Pesti Srácok

Hadházy most ezzel bomlasztja a közbizalmat: kormánypártiak dézsmálhatják a kínai szállítmányokat

Hadházy most ezzel bomlasztja a közbizalmat: kormánypártiak dézsmálhatják a kínai szállítmányokat

Hadházy Ákos politikai sejtető vasárnap odáig merészkedett a valóságferdítésben, hogy Facebook bejegyzésében arra utalgat, kormánypárti képviselők dézsmálják a Kínából érkező készleteket, amelyeket aztán politikai haszonszerzés céljából, jófejkedve szétosztogatnak. Hadházy azt is sejteti, hogy egyes kormányközeli illetők egyenesen busás felárral árusítják a Keletről beszerzett védekező-eszközöket. Portálunknak Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója reagált az ex-LMP-s képviselő burkolt vádjaira, és leszögezte, egyetlen kormánypárti politikus sem jutott ingyen maszkokhoz, a készletek szétosztása pedig szigorú katonai rendszerben történik.

Mindenkit megvisel a bezártság a koronavírus-járvány idején, de van, akit a szokottnál is jobban. Így járt Hadházy Ákos politikai sejtető is, akinek paranoiája olyan kóros lelki elváltozásokat mutat az utóbbi időben, hogy az már komoly aggodalmakra ad okot. A nagyobb probléma, hogy Hadházy Ákos az Internet különben is frusztrált népére önti az általa folyamatosan konstruált alternatív valóság rémtörténeteit, amelyet szorgosan meg is osztottak már több, mint ezren.

Kormánypárti képviselők lenyúlták a kínai maszkokat, hogy osztogathassák

Hadházy legújabb rémmeséjében már odáig jutott, hogy azt sejteti, kormánypárti képviselők a több repülőnyi, Kínából érkező védekező-eszközöket osztogatják politikai haszonszerzés céljából. Ráadásul arra is utal, hogy általa kormányközelinek mondott illetők az egészségügyi dolgozóknak behozott maszkokat súlyos pénzekért árulják az Interneten. Ezt a történetét a "Farm Daniként" ismert celebre alapozza, aki állítása szerint, kínai sebészmaszkokat és fertőtlenítőszert árul durva felárral az Instagrammon. Gyorsan megjegyezzük, amennyiben "Farm Dani" valóban túlzott hasznot szerez a védekező-eszközök árusításával, az elítélendő. Hadházy azonban itt nem áll meg, mivel állítása szerint, Szabó Tünde fideszes országgyűlési képviselő családi kapcsolatban áll "Farm Danival". És itt jön az őrület tetőpontja, amikor Hadházy leírja,

PestiSracok facebook image

És valóban, tényszerűen semmi ilyesmi nem állítható, az egész történet paranoiás képzelgés, alá nem támasztott kapcsolat-keresgélés. Hadházy azonban mégiscsak ezt sejteti. Ráadásul azt is hozzáteszi,

Az érkező készletek szétosztása katonai rend szerint történik

A tények, a bizonyítás hiánya nem zavarja Hadházyt, egyértelműen azt sejteti, a fideszes képviselők a Kínából behozott maszkokat dézsmálják, és azokat jófejkedésből osztogatják. Hogy Hadházy mindezt mire alapozza, örökre homályban marad. Gyorsan megkérdeztük viszont Hollik Istvánt, a Fidesz kommunikációs igazgatóját, mit szól a sejtetésben megfogalmazott rágalmakhoz. Hollik István elöljáróban is leszögezte, a Keletről beszerzett készletek kiosztása szigorú katonai rend szerint történik, amelyet az Operatív Törzs felügyel. Ugyanakkor hozzátette,

Mint megjegyezte,

Vezetőkép: Horbáth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.