadóbb, legtoleránsabb nép Európában.

Fotó: Budapest Pride

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.