Pesti Srácok

Új év, régi szokások: elferdítette Cornstein nagykövet szavait az Index

Nem igazán sikerült jól értelmeznie David Cornstein amerikai nagykövet újévi köszöntőjét a független-objektív média zászlóshajójaként tetszelgő Indexnek, a portálnak ugyanis olyan dolgokat is sikerült kihallania a beszédből, ami egyébként el sem hangzott. Bár mi azért mégiscsak bízunk abban, hogy a szilveszteri mámor utóhatásának köszönhető mindaz, amit csütörtöki írásukban összeférceltek, nem pedig tudatos ferdítés eredménye.

Azt eddig is lehetett sejteni, hogy a balliberális újságíróik átlagon felüli tulajdonságokkal rendelkeznek – legalábbis erre enged következtetni az, hogy olyan dolgokat is képesek meglátni, amelyek nem is léteznek. Most azonban egy újabb gyöngyszemmel örvendeztették meg olvasóikat: ezúttal a "hogyan halljunk meg azt, ami el sem hangzott" tárgykörben mélyítették el tudásukat és adták tovább az őket csukott szemmel copyzó balliberális gittegylet többi tagjának – a 168 Órának, 24.hu-nak, HVG-nek, Alfahírnek – David Cornstein egyedi értelmezéssel felturbózott újévi beszédének ismertetését.

A tényszerűség egészen jól ment a portálnak addig, amíg az amerikai-magyar elnöki találkozóról, befektetésekről, gazdasági együttműködésről szóló részeket kellett összefoglalni, majd egy éles váltással – nyilván a klímaördög markáns jelenléte térítette el őket az objektivitástól – értelmezni is kezdték a nagykövet szavait, ami gyakorlatilag abban merült ki, hogy megmagyarázták azt, ami el sem hangzott. Bár Cornstein valóban megemlítette az Oroszország és Kína jelentette fenyegetést, valamint "Ukrajna támogatását a folyamatos orosz agresszióval szemben”, az egyébként semmiképpen nem úgy értelmezhető, amiként azt az Index kihallani vélte. A portál szerint ugyanis "Magyarország egyelőre a kárpátaljai magyar kisebbség anyanyelvi használatát veszélyeztető oktatási és nyelvtörvény módosítását várja, addig nem hajlandó elősegíteni Ukrajna közeledését a NATO-hoz és az EU-hoz". Ezzel szemben a magyar kormány álláspontja az, hogy segíti Ukrajna szuverenitását, Szijjártó Péter csütörtökön reggel pedig azt is aláhúzta beszédében, hogy a magyar kormány készen áll a magas szintű párbeszédre, és a továbbiakban is készen áll megadni minden segítséget ahhoz, hogy Ukrajna minél gyorsabban fejlődhessen.

Az Index azt írja, hogy "nem tűnik könnyebbnek az orosz és kínai fenyegetés visszaszorítása sem, tekintve a kínai pénzből megépítendő Budapest-Belgrád vasútvonal tervét és az orosz hitelből megépítendő – bár a tervezettnél lassabban beinduló paksi atomerőmű-bővítést". Ezzel szemben Cornstein annyit mondott, hogy "szükség van az energetikai diverzifikációra, hogy Magyarország "kevésbé függjön az orosz forrásoktól". Azt egyelőre nem értjük, ehhez hogyan sikerült kapcsolnia a portálnak a Budapest-Belgrád vasútvonal tervét, mint kínai veszélyt, de fogadjuk el, hogy az általuk megélt valóságban ez komoly geopolitikai kockázatot hordoz magában. Az már ismét más kérdés, hogy ha ez így van, akkor az USA-ban hogyan és miért valósulnak meg ennél nagyságrendekkel nagyobb kínai beruházások...

PestiSracok facebook image

Mindezt pedig még azzal is képesek voltak megfejelni, hogy az energiafüggetlenséget "Paks nem erősíti, sem az újabb hosszútávú gázszerződés Magyarország és a Gazprom között". Az igazság viszont az, hogy a paksi atomerőmű pontosan Magyarország energiafüggetlenségének egyik alapkövét jelenti, a magyar energiafüggetlenség megteremtése érdekében tett eddigi legnagyobb beruházás és legmarkánsabb lépés.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.