Pesti Srácok

Rejtélyes eltűnés: négy év után sem találják a szocialisták piszkos ügyeit ismerő MSZP-s politikust, Sápi Attilát

null

Már négy éve nyoma veszett az MSZP zuglói képviselőjének, Sápi Attilának, aki az eltűnése napján egy több mint százmillió forintos adóssággal rendelkező céget hagyott maga után. Noha a rendőrség továbbra is eltűntként keresi a férfit, ismerősei azt valószínűsítik, a honatya már nem él. Sápi Attila eltűnése tavaly szeptemberben került elő utoljára, amikor Várnai László ex-LMP-s zuglói politikus egy Facebook-posztban cáfolta meg Karácsony Gergelyt azután, hogy a főpolgármester a róla kiszivárgott hangfelvétel ellenére letagadta, hogy őt és családját Tóth Csaba, az MSZP zuglói elnöke megfenyegette. Várnai szerint Karácsonynak igenis volt félnivalója, majd megemlítette, hogy Sápi Tóth bizalmi embereként sokat tudhat a helyi MSZP piszkos ügyeiről, ezért érdemes volt őt „elásni”, nehogy beszéljen.

A napokban volt négy éve, hogy rejtélyes körülmények között eltűnt Sápi Attila, zuglói MSZP-s önkormányzati képviselő. Sápit utoljára újpalotai lakhelyén látták: 2016. január 5-én a lakásból a boltba indult, még az iratait sem vitte magával. A zavart férfi egy sört és egy kávét rendelt magának. Úgy tűnt, be van drogozva, ennyire zavartan nem tud viselkedni senki a sörtől – mondta korábban annak a vendéglátóhelynek a pultosa, ahol utoljára látták a szocialista képviselőt, akinek testét állítólag sérülések is borították. A Privát Kopónak nyilatkozó hölgyismerőse szerint a honatya neki is csak annyit árult el, hogy verekedett. A nő öt nappal az eltűnés után jelzett a rendőröknek. Emlékezetes, Sápi 100 százalékban tulajdonosa volt a felszámolás alatt álló Toro Security System Vagyonvédelmi Kft.-nek, a felszámolási eljárás 2015 októberében indult. A cég 2011-ben érte el a legnagyobb adózott eredményét. Akkor 3,7 millió forintos nyereségre tettek szert. A céget 100 millió forintot, illetve 180 napot meghaladó adótartozás miatt számolták fel. A Magyar Nemzet arról is írt, hogy a Toro alvállalkozóként dolgozott, gyakran alvállalkozók alvállalkozójaként, és a munkadíjat eleve a közterhek nélkül kapták meg.

Feljelentés az MSZP gyanús pénzei miatt

A lap megjegyezte, hogy a politikához közel álló cégek egy része nyilvánvalóan lenyúlásra szakosodik, amire kiválóan alkalmas például az alvállalkozói lánc, amit egyes területeken egyébként is rendszeresen alkalmaznak. Ilyen az építőipar, a munkaerő-kölcsönzés vagy éppen az őrző-védő tevékenység. Sápi cége ez utóbbi területen tüntetett el igazolhatóan több mint 150 millió forintot, ám a képviselő ennek ellenére nem élt fényűző módon. Nem hordott luxusöltönyöket, még csak elfogadható állapotú autója sem volt, s albérletben lakott. Azt nem sikerült kideríteni, hogy kinek a kasszáját gazdagította a több mint 150 millió forint. Igaz, arról már többen említést tettek, hogy a szocialistáknak létezik egy bizonyos fekete kasszája. Legutóbb Szanyi Tibor beszélt arról, hogy az MSZP elnöke "homályos eredetű forrásból köti magához a pártvezetés kétharmadát". Emiatt a kijelentés miatt Tényi István feljelentést tett a IX. Kerületi Ügyészségen, költségvetési csalás gyanújával. Visszatérve Sápihoz, tulajdonosi jogviszonya már eltűnése után, 2016. október 29-én szűnt meg, amikor kényszertörlési, majd felszámolási eljárás után a céget is törölték a nyilvántartásból. A baloldali politikus ugyanakkor 40 százalékban tulajdonosa volt a Wayland Kft.-nek is, amit szintén kényszerből töröltek 2018. május 29-én.

PestiSracok facebook image

A BRFK vizsgálja az eltűnést

Az eltűnés miatt a Monori Rendőrkapitányság kereste az önkormányzati képviselőt, míg a BRFK Életvédelmi Osztálya át nem vette tőlük az ügyet. A férfit a BRFK portálunknak küldött tájékoztatása szerint továbbra is eltűntként keresik, igaz, ismerősei közül is többen úgy gondolják, a politikus már nem él. A hatóság ugyanakkor egyelőre nem indított nyomozást sem emberölés, sem pedig más bűncselekmény gyanúja kapcsán. A politikus cégének ügyfélkörét azonban többször is végigvizsgálták, csakúgy, mint politikusi és magánkapcsolatait. A rendőrség korábban meghallgatta az MSZP zuglói országgyűlési képviselőjét, Tóth Csabát, ám ők semmi érdemlegeset nem mondtak.

Sziklaszilárd barátság...

Ahogy arról már beszámoltunk, Sápi Attila eltűnése tavaly szeptemberben került elő utoljára, amikor Várnai László ex-LMP-s zuglói politikus egy Facebook-posztban cáfolta meg Karácsony Gergelyt azután, hogy a főpolgármester a róla kiszivárgott hangfelvétel ellenére letagadta, hogy őt és családját Tóth Csaba, az MSZP zuglói elnöke megfenyegette.

hangsúlyozta pár hónapja Várnai, utalva arra is, hogy Sápi Tóth bizalmi embereként sokat tudhat a helyi MSZP piszkos ügyeiről, amiről Karácsony is említést tett. De Várnai továbbment: szerinte ezekért érdemes volt őt „elásni, nehogy beszéljen. Várnai kijelentései után, Tényi István feljelentése alapján kényszerítés gyanújával a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) alárendeltségébe tartozó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást indított, amely az ügyészség portálunknak írt tájékoztatása szerint jelenleg is folyamatban van.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.