Pesti Srácok

A koronavírussal terel, nyitott kapukat dönget, de bocsánatkéréssel továbbra sem foglalkozik Niedermüller Péter

A koronavírussal terel, nyitott kapukat dönget, de bocsánatkéréssel továbbra sem foglalkozik Niedermüller Péter

Telnek a napok, a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak és persze a nők pedig továbbra is rémisztő képződmények Niedermüller Péter szerint. A Gyurcsány-párt VII. kerületi polgármestere ugyanis még mindig nem kért bocsánatot, gyáván megbújik, erejéből azonban arra azért telik, hogy időnként harciasan visszavágjon, és persze tereljen és tereljen. Az MSZMP-s időkből jól megtanult elterelő hadműveletek egyik új mozzanata, hogy Niedermüller Péter elkezdett aggódni a koronavírus terjedése miatt, ezért a fővárosi kerületek polgármestereit egyeztetésre hívná DK-s polgármester-társaival, a szeméthegyeken trónoló Cserdiné Németh Angélával és a zaklatási üggyel hírbe hozott László Imrével. Ennél a pontnál érdemes felidézni, hogy a kormány akciótervet dolgozott ki, megtette a legfontosabb előzetes lépéseket és felkészül a vírus terjedésére, így ez az akció csupán a szokásos látszatpolitizálás és Niedermüller rasszista gyalázkodásáról történő elterelés egyik újabb lépcsőfoka.

Nyitott kapukat dönget Niedermüller Péter és DK-s polgármestertársai, akik nyilván igyekeznek a párt számára több, mint kínos rasszista uszításról elterelni a szót. A Gréczy-ügy után rövid időn belül másodszor leplezi le magát Gyurcsány Ferenc szektája, akiknél nem kell messzire menni, ha magyargyűlöletre van szükség. Niedermüller azonban most még tovább ment, amikor a fehér, keresztény és heteroszexuális férfiakat és nőket rémisztő képződménynek tartotta.

Most, mintha mi sem történt volna, előbújt Niedermüllerből az aggódó ember, a felelős erzsébetvárosi polgármester, és úgy tesz, mintha ő találta volna fel a spanyolviaszt: diktál és cselekvési tervekről beszél, miközben ezt a munkát már elvégezték. Facebook-posztjában így fogalmaz a kirekesztő politikus:

PestiSracok facebook image

Jobb tehát, ha mindenki tudja, hogy Gyurcsány, Niedermüller és a Demokratikus Koalíció a nemzet lelkiismerete, akik bizony elszámoltatják a kormányt és vigyázó szemüket folyamatosan a közjó érdekében forgatják. Azért Niedermüller Péter jobb, ha hagyja, hogy a hozzáértők foglalkozzanak a koronavírus elleni védekezéssel, ő pedig kérjen végre bocsánatot és ne mismásoljon, ne tereljen, mert ez nem segít.

Rendreutasítás és jó tanács. Az EMMI ismételten felszólítja az ellenzéki pártokat, hogy ne használják a koronavírust pártpolitikai célokra! Az egészségügyi hatóság, valamint a kormány által alakított Operatív Törzs folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet, az Akciótervben foglaltaknak megfelelően a hatóságok megtették és a jövőben is megteszik a szükséges intézkedéseket, továbbá érvényben vannak a szükséges szakmai protokollok is. A fővárosi polgármestereket arra kérjük, hogy amennyiben olyan megbetegedett személyről szereznek tudomást, aki Kínából érkezett és felmerülhet a koronavírussal történt fertőzés gyanúja, akkor Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztályával vegyék fel a kapcsolatot.

Forrás: Niedermüller Péter Facebook-oldala, EMMI, Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?